Ezt az 1985-ben született, katalán származású nagylányt nem lehet nem szeretni, legfeljebb a szeretet mértéke lehet egyénenként eltérő. Dél-Amerikai népdalok jazzbe hajló átiratait adja elő, két fő hangszere, a tangóharmonika, és a zongora segítségével. A változatosság kedvéért vannak olyan szerzeményei is, melyekben egyik sem szerepel, csupán a hangja ragyog felénk, szájtáti népekre, akik Chilével kapcsolatban annyit tudunk  merre van, és mi a fővárosa. Pascuala ha úgy tetszik vidéki lány, hiszen bár Gironában született Valparaisoban él, nagyjából országa középpontjában. Arca és megjelenése szinte sugározza magából a természet szeretetét és frissességét, s ez nemkülönben igaz a zenéjére is, mely játékos, vidám, napfényes, egyszerre ismerős és meglepően furcsa, már ami a manapság ritkaságszámba menő optimista hangvételt illeti.

Ezen a lemezen már egy állandó kísérőcsapat, a Fauna adja a zenei körítést. A legnagyobb változást az előzőekhez képest a fúvós hangszerek, klarinét, szaxofon megjelenése adja, és egy pörgősebb, mondhatni rockosabb felfogás, némi jazzes beütéssel. A favoritom az Ay Mamita, de a címadó darab is tökéletes. Mint dalszerző, Pascuala ezúttal sem tudott hibázni,  nincs semmitmondó, töltelék ízű száma. Sajnos az első két album közti kiadványát (Samedi –Perfume o Veneno 2010) nem ismerem, de számos videóját megnéztem, és úgy vagyok vele, hogy ezekből soha nem elég.  Úgy látszik, vigyázó szemünk és fülünk Dél-Amerikára érdemes vetnünk ezekben az időkben, s hála az internetnek, ez egyáltalán nem ütközik nehézségbe, tehát rajta.  Itt lehet megkapni a kezdő lökést. 8/10

Kiadó: Petit Indie     Ország: Chile   Tagok: Pascuala Ilabaca - tangóharmonika, ének    Juan Nuñez - gitár    Christian Chino Chiang - bőgő    Jaime Frez - ütőhangszerek   Miguel Razzouk - klarinét, szaxofon