Minden újonnan megjelenő lemezanyag zenei gyökerei többé-kevésbé sikeresen visszaeredeztethetők valamelyik nagy áramlathoz, legyen ez a brit heavy metal, a német thrash vagy a grunge. Jelen vizsgálódásunk tárgya, a bécsi Suricates zenekar leginkább a füstös, blues alapú, hisztérikus rock'n'rollból merített. Abszolút jól és hitelesen. Hipnotikus gitárfutamok, éles sikolyok, rozsdás hangszín, zaklatott kedélyállapot, hatalmas dallamok, máris tömören jellemeztem negyvenhárom percnyi kiváló rockmuzsikát.

Bárcsak korábban jelent volna meg, mondanám erre az anyagra, mert a srácok annyira jól elkapták ennek a világnak a lényegét, hogy ott és akkor is sikeresek lettek volna. Valószínűleg sikeresebbek, mint ma, időutazóként. „Aranyból van ez a szar”- hangzatos a lemezcím, és nem hazudik. Minőségi dalok sorakoznak egymás után, egy pillanatra nem érezzük unalmasnak az albumot, legfeljebb arra lehet panasz, hogy elég sok a direkt hasonlatosság bizonyos bandákhoz. Esetleg egy matricát még oda lehetett volna ragasztani a disznó hátára, vigyázat, nem eredeti!

Elsősorban Mark Lanegant hallom itt és a Screaming Trees-t. Ha a Sweet Oblivion-t elindítom, mondjuk az Ivy című (egyébként brutálisan erős) dal után, olyan érzésem van, mintha testvérek vagy minimum osztálytársak lennének, azzal a különbséggel, hogy Lanegan nem sikongatott annyira elmebeteg, kissé Robert Plantes hangsúllyal, mint a banda dalszerző-énekese, Johannes Molnar. A teljes felállás: Johannes Molnar - ének, Marie Theres Pfeiffer - basszusgitár, Bernhard Friedl - gitár, Lukas Neubaur - gitár, Alex Strasser - dobok.

Megjelenik még Soundgarden, Pearl Jam is a hatások között, de azt el kell mondani, hogy ezen bandáknak is a gyorsabb, rockosabb tételei nyomán mozognak a Szurikáták, mert náluk balladának, érzelmes lassúságnak, bármilyen gyengédebb megnyilvánulásnak nincs helye. Semmi ködösítés, robog az úthenger, erős tempóban, kíméletlenül. Talán az utolsó dalra, a Sunrise-ra lehetne azt mondani, hogy ott visszavesznek a lendületből, és egy kicsit amolyan Gary Moore blues-rock felvételeire hasonlító szösszenetet hallunk, de addig nincs pardon! 

Ez a nagylemez a Suricates harmadik kiadványa, az első volt 2013-ban a "Suricates" EP, ezt követte 2016-ban a "Lizard Garden" és jött a "This Shit Is Golden." Mit lehet vele elérni? Ez itt a lényeges kérdés, mert nekem a válaszra nagyjából lövésem sincs. Éppúgy rákattanhat tízezer ember, mint tíz. Ki tudja? Ki tud manapság bármit biztosra?Az értékelésem ebben az esetben kissé nehézkes. Maximális pontszám kizárva, sokat viszont nem szeretnék levonni, mert az átlagnál tehetségesebb a társaság.  8/10