2022. ápr 14.

The 18th Day Of May - The 18th Day Of May (2005)

írta: Zelmo
The 18th Day Of May - The 18th Day Of May (2005)

a0771048628_10.jpg

A történet úgy ahogy van nyúlfarknyi: egyetlen lemez és kész. A londoni zenekar még azelőtt feloszlott, mielőtt igazán befuthatott volna. Persze erősen kétséges, hány fiatalt érinthettek volna meg ezzel a tipikusan régi, mondhatnám békebeli muzsikával. A Trees és a Fairport Convention neveit lehet említeni velük kapcsolatban, a hangulat, a dallamos, dúdolható harmóniák okozta nyugis érzés azonos. Mégis, a két korai előd munkássága valahol egészen más. Ők jobban tisztelték a zenei gyökereiket, ezért dalaik a mai fülnek szinte népdalnak hatnak, illetve azonnal kihallik belőlük a népdal, míg a 18th Day of May zömmel saját kútfőből merített, azaz műdalokat írt.

Ezek a műdalok azonban korántsem -dalok. Éppen a mesterkéltség, a magamutogatás, a pózolás teljes hiányával fognak meg, a maguk pofonegyszerű mondanivalóival. A számcímek sokat elárulnak erről a természetes egyszerűségről: A legmagasabb fa, Fázós hajnal, Az erdők virága. Két történelmi alakot is megidéztek, Lady Margaret és Sir Casey Jones személyében, akikől-bevallom-semmit nem tudok.

Nincs igazán kiemelkedő szerzemény a lemezen, de aki ezt az akusztikus gitáros, laza zenét kedveli, egyhuzamban végig fogja hallgatni mindet, mert gyenge, semmitmondó alkotásuk sem született.
Gyönyörű énekdallamok, remek vokális teljesítmény, és a kiegészítő hangszerek (viola-fuvola-mandolin) ízléses használata helyezi őket a tucatáru-gyártók fölé. Még a videójuk is jól sikerült, tényleg felfoghatatlan, miért kellett feloszlaniuk. Talán zenei nézeteltérések lehettek, mert azóta az énekesnő és a gitáros-dalszerző is más zenekarban tevékenykedik. Sajnos harmatosan gyengécske mindegyik. Marad tehát a hanghordozó: 18th Day of May- 2005. A tagok: Allison Brice (ének, fuvola, harmonium), Alison Cotton (viola), Mark Nicholas (basszus), Richard Olson (git.-szitár-harmonika), Ben Phillipson (git.-mandolin) and Karl Sabino (dob)  9/10

Szólj hozzá

2005 Folk Rock Dalszerző/Előadó