Herman Poole Blount, azaz Sun Ra 1914-től 1993-ig élt az Egyesült Államokban, Birminghamben. Valahol vele kezdődött az egész fúziós mozgalom. Soktagú, rezes hangszerekben bővelkedő zenekarát kezdettől fogva a rendhagyó megoldások irányába terelte. Furcsa ritmusképleteket talált ki, zajokat, zörejeket vitt a konvencionális fúvós hangszerek közé, kerülte a kötött formákat és a mainstream hangzást. Elképesztő mennyiségű lemezt adott ki, néha évente ötöt is. Életműve ügyes blöffök és tartalmatlan zajongások kusza halmaza, azonban a rengeteg zenének nehezen minősíthető kiadványa mellett különlegesen eredeti művei is vannak.

Misztikus, intergalaktikus imágója mögött rendhagyó zenei szellemiség állt, mely oly mértékben meghaladta korát, hogy jó értelemben vett szabad felfogása a mai napig zavarba ejtő. Már a Super-sonic Jazz 1956-ból, vagy a Nubians Of Plutonia 1959-ből is érdekes pillanatokat rejt magában, de az igazi gyöngyszem tőle az 1978-as Lanquidity.

Mindössze ötszámos az album. Ez az öt kompozíció szinte összefolyik, hasonló ütemezésű, középtempós, hipnotikus zötyögések izgalmas elegye. Végy egy izmos, vastag basszust, mely egy periodikusan ismétlődő témát játszik, ehhez adj egy éteri hangzású elektromos orgonát, (Sun Ra mester fő hangszere), illetve ötletszerűen ki-be szállongó fúvós hangszerek egész seregét, és megkapod az eredményt. Recés trombita, imbolygó vibrafon, fuvola, oboa, mindezek együtt egy utolérhetetlen atmoszférát alkotnak. A türelmesen kígyózó zenei alapba a legkülönbözőbb hangszínű instrumentumok tették bele magukat.

Fontos megjegyezni: A legrövidebb tétel is 6 perc fölötti, tehát ez az öt felvétel nem is kevés, mint ahogy a zenekar tagjai is túllépték a korábbi Sun Ra lemezek megszokott létszámát: Összesen 16-an voltak jelen ezen az egyetlen estén, amikor a felvételek zajlottak. Néhány név a hosszú listáról: A tenorszaxofonnál John Gilmore, a fuvolánál Danny Ray Thompson, (aki baritonszaxofonon is közreműködött), Marshall Allen altszaxofon, fuvola, Slo Johnson avagy Disco Kid szerepelt az egyik gitárnál, Dale Williams a másiknál, egy Artaukatune nevű illető dobolt. 

Tulajdonképpen ez volt mai drum ’n bass egyik előfutára, csakhogy a drum ’n bass-ből pont a Lanquidity-féle intellektuális zenei kalandozások izgalma hiányzik általában. Lüktető, pengés kábulat-muzsika ez, elrepít egy messzi-messzi galaxisba. Ha a címadó tétel még nem is, a Where Pathways Meet, vagy a That’s How I Feel garantáltan ellazítják a hallgatót. A mesterien felépített album tetőpontja a több mint tízperces zárótétel: hipnotikus hangfoszlányai, disszonáns fuvolája, kábító oboa-mákonya még sokáig visszacseng a fülben. Jó utazást mindenkinek!  10/10