Asteroid - III. (2016)
Nagyon keveset lehet tudni a svéd Asteroid zenekarról. Nevüket feltehetően a Kyuss – Asteroid című száma alapján választották. A zenei meghatározás stoner rock, vagy fuzz rock, vagy space rock, vagy valami ilyesmi. A Pink Floyd lebegős témáit keverik a Black Sabbath zúzásával. Vélhetően Örebro városának néhány fanatikus zenerajongóján kívül kevesen hallgatják a kultikus Asteroid albumokat, pedig lenne mit kagylózni azokon. A rocktörténelembe eddig három dalgyűjteménnyel tették le névjegyüket, úgy mint Asteroid I (2007), Asteroid II (2010) és Asteroid III (2016).
Jó eséllyel meg tudjuk tehát tippelni a következő lemez címét, az idejét viszont bajosan. Nem viszik túlzásba a zenebizniszt a srácok, fennállásuk 13 éve alatt még egy tisztességes videóra sem futotta tőlük. A mai világban kizárólag a kiadott albumok alapján érvényesülni lehetetlen. Vagy nem veszik komolyan a dolgot, vagy más zenekarokban is aktívak, vagy alapból elutasítanak minden médiát. Különlegesség, hogy a gitáros és a basszer is énekelnek, egymástól markánsan eltérő hangszínen, így olyan érzésünk van néhány számban, mintha női vokalistát alkalmaznának. (The Great Unknown) Az első tételben szinte hallani a High Hopes gitárszólóját, hajszálra ugyanaz a hangzás, és akkor még nem beszéltünk a Silver & Gold című dalukról. Ezért bizony akár be is perelhetné őket a nagy példakép, ha éppen olyan kedve lenne. Kvízkérdésnek sem tenném fel, melyik Pink Floyd szám témáját nyúlták le, annyira könnyű lenne a válasz. 8/10
Kiadó: Fuzzorama Records Ország: Svédország Tagok: Robin Johansson - gitár, ének Johannes Nilson - basszus, ének Martin Ström - dob