2022. ápr 10.

The Wallflowers - Bringing Down The Horse (1996)

írta: Zelmo
The Wallflowers - Bringing Down The Horse (1996)

61n4rxe0jkl_sy580.jpg

A zene világában ritkán fordul elő az alma oly közel esése a fához, mint ahogy ez a Dylan családban történt. Bob Dylan ’69-es születésű fiát Jakob névre keresztelte, s mikor az már az ujjait mozgatni kezdte, adott a kezébe egy gitárt. A srác aztán elkezdett énekelni, dalokat írni, és láss csodát, meglepően jó számokat jegyzett. Ez annál is furcsább, mert a papa művészetét a mai napig nem tudtam megemészteni, fülsértően hamis énekét és szájharmonikázását a jó ízlés elleni merényletek közé sorolom.

A fiú azonban egészen más. Nem csupán közel esett a fájához, hanem szó szerint túl is esett a fán! Hasonló a stílus, de az előadásmód sokkal kifinomultabb, a gyerek nem nyomul, nem harsog, nem akar próféta lenni, hanem nyugisan, lazán, egyszerűen nyomja az akkordokat és a költői szólamokat.
Bandája, a The Wallflowers ’89-től 2008-ig létezett, majd a frontember szólólemezeket készített. Az első Wallflowers lemez ’92-ben jelent meg, ezt sajnos nem ismerem, de a második, a Bringing Down The Horse  amolyan alapkorong, gyakran pörög nálam. A tök egyszerű témákra írt hangulatos témák nagyon megfogtak, különösen a 6th Avenue Heartache, az Invisible City, One Headlight, valamint a Three Marlenas tetszenek.

Nem sok rockbandának áll jól az állandó billentyű a háttérben, itt viszont a Hammond az egész album ízét meghatározza, mondhatnám formába önti a gondolatokat. A szövegek jellegzetes városi folk témákat boncolgatnak, magány, kiüresedés, küzdelem, szerelem, s bár mint mondtam semmi extra nincs a dallamokban, mégis megmaradnak az emberben, sokszor előjönnek egy-egy elesett pillanatban. Michael Ward szólógitáros csúsztatott blues hangokkal díszíti az akkordmeneteket, visszafogott, ízléses játéka példa értékű lehetne sok kezdő számára.

Ez a Lehozzuk a lovat c. lemez egyébként négyszeres platina lett az USA-ban, míg a sorban a harmadik Breach (2000) mindössze bearanyozódott, pedig éppen csak egy kicsivel gyengébb az előzőnél. Nincs rajta annyi slágergyanús szerzemény, de például a nyitó Letters from the Wasteland kifejezetten jó és végig az összes szám egyenletes teljesítményen robog.  8/10

 

Szólj hozzá

1996 Rock Dalszerző/Előadó