2022. aug 17.

Fever Tree - Fever Tree (1968)

írta: Zelmo
Fever Tree - Fever Tree (1968)

fever_tree_1.jpg

A pszichedelikus rock egyik úttörő jellegű csapata Houstonban alakult 1966-ban The Bostwick Vines néven, de bemutatkozó lemezük idején már mint Fever Tree szerepeltek. A zenekart szokás barokk rock címkével is illetni, mivel előszeretettel emelték be a klasszikus zeneszerzők műveit a rockba. Legismertebb slágerük a San Francisco Girls lett, ennek sikerét a későbbiekben sem tudták túlszárnyalni. Hivatalosan négy stúdiólemezük jelent meg, illetve 1978-ban egy búcsú jellegű koncertlemezük a Live At Lake Charles. Érdekes meghallgatni, hogy már Woodstock előtt mennyire nyersen, izmosan tolták a torzított gitárt, az elektromos orgonával, fuvolával tarkított témákra.

A nyitó felvételben Bach D-moll toccata és fúga című művének dallamai hangzanak fel, ebből bontakozik ki a blues alapú ének, és a markáns gitártéma. Ezzel még nincs vége a komolyzenei kalandozásoknak, mert a Where Do You Go fuvoladallamai Ravel Boleroját idézik meg. Nem nevezhetők ezek progresszív kalandozásoknak, valójában csak idézetek, tiszteletadások a nagy elődök felé.

Rob Landes volt a zenekar kulcsembere, egyszemélyben felelt az összes billentyűs hangszerért, illetve a fuvoláért, furulyáért, hárfáért (!) is. Ez utóbbit rockzenei környezetben ritkán hallani, igaz, ő sem vitte igazából túlzásba. Mondjuk úgy, hogy megszólaltatta néha. A fuvolával ugyanez volt a helyzet. Nem a zenei sokszínűség ékes példája ez a lemez.

Amiért lehet szeretni, az Dennis Keller erőteljes, bluesban gyökeredző éneke, az ő hangján a Beatles We Can Work It Out feldolgozás is lényegesen durvábban szólal meg. Sajnos a hangzást szinte teljesen tönkretették az állandóan be-bekúszó vonós nyekergések, amikor ezek végre pihennek, akkor a lemez egy kövér nyolcas felé közelít, de összességében annyi a lágy susogás, hogy a végeredmény messze marad a klasszikus rock lemezek színvonalától.  5/10

 

Szólj hozzá

1968 Rock Pszichedelikus Rock