Ezt a 2012 augusztusában alakult svéd bandát nehéz beskatulyázni. Egyfajta post-rock, alternatív rock lehet a kiindulási alap. Tehát nem metal, de van súlya rendesen, nem is progresszív rock, de variálnak gőzerővel, nem punk, de tapintható benne a lázadás, nem kísérleti zene, inkább minket tekint kísérleti egereknek. A magyar Metal Hammer lemezkritikái Sokkoló Korongok címszó alatt jelentek meg a hőskorban, és e rovat végén ”Sokkoló Korongok Extra” is szerepelt. Ebben olyan lemezeket ajánlottak a rockerek figyelmébe, amelyeknek csak érintőlegesen volt köze a metalhoz (vagy egyáltalán nem), és itt lehetett olvasni beskatulyázhatatlan, elmebeteg rockzenékről (is).

Ez is valami ilyesmi, de most kapaszkodjon a tisztelt olvasó: minden jel arra vall, hogy ez a titokzatos együttes valódi szupergroupként alakult. Alapították: Kalle Mattsson - gitár (Moon & Sun, Arms and Legs, King Kong Kobra), Martin Sandström - basszus (Caterpillar Ghost, Jeniferever), Per Tholander - dob (The Search) és Billie Lindahl - ének (Promise And The Monster).

Remélem, most már sokkal tisztábban lát mindenki. Nálam bizonyára igen, mert én soha az életben nem hallottam ezekről a formációkról, de ami fájdalmasabb, sokáig az SNS-ről sem, pedig nem ez volt az első megjelenésük. Ezt megelőzően két nagylemezük készült: Ultra Silvam (2014), Fake End (2016), majd ezt követően jött a New Sun 2022-ben.

A megalakulás óta a felállás kicsit átrendeződött, Bille Lindahl énekesnő távozott, így a szóban forgó lemez felvételein már nem tudott ott lenni, helyette viszont a fiúk beszerveztek nem kevesebb, mint három énekesnőt. Velük készítették el a Sick Sad Love albumot. Ezek közül a hölgyek közül egy meg is ragadt náluk, ő a jelenlegi frontember, neve Jessica Mengarelli. A másik kettő közreműködő volt: Mirella Hautala és Frida Herchenröther

Na szóval… Ott kezdődik az alap, hogy basszus. Nagyon hangos, erős, uralja a terepet. Rendben. A gitár = zajgenerátor. Ezzel vigyázni kell, mert még éppen belefér a kibírható kategóriába. Az énekesnő… Lehetne egy kicsivel dallamosabb, erősebb torok, jobban tetszene, ha néha jól kiemelné a hangokat, mert egy idő után kissé beleszürkül az egészbe, hmm… mondjuk, hogy elfogadható. Mivel a zene nagyon tömény, sok szálon futó, így nem okoz problémát a kicsit színtelenebb hang. A lassabb, merengősebb részekben azért sokkal jobban érvényesül, mint a nyers rockban.

Tartalmilag nagyon érett, határokat feszegető, tabudöntögető alkotás, csak olyanoknak ajánlom, akik kedvelik a műfajok közötti mezsgyéken egyensúlyozó előadókat. Komplexitásban, zenei ötletekben és őrültködésben nehéz lenne őket felülmúlni, bár nem is lehetetlen, ez tény. Így nem állíthatom, hogy párját ritkító ez a kiadvány, de hogy nem piskóta, az tuti!  8/10