Minimalista hangszerelésben készült remek lemez. A hölgyet többnyire akusztikus gitár kíséri, némi ritmikai segítséggel, szellemkölyökként kísértő harmonikával, ez minden. A hangszerek oly szerényen, udvariasan vannak jelen, hogy szinte észrevétlenek. A hang uralkodik, a kedves, tiszta, életvidám, elbájoló énekhang, amihez foghatót nem tudnék mondani, pedig sok előadót hallottam már. Azt nem állítanám, hogy íme itt a világ legjobb énekesnője, de hangjának zamata utolérhetetlen. A zömmel 3-4 perces dalok Violeta Parra munkásságának állítanak emléket. Ezek közül mind hosszúságában (14:22), mind hangulatában kiemelkedik az El Gavilán, ami egy komolyabb hangvételű ballada, doromb és gitár mellett csapong és gyönyörködtet a már említett hang.

Az Ilabaca-jelenség talán legnagyobb értéke az eredetisége, ugyan a népzenében gyökeredzik, és dalai kicsit hasonlítanak a kolumbiai Lucia Pulido szerzeményeihez (amelyek szintén népdal-átiratok) de az egyéni személyiségvonások mégis mások. Még egy számot emelnék ki az egyébként egységes, gördülékeny lemezanyagból. A Puerto Monte Esta Teblando elejére tengerzubogást kevertek, ebből emelkedik ki a jellegzetes dél-amerikai dallam, majd a kiállások után már csak a tenger és a lány hallható tökéletes egységben, mintha egymással beszélgetnének. Ez bizonyára így is van, azt hiszem ebben semmi meglepő nincsen.   8/10

Kiadó: Szerzői kiadás    Ország: Chile    Tagok: Pascuala Ilabaca - tangóharmonika, ének  és egy ismeretlen akusztikus gitáros