A Melbourne-i együttes bemutatkozó lemeze 2021. március 26-án jelent meg Sonic Mantras címmel. Álmodozós hangulatú, lebegős, ahogy azt mondani szokás "tengerbámuló" muzsika. Olyasmi, amit sokkal könnyebb egyben jellemezni, mint felvételenként elemezni, mert valljuk be, hogy a szerzemények között túlságosan szembetűnő, markáns különbség nincs. Ez nem azt jelenti, hogy nesze itt egy lábvíz, lógasd bele a lábadat, hanem azt, hogy egységes a színvonal.

Ha a zenekar nevét nézem, akár el is humorizálhatnék ezen. Látom benne a Black Sabbath-ot, egy másik kevésbé ismert amerikai kedvencemet, a Black Heart Procession-t, mint ahogy látom benne a The Southern Death Cult-ot is, és mindezek jól hangzanak füleimnek, de hogy az ausztrálok valóban a sorolt bandák muzsikáját próbálják-e vegyíteni egymással, vagy valami más akarnak előadni - ez itt a nagy kérdés. A választ nyilván csak az adja meg, ha alaposan meghallgatjuk a lemezanyagot.

A hanganyag, ahogy azt már korábban is jeleztem, amolyan pszichedelikus rock/desert rock keverék enyhe gothic/doom hatásokkal.  Fő ismertetőjegye a barátságos tónus, az igazi különlegességét pedig az jelenti, hogy az énekes hangszíne és intonálása nagyban emlékeztet bizonyos britpop zenekarokra. Ezen talán most sok olvasó megdöbben: britpop és doom? Hogy jönnek össze… Még ha ezen stílusok keverékével aránylag keveset is lehet találkozni, előfordul ilyen is. Véleményem szerint mindenki tegyen velük bátran egy próbát, mert teljesen hallgatható a produkció, mondhatjuk azt is, hogy itatja magát a cucc.

Na és hogy felsejlenek-e benne az említett elődök? Úgy gondolom igen. A basszusgitár kezelője rengeteg Sabbath-ot hallgatott, a gitáros kedveli a gótikus hangulatú riffeket, a keserédes feketeszív érzés is ott van, és még érzékelhető némi Sleep/Om-hatás is, hogy a fő-fő áramlatról, arról a bizonyos rózsaszínről már ne is beszéljek. Hiszen ez természetes, ha pszichedeliáról van szó.

A hangszerelés kiváló, azonban a keverés nem tartozik a legbravúrosabbak közé, különösen a gitárhangzás zavaró számomra, annyira túltolták rajta a torzítót, amennyire csak lehet (talán pont ez volt benne a poén?), de ezt meg lehet szokni. Az utolsó számban szitár is közreműködik, ahogy azt a nagy költő írta, „nem középiskolás fokon" és ezért jár a bónuszpont. Több mint bizalomkeltő a bemutatkozás, remélhetőleg nem fognak földbe állni idő előtt ők is…7/10