Ma ünnepli születésnapját Miguel Zenón szaxofonos, aki Puerto Ricoban látta meg a napvilágot 1976 december 30-án, de már jó ideje New Yorkban tevékenykedik. (Bostonban végzett a Berklee-n 1996-ban) Nem kevesebb mint 15 szólólemezzel és számtalan együttműködéssel, valamint Grammy jelölésekkel a tarsolyában nem számít éppen ismeretlen névnek, ezzel együtt be kell vallanom, az első lemez, amit hallottam tőle az idén megjelent Musica De Las Americas. Latin alapú hard bopot nyomat, jó sok variálással, érdemes meghallgatni.

Mindjárt az első szám veretes McCoy Tyner-ízű zongoraakkordokkal indul Luis Perdomo jóvoltából, majd jön Zenón az altszaxofonnal, és ahogy belép, máris életre kap a Taínos Y Caribes. Ez valójában egy nem túl fantáziadús alap, mégsem lehet kinyomni. Azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy tud a fickó. Imádom, amikor a csőből az utolsó lehelletet is kicsikarja egy szaxofonos, és ő pontosan ezt teszi. Wayne Shorter szellemiségét érzem itt, ahogy a finomabb, puritán nyitástól fokozatos belelendüléssel eljut a fájdalomküszöb pereméig. Erről a felvételről videó is készült, megtekinthető a cikk alján.

A továbbiakban ez a kezdő lendület kicsit veszít a tempóból, ezzel együtt a dinamika, a feszes ritmikai háttér Henry Cole jóvoltából mindvégig fennál, szóval ez a lemez nem éppen az elandalító, főleg nem a lágy háttérzenéket kedvelő zenehallgatók számára készült, hanem inkább olyanoknak, akik fejhallgatóval vadásznak a finomságokra. Hans Glawischnig kezeli a bőgőt, s más már ide nem is fért be, tehát ez egy kvartett, bár a második tételben (Navegando) vannak vendégzenészek, ők inkább csak színezik a muzsikát, nem nyúlnak bele markánsan az összképbe. Annak ellenére így gondolom, hogy ez egy énekbetéteket is tartalmazó darab. (Erről is készült videó, szintén ajánlott)

A lemezanyag túlnyomó része nem olyan, mint a Navegando, a többi szerzemény instrumentális, tempóváltásokkal, csipetnyi avantgard hatással megfűszerezett ízléses jazz, ismerős alkotórészekből áll, mégis hozzá tud tenni valami pluszt ezekhez. A végeredmény latinból sarjadó izgalmas kalandozás. Semmivel nem rosszabb, mint bármelyik világhírű amerikai jazz zenész lemeze, sőt… Lehetne említeni néhány idén megjelent agyondicsért albumot, melyeknél klasszisokkal jobb. Kedvet kaptam korábbi Zenón-felvételek felkutatására, és ez elég sokat mond erről az anyagról. Az év egyik legszebben összerakott lemeze. Nagyon finom. 10/10