Az egyedi hangzásvilágú stoner rock képviselői a Güacho zenekar tagjai Argentínából. A műfaji megjelölés ”progresszív blues rock stoner vibrálással”, így írta annak idején valaki a Bandcamp oldalra, és ennél jobbat nehéz lenne kitalálni. Az alapok inkább Cream-szerű blues rockban gyökereztethetők, ugyanakkor erős a prog rock befolyás is, még akkor is, ha a billentyűt nélkülözve trió felállásban működnek. Vagy működtek. A zenekar Fbook oldala még megtalálható Güacho név alatt, de a srácok már egy ideje LMDG néven lépnek fel és a stílusuk is átment egyfajta experimentális zenébe. Kár, mert úgy tolták a stonert, ahogy kevesen!

Az egyedi hangzásvilágot mindjárt az megadta, hogy spanyolul énekeltek, és latin amerikai ízekkel fűszerezték ezt az angolszász muzsikát. Ugyanakkor kongákat, csörgőket, pánsípokat itt ne keressünk, kizárólag az énekes, Lisandro Castillo intonált sajátos dél-amerikai hangsúlyozással, kissé elnyújtva a magánhangzókat. A dalok szerkezetileg érdekes sémát követtek, mert mindhárom lemezen nagyjából ugyanazt a kellemes középtempót célozták meg, amit mondjuk itt is hallunk mindegyik nótában. Soha nem robogtak szélsebesen, soha nem ragadta el őket a gyorsvonat, de lassabb balladát sem találunk, inkább valahol a kettő között. És ennek ellenére ezt a kényelmes középtempót meg tudták tölteni értékes tartalommal! Mindegyikben van valami, egy szép énektónus, egy váratlan felütés, egy izgalmas szóló. 

Amitől még a Güacho érdekes lehet, az Hernan Torres dobos állandó lüktetése, tulajdonképpen ő fűt alá ezeknek a témáknak úgy, hogy azok megragadnak a lejátszóban. A magyar hallgató számára a spanyol szövegek általában nem mondanak sokat, a gitárszólók épp annyira karcolnak, amennyire kell, a basszus Joaquin Castillo kezében finoman kísér, de nem nyújt igazán extrát, ellenben a dobolás az valóban szuper! Pontos, arányos, ízléses játék, azt példázza gyönyörűen, hogyan pakoljunk a számok alá úgy, hogy azokat ne verjük szét, de az unalmat messze száműzzük belőlük.

Nem emlékszem olyanra, hogy ezt a lemezt bármikor megszakítottam volna, vagy tovább ugrattam volna, annyira komplett, egész, egyben működő kiadvány. Egy csipetnyi más világ. Hiszen európai füllel azonnal kitűnik, mennyire átitatja a latin vér, éspedig más fajta, mint amit a spanyol csapatoktól ideát hallhatunk. A felvételek között nincs markáns eltérés, talán a La Guerra Grande készült magasabb hűfokon, igazából tényleg egységes a hangzás, az arculat, minden. A korábban megjelent két előző album is ugyanilyen minőséget és értéket képvisel, ezek közül valamelyikkel érdemes próbát tenni. 9/10