2021. aug 15.

Sara Tavares - Xinti (2009)

írta: Zelmo
Sara Tavares - Xinti (2009)

sara-tavares-xinti-cover-art.jpg

Nem sokkal születése után szülei elhagyták a kislányt, akit egy idősebb portugál asszony vett magához. Mivel a gyermek tehetségesen énekelt, csakhamar felfigyeltek rá, így juthatott el 16 éves korában a Portugál FTP televízió Eurovíziós Dalfesztivál selejtezőéig, (Whitney Houston- One Moment In Time c. slágerének előadásával.) Miután bejutott a döntőbe, már „saját” számot írtak számára, ez volt a Chamar a Musica, mellyel aztán Portugáliát képviselte azon az eurovíziós döntőn, ahol a mi Friderikánk az emlékezetes 4. helyet szerezte meg.

Dublinban Sara előadását a 8. helyre rangsorolták, ezzel, valamint a selejtezős szereplésével gyakorlatilag sztár státuszba emelkedett Portugáliában. Ahogy az már lenni szokott jött is a bemutatkozó lemez, és mindaz, ami ezzel jár. Ugyan a debütáló korong még nem, de a következő (Sara Tavares & Shout 1996 ) már egészen hallgatható, 18 éves előadóhoz képest érett anyag. Az amerikai soul dívák stílusában írt, gazdagon hangszerelt lemezt azonban  a feledés homálya fedi, okkal vagy a nélkül, nehéz eldönteni. Az 1999-es Mi Ma Bo-t a korábbiakhoz képest visszalépésnek érzem, egyértelműen nyálas, mi több csöpögős, a dobgépes megszólalás még a jó szerzeményeket is tönkretette.

Ezután jött hét év szünet, s általános meglepetésre visszatért a zenei színtérre a teljesen újjászületett Sara Tavares, a world music/akusztikus pop stílusban fogant Balancé videóval, és az azonos című lemezzel. Ez egyfelől fazonra erős Tracy Chapman utánérzés volt, másfelől túlságosan könnyednek találtatott ahhoz, hogy igazán komoly sikereket érjen el. Az igazi fordulatot a 2009-es Xinti lemez hozta el, ekkorra érte el előadásmódja az igazán egyedi ízeket, még ha Cesaria Evora árnyéka ott is kísért a dalokon.

A Xinti maga a tökéletes nyári ellazulás, alig lehet kivenni a lejátszóból, hideg frissítővel, vízpart látványával kombinálva pompás háttérzene. Hallgatásától a fáradt izmok regenerálódnak, a megviselt idegek visszazökkennek a régi kerékvágásba, a ráncok kisímulnak, az élet egyszeribe könnyűvé és áttetszően tisztává válik. Sara Tavares lágyan duruzsol, mint pákosztos gyermek az éléskamrában, finoman és jó érzékkel gitározik, s a hangszerelők friss koktéljait szürcsölgetve Seu Jorge vizein kalandozgat. Szövegvilágában van valami jobbító szándék, ha úgy tetszik hippi eszmeiség, ahogy azt ebben a buszos videóban is érzékelhetjük.  8/10

Kiadó: World Connection     Ország: Portugália    Tagok:  Sara Tavares - ének, gitár   José Salguiero - dob   Gogui Embalo - basszusgitár  Ge Mendes - gitár   Joao Paulo Estevez - zongora

Szólj hozzá

2009 Világzene Dalszerző/Előadó