Ardecore - San Cadoco (2010)
Ez egy kortárs olasz szupergroup, a magyarok számára talán nem túl sokat mondó nevű Zu, Squartet, valamint Karate nevű zenekarok néhány képviselője állt össze, hogy Giampaolo Felici frontemberrel az élen veretes olasz kocsmadalokat/kávéházi búsongókat adjon elő akusztikus felfogásban. Maga a fickó viszi a hátán a produkciót, részben hamisítatlan dohányfüstös hangjának, részben kellően férfias megjelenésének köszönhetően. Felici figurája éles kontrasztban áll a tipikus itáliai amorozókkal szemben, igazi underground arc, egy az egyben úgy néz ki, mint a Fallal szemben című film főhőse. Az Ardecore másik énekese a beszédes nevű Sarah Dietrich, ki egykori névrokonához hasonlóan bolondítja a férfiszíveket Róma, Milánó, vagy éppen Pisa kávéházaiban.
A hölgynek ritka szép, kristálytisztán csilingelő hangja van, jól kiegészítik egymást Felicivel. Bírom őket, mert szívből jön, amit csinálnak, benne van a hagyomány, és nem mentes az eredetiségtől a produkció. Gyökereiben ez az egész koncepció a gondolások énekeit veszi mintául, csakhogy karcos, kissé nyers, mégis dallamos megszólalásban. Bár sok a kiegészítő hangszer, (szaxofon, pozan, trombita, vibrafon, ütősök) domináns jelenléte a tangóharmonikának, a zongorának, gitárnak van. Csipetnyit jazzes, kissé alteros rockzene, minimalista felfogásban, tengerparti barangoláshoz, kora reggeli kávéhoz, délutáni sziesztához alkalmas muzsika. Négy lemezük jelent meg: az Ardecore 2005-ben, a Chimera 2007-ben, a San Cadoco című dupla album 2010-ben és a Vecchia Roma 2015-ben. Az alteros megjelenés egyben a muzsika feszességét, komorságát is mutatja, náhány felvétel valóban a napfényes, forgatagos utcai hangulatot árasztja, (főleg a Chimerán) de a szerzemények zöme nem az a dühöngőbe szánt talpalávaló. Kissé a monotonitás, a sötétség Patti Smith szólólemezeit idézi, de van bennük némi Kusturicás balkáni levegő is. 7.5/10
Kiadó: Goodfellas Ország: Olaszország Tagok: Giampaolo Felici - gitár, ének Sarah Dietrich - ének, zongora Geoff Farina - gitár Massu Pupillo - basszusgitár