Legkedvesebb zenei műfajaim a jazz, a rock, valamint a metal különböző leágazásai, ennek ellenére úgy gondolom, időnként popzene is kerülhet a zenehallgató asztalára. Olyan lemezek is kellenek, melyek nem hordoznak komoly eszmeiséget, szinte nem mondanak semmit, csupán halkan duruzsolnak a háttérben, ennyi elég. A funkciójuk alapvetően a lazítás, addig is kitöltik az időt, amíg egy fejhallgatós anyag kerül terítékre. A magam részéről azt tartom, ez a fajta popzene akkor értékes, ha részben, vagy egészben megegyezik a hangszerelés egy rockbandával. Másképp fogalmazva: igényes a megszólalás.

A New Yorkban működött Repercussions első lemeze tökéletes választás lehet erre a célra. Különös zenekar volt ez, mindössze két nagylemezt készített, egyik sem lett igazán ismert, pedig a zenekar felállása üde színfolt volt a palettán. Náluk ugyanis majdnem minden muzsikus más nemzet leszármazottjaként bontogatta a szárnyait. Az alapító Genji Siraisi egy japán-orosz felmenőkkel rendelkező ütőhangszeres volt, aki aztán a Groove Collective tagjaként futott be viszonylag sikeres pályát. Az énekesnő Nicole Willis afroamerikai newyorker, míg a billentyűs-vokalista Itaal Shur zsidó-orosz származású előadó volt, de szerepelt itt egy szingapúri-skót háttérénekes is Lysa Aya Trenier személyében. A teljes létszám és a felállás a Repercussions angol Wiki oldalán megtalálható.

A Föld és a Menny egy fúvósokkal erőteljesen megtámogatott, hihetetlenül laza, már-már hanyag lezserséggel összedobott R’NB lemez, ami úgy ahogy van eladja magát. Megállás nélkül csordogálnak végig a nóták, és nem érezni közben sem azt, hogy ócska, sem azt hogy a zenészek önmagukat ismétlik. A legismertebb előadók közül mondjuk ilyesmi lett volna a Jamiroquai, ha nagyobb létszámú a háttér, és jobban kidolgozzák a zenei betéteket. Egy másik párhuzam lehet a Kool And The Gang, bár ők sokkal inkább voltak funky előadók, mint soul zenészek.

Nicole Willis gyönyörű bársonyos hangja mindent visz, adottságainál fogva a kilencvenes évek slágerlistás előadói között lett volna a helye. Mint említettem a Repercussions (ez a név folyományokat, szövődményeket jelent, vagy vmilyen esemény visszhangját) még helyi szinten sem tartozott a sztárok közé, ami azért furcsa, mert egyrészt kiváló ez a lemez, másrészt a Warner Bros adta ki. Ennyire nem láttak bennük fantáziát? Egyetlen videóklip készült a zenekarral, ez is a második lemezhez, amit már a japán Pony gondozott. Ez a videó is teljesen eltűnt, mígnem aztán valaki feltette a You Tube-ra 2021-ben. (Repercussions with Curtis Mayfield)

A lemezanyag, ha nem is könnyen, de beszerezhető és abszolút élvezhető, a basszusgitárt kezelő Jonathan Maron egészen fantasztikus dallamokat vezetett elő a hangszeréből, s mivel voltak szép számmal közreműködők, cseppet sem unalmasak a tételek. Ami azt illeti belemehettek volna jobban is a szólózásba, vagy a ritmikai játékba, ám akkor ez már egy minőségi jazz album lenne, ők pedig elsősorban szórakozni és szórakoztatni akartak. Megkockáztatom: a slágerlistákat célozták meg, csak ez nem jött be. Mindennemű hátszél nélkül ez nem is megy könnyen. Valahogy mégis el tudott jutni Magyarországra a kazetta, ’96 körül vettem meg, s a mai napig meg tudom hallgatni, csak ajánlani tudom az afroamerikai (soul-funky) zenék kedvelőinek.  8.5/10

Akit az együttes korabeli relikviái és egyéb dolgai érdekelnek, az keresse a nagylemez borítójával jelölt Repercussions facebook oldalt. Nicole Willis működteti.