Még el sem csillapodtak agyamban a párizsi Witchorious remek lemezének hullámai, és már megint itt egy kitűnő francia banda, ezúttal Bordeaux-ból! Nem sokkal korábban lelkendeztem a Blend Of Stones albumáról is, Besanconból, szóval az elmúlt időszakban ez már a harmadik egészen kiváló francia zenekar hibátlan hangzású lemeze. A stílus itt is egyfajta stoner/doom, de annak az elszállósabb, ha úgy tetszik pszichedelikus változata. Nagyon kellemes, pihentető zene, időnként meglepő felütésekkel, csak ajánlani tudom a nyitottabb fülű zenehallgatóknak.

Az Orotoro egy fiatalokból álló csapat, néhány szárnypróbálgató EP után készült el a bemutatkozó lemezük 2019-ben, és most itt a folytatás, melyre egy beugró énekesnő, a madagaszkári/francia Hantcha közreműködését sikerült megnyerniük. Tökéletes választás volt ehhez a csipetnyit ethno alapon hullámzó zenéhez. Rögtön a lemezt nyitó March of the Nephilim azonnal elvarázsol, már ha vevő vagy a keleti misztikummal nyakon hintett, titokzatos(kodó), egyszerre fejbólintó és ujjakat pöcögtető régi rockzenére. Hantcha nem ereszti ki nagyon a hangját, nem is kell, kissé férfias hangszíne így is abszolút uralja a nótát. (Sajnos azonban őt már csak a lemezt záró The Black Sun idejére kapjuk vissza)

Az első számból észrevétlenül csusszanunk át a Scriptures mélykék óceánjába, melyet immár férfi ének és imbolygó basszusszólam kísér. A felvétel hangulata áll legközelebb a borító grafikus megoldásához. Túl sok ehhez hasonló ”édeni naplemente” szerzeményt hallottam már ahhoz, hogy ettől nagyon meghatódjak, annyit azonban elégedetten állapítottam meg, hogy a franciák is tudták, hol a határ. A Colussus Weeps engem a görög Villagers Of Ioanina City legutóbbi lemezére emlékeztet, akár egy égei tengeri utazás kísérőzenéje is lehetne. Ez az utazás aztán váratlanul viharos hánykódás közepette ér véget…

Ezt követően néhány – akár tipikusnak is nevezhető – pszichedelikus altatódal következik, némi prog rockos behatással. Ezek igazán nem rosszak, de annyira nem is jók, mint amilyenek a Hantcha-féle számok, tehát a zenekar legjobban akkor jár, ha az aranytojást tojó tyúkocskát nem engedi el a kezei közül, és a következő lemezt már teljes egészében vele énekelteti fel. Véleményem szerint a nyitó- és a záró nóta kerek 10 pont körüli szerzemények, a teljes lemez inkább olyan 7/10, ami egyáltalán nem lebecsülendő teljesítmény.