Egy újdonság, számomra meglepő történettel. Nyári nagy melegben, rockfesztiválok szezonja alatt megemelkedik nálam is a nosztalgiafaktor, néha egészen távoli emlékcserepek is megvillannak. Ma valamiért elém került egy 4 Non Blondes videó, amiről eszembe jutott, hogy kitudjahányban a Sziget fesztiválon láttam egy jó kis holland bandát, Cords névvel. Ebben egy gyönyörű fiatal csajszi volt a frontember, aki Linda Perry (4Non Blondes) egyik hasonmásának is elmehetett volna. Vörös raszta hajjal nyomult, magas szárú fekete bakancsban, menő cuccban, hát meg kell mondjam, volt mit nézni is, nem csak hallgatni. Na, és a koncert után…

Muszáj volt megvárni a hölgyet, mert egy jelenségnek tűnt, és az ilyesmi a fiatal srácokra (is) nagy hatással van. Néhány gyötrelmes angol mondat után sikerült is egy közös fotót készítenem vele, és tudom, hogy most nagyon menő lenne ide beillesztenem ezt a sokáig dédelgetett fotót, de sajnos már nincs meg. Bár talán jobb is, mert ha őszinte akarok lenni, nem voltam akkor éppen top formában, szóval éles volt a kontraszt kettőnk között. Ha most vetsz egy pillantást erre a képre, hát valami ilyesmi lehetett a különbség, igaz nekem legalább hosszú hajam volt.

A lényegre térve, nem kis meglepődéssel találtam meg ma a Cords emlékoldalát a facebookon, (A You Tube-on sajnos nyoma sincs, amit sajnálok) és itt bukkantam rá erre a lemezre is, mert hihetetlen, de igaz, Simone Holsbeek a mai napig aktív!!! Talán jobb, mint valaha! Bandája, a Drive By Wire 2006-ban adta ki első lemezét, amit azután négy másik követett, tehát a szóban forgó az ötödik a sorban. S hogy milyen a zene? Meglehetősen sokszálú. Megőrzött valamit a Cords grunge-os, alteros világából, ugyanakkor felszippantott egy jó adag pszichedéliát is, kicsit belemegy a stoner/doom borzongásába is, de mindezeket meglehetősen érdekes arányban vegyíti, mert sem ez, sem az igazán. Leginkább azt mondanám, hogy súlyos, karcos, alteros rockzene.

Az Argonauta Records gondozza a csapat lemezeit, készült is egy jó kis desert rockos, C.O.C/Kyuss világát idéző zenei videó a Slowrider számra. Ebből többek között az is kiderül, hogy Simone tényleg tud énekelni, a srácok pedig tényleg súlyos témákat vesznek elő, de azért ez nem jellemzi a lemezanyag egészét. Akadnak ott szabadabban értelmezett rockos témák is, szóval ha azt gondolod, hogy csupa ilyen jóság vár itt rád, akkor csalódhatsz, de ha rugalmasabb vagy ezen a téren, akkor ezt a lemezt imádni fogod. Nálam ma már sokadjára pörög, és szerintem még előkerül ezen a nyáron. Lám, mire jó, ha az embert elkapja egy kis nosztalgia!     8/10