Visszatekintés: 1970. március 30-án jelent meg Miles Davis egyik legjelentősebb alkotása a Bitches Brew, melyet sokan a fúziós jazz alapvetésének tartanak, amolyan megkerülhetetlen mérföldkőnek, nem is ok nélkül. Azt már kevesebben tudják, hogy néhány nap múlva, 1970. április 3.-án született egy nem…
Fúziós latin album Kenny Burrell életművéből, 1974-ből. Egy furcsa kakukktojás ebben a hagyatékban, még mindig sokkal inkább jazz, mint rockzene, a gitáros korai albumaihoz (és a késeiekhez képest is) mégis meglehetősen más. Nem is a Blue Note adta ki, még csak nem is a Prestige, sem pedig a Verve (…
Kíváncsiságból elkezdtem hallgatni a brazil Dom Um Romao (1925-2005) egyik szólólemezét, és teljesen ledöbbentem. Azt tudtam róla, hogy a Weather Report tagságában kiváló kiegészítő emberként működött, de hogy ilyen anyagokat készített a saját neve alatt, az a meglepetés erejével hatott! A hatszámos…
1972-ben Milánóban alakult a csapat, melynek a Maioli házaspár, Walter és Laura jelentette a központi magvát. Az Aktuala alapítói hippi kommunában éltek, úgy gyűjtötték a korhű tradícionális hangszereket, mint az illusztris arcokat maguk körül. Ezek közül egy kis indiai, bizonyos Trilok Gurtu jóval…