Egy rendhagyó összejövetel a hetvenes évekből. 1976 októberében a svájci Lausanneban ült össze Max Roach, Reggie Workman, Billy Harper és Cecil Bridgewater, hogy Jymie Merritt régi szerzeményét, a Nommo-t egy kicsit megvariálják.   A hangzóanyagot aztán két évig pihentették egy szalagon, míg végül 1978-ban piacra dobta egy japán kiadó, vinyl korong formájában.    Az eredeti Nommo 1965-ben született, Max Roach Drums Unlimited című lemezére írta a bőgős Jymie Merritt. 

Ebben a szerzeményben kettejükön kívül hallható még James Spaulding altszaxofonon, Freddie Hubbard trombitán, Ronnie Matthews zongorán.   A mű teljes hossza 12:42 és kiváló, óriási szólókkal telített, pulzáló gyönyörűség.    Azonban amit ezek a srácok 1976-ban, Svájcban hozzátettek, az mindent visz!  Szinte még köszönőviszonyban sincs a ’65-ös darabbal.   Már ahogy Reggie Workman elkezdi a bőgőn, az borzongató,mert iszonyú mély a tónus, és figyeljük meg hogyan száll be Max Roach!  

Az az ember egy zseni, aki ide ilyen finom cinezéssel jön, méghozzá rohadt sűrűn, mert az úgy jó! Aztán jön a két rezes, előbb ugyanazt a témát hozzák, majd külön-külön szólóznak egyet. Hát ezek iszonyatosan nagy szólók, tele ötletekkel, a teljes hangtartomány kihasználva, váratlan dinamikai váltásokkal, finomságokkal. Az egyik véleményező azt írta, hogy minden idők egyik legnagyobb tenor szólóját nyomja itt el Billy Harper, nekem viszont sokkal jobban tetszik Cecil Bridgewater a trombitán!  A végére egészen szabad stílusban játszik, pedig ez nem jellemző rá. 25 perc fölé viszik a Nommo témáját (már amennyiben ez a Nommo témája, mert őszintén szólva ez inkább csak felsejlik) majd a lemez B-oldalán folytatják tovább szintén hasonló terjedelemben és felfogásban.    10/10

Kiadó: Victor   Ország: USA    Tagok: Max Roach - dob    Reggie Workman - bőgő    Billy Harper - tenorszaxofon    Cecil Bridgewater - trombita