2023. júl 29.

Zalatnay Sarolta - Tükörképek (1980) - pop

írta: Zelmo
Zalatnay Sarolta - Tükörképek (1980) - pop

image_2.jpg

Zalatnay Sarolta sokak kedvence volt a hatvanas, majd a hetvenes években, s bár karrierje ezt követően folytatódott a nyolcvanas években is, ekkori népszerűségét össze sem lehet hasonlítani a hőskorral, amikor ő volt a magyar beat királynő. Énekelt a Táncdalfesztiválokon; rock’n roll esteken, tévében, rádióban gyakorta lehetett hallani slágereit. A nyolcvanas éveket egy diszkólemezzel indította, ezt vesszük most kicsit le a polcról, annál is inkább, mert nem lehet olvasni róla szinte semmit. Tehát Zalatnay – diszkó ritmusban. Terítéken a Tükörkép című nagylemez 1980-ból.

A legifjabbak kedvéért érdemes megjegyezni ez még hangszeres könnyűzene volt. Az alapokat hús-vér zenészek (jelesül a Karthago zenekar tagjai) hozták, ehhez kevertek némi ”dúsítót” a stúdióban. Erről később. A nyitó számban többször is durván összetörik egy tükör, ám a sejtelmes intróból nem robban ki a jól ismert hang, beéri sejtelmes suttogással, és hamar kiderül, sem a szerzeményt, sem ezt a zenei anyagot nem a hazai rocker füleknek szánták. A dal nem fülsértő, nem ócska, nem zenei hulladék, csak langyos kis lábvíz. ”Széttört tükörkép – add vissza a múltam” - mondja a szöveg, nos, ezt egy teljesen szokatlan hangszereléssel nehéz lenne elérni. (Már ami Zalatnay korábbi lemezeit illeti, inkább Szűcs Judith munkássága juthat eszünkbe róla)

A második szerzemény sem jellemző Zalatnay Saroltára, tipikus sláger, művi vonósbetétekkel, ( igen, a magyar imádja a hegedűt – de nem ám a stúdióban a refrén mögé kevert szőnyeghegedűt ) összhatását tekintve még csak nem is egy fiatal nőhöz, inkább egy nyugdíj közeli nénihez illik a felvétel. Címe Mondd nekem (hogy mennyit érek én). Ugyanez érvényes az Életképek című szösszenetre is, szintén altatja a hallgatót. A dallam annyira csacska és játékos, hogy az már a jó ízlés számlájára megy. A korabeli polgár itt joggal kaphatta fel a fejét, mi van? Ez tényleg a Karthagó? Hiszen ők rockot játszottak, amióta világ a világ…

Érdekes dolog: Amikor az LGT bábáskodott Zalatnay mellett, akkor úgy szóltak a dalai, mint az LGT dalok, ugyanígy a Metró zenekarral, vagy a Skorpióval készülteken is felfedezhető ezen bandák oroszlánkörmeinek hatása, itt viszont a Karthagónak nyoma sincs. A magyarázat abban rejlik, hogy a Karthagó csak kísérő zenekar volt, a szerzeményeket S. Nagy István és Máté Péter jegyzi. Így már érthető a kedélyes teadélutáni hangulat.

78928i.jpg

A korong "húzónótája" az egészen suta módon bájos Add vissza a babaruhát címet viseli. Ez egyben be is árazza a teljes kiadványt. Egy olyan csalódott szerető szólal itt meg, aki mindent visszakér egykori kedvesétől, akihez semmi köze nincs a továbbiakban. Hogy a leveleket visszakéri, az eltűnt régi álmokat is magával akarja vinni új életébe, ez teljesen érthető. De vajon miért követeli dühödten, ebben a szent pillanatban vissza pont a babaruhát élettársától? Ennyire drága holmi lett volna a hetvenes évek végén egy babaruha? Nem valószínű… Rejtély, miért kéri valaki vissza ezt a férfitól, aki - a szöveg logikája alapján – egy magára maradt, egyedülálló apa. Vajon miért van nála a babaruha? Valószínűleg emlékként őrzi. Hát kedves Zalatnay Sarolta, hadd tartsa meg az a nyomorult a babaruhát, legyen boldog vele, legalább emlékezteti arra, hogy van valahol egy gyermeke a világban… nem igaz?

A legnagyobb sláger nem is ez, hanem a Mindig kell egy barát lett erről a kiadványról, ez ugyan jól szerepelt a slágerlistákon, s örökzöld lett belőle, egy Zalatnay - Best Of anyagra már bajosan kerülhetne fel. Ugyan készült több ilyen CD-lemez már, személy szerint egyikkel sem vagyok elégedett, ezért hamarosan egy playlistet fogok közzétenni az olvasókkal, annak bizonyítására, hogy ez az életmű jóval értékesebb, mint amit többek között ez a dalocska is sugall.

Sajnos a Tükörképen zenei értéket szinte semmit nem találok mai füllel hallgatva. Van egy R’and’R című tétel, amely a művésznő rock’n roll imádatát hivatott kihangsúlyozni, kategórikusan minden más stílust elutasít benne, csak a nagybetűs rock’n roll létezik számára, deklarálja mindezt tötyi-tötyi pop ritmusban. Jól tudom, ez a legkevésbé sem az énekesnő hibája, a hangadottságai hibátlanok voltak ebben az érában is, ő azt énekelte fel, amit elé tettek. A legnagyobb baj, hogy még diszkózenének is gyengusz az anyag, egészen egyszerűen színtelen-szagtalan-erőltetett. Talán ha két-három szám mehetett erről a korabeli diszkókban, a Neoton Família, és a már említett Szűcs Judith taroltak ehhez képest. Ez van, érdekességnek elő lehet venni, senki nem fog tőle falnak menni, de falat bontani sem. Kellemes nyári lábvíz, talán kissé alacsony hőfokon, ami érthető, 43 év nem kis idő. 5/10

Szólj hozzá

1980 Pop MAGYAR