A borítón szereplő nevek mintegy előre sejtetik, milyen jellegű zenét hallhatunk ezen az 1956 decemberében rögzített anyagon, azonban annak minőségére nem lehetett akkoriban garancia sem Kenny Burrell , sem Donald Byrd , sem Jerome Richardson említése, hiszen ezek az ifjoncok még pályájuk elején jártak. Burrell, aki 1931-ben született, ekkor volt 25 éves (napjainkban a 94.-et ünnepelhette), míg Donald Byrd a 24-be lépett. Jerome Richardson ugyan tíz évvel idősebb volt náluk, csak 1954-ben költözött New Yorkba, ahol karrierje igazán beindult az ötvenes évek végén.

...

Egy lány a gitárral… Az amerikai Judy Roderick nevét valaha az akusztikus folk blues legjobbjai között emlegették, olyanok társaságában, mint Joan Baez, Joni Mitchell, vagy Vashti Bunyan. A korszak a hatvanas évek, a színhely pedig New York, ahonnan oly sok dalszerző/énekes indította pályáját. Itt készült Roderick bemutatkozó albuma is, az Ain’t Nothing But The Blues .

...

Néhány sort megér ez a lemezanyag is, mint egy viszonylag rövid életű glam metal formáció egyetlen megjelenése. Elsősorban azért érdekes, mert 1994-ben készült, egy olyan érában, ahol a hagyományos hard rock éppen gödörbe került, hiszen a rivaldafény jórészt a grunge zenekarokra esett. Akik mégis kitartottak, azoknak muszáj volt újításokkal próbálkozniuk, tágítani kellett a határokat, hogy valahogy mégis odafigyeljenek rájuk.

...

2023 májusában jelent meg Vinyl és CD formában is az egykori Ramones-dobos, Richie Ramone énekes-dalszerzőként jegyzett harmadik szólólemeze. A punk rock világában mozgó dobosok ritkán adnak ki hasonlót, már csak ezért is érdekes. Mint azt a második album kapcsán már e blogon kitárgyaltam, nem feltétlenül a gyilkos erejű rakétatámadások gyűjtőtárai ezek a kiadványok, ettől függetlenül komoly színvonalat képviselnek. Ha valaki automatikusan ”1-2-3… és támadás” jellegű, lökött kis rock’n roll nótákat várna tőle, akkor csalódna, ellenben a rugalmasabb punkok egészen biztosan a szívükbe zárják, mert az idén 68 esztendős figura nagyon érzi a rock lényegét. Nyers és szókimondó, sőt még humora is van.

...

Néhány évvel ezelőtt, 2020-ban készült el a londoni Die Ego bemutatkozó albuma, a Culto . Hozzám sajnos csak idén jutott el, valamikor még az év elején, és már akkor elhatároztam, hogy valamikor majd időt szánok az ajánlására. Nem szívesen írom le jellemzőként az ”old school thrash metal” megjelölést, mert attól tartok ettől a mai tizenévesek máris passzolják a bandát, azonban nem tehetek mást, alapjáraton ez bizony jóféle dallamos thrash. Talán az színezi a képet, ha hozzáteszem, nem kevés doom, black- és death metal hatással. Vagy ezek mind-mind idejét múlt műfajok?

...

Két figyelemre érdemes blues lemez ugyanabból az évből, 1968-ból. A főszereplő nem más, mint James Cotton , aki bármilyen furcsa, de saját születési nevét használta pályafutása alatt. James Henry Cotton 1935-ben született a Mississippi államban lévő Tunicában. Az ötvenes évek elején szállt be szájharmonikásként Howling Wolf kísérőbandájába.  1955-ban Muddy Waters hívta Chicagoba, ahol 10 éven át volt meghatározó ember. 1965-ben hozta létre saját zenekarát, melyben énekelt és szájharmonikázott. Első lemezük 1967-ben készült, nem sokkal a szóban forgók előtt.

...

Azok közé tartozom, akik a  Love/Hate bármelyik albumát végig tudják hallgatni. A bemutatkozó Blackout In The Red Room a legjobbkor talált meg 1990-ben, és a mai napig kiállta az idő próbáját. (Lásd az erről szóló kritikát.) A Wasted In America már közel sem jelenti ugyanazt a zseniális kombinációt, ezzel együtt jó kis anyagnak gondolom, majd ezt követően jött négy nem igazán kimagasló, mondjuk így, félgőzzel rotyogó anyag tőlük. Mint említettem, le tudom ezeket pörgetni, mert mindegyiken akadnak szebb pillanatok, ennek ellenére az idén kiadott albumért nem dobogott nagyon a szívem. Baljós érzetek lógtak a levegőben…

...

Amikor JJ Cale , születési nevén John Weldon Cale (1938-2013) fogta magát és 1970 szeptemberében elkezdte felvenni első nagylemezének dalait, már annyi minden történt vele, amennyi rendes körülmények között a legtöbb hozzá hasonló előadóval a lemezkiadás után szokott történni. Vagy még akkor sem. Ismerünk olyan muzsikusokat, akiknek csak a sokadik album után sikerült némi ismeretségre, anyagi bázisra, kisebb-nagyobb elismerésre szert tenniük, és szép számmal akadnak olyanok is, akiknek soha nem jött össze semmi. Ez itt egy rendhagyó történet, érdemes elolvasni.

...

A mai napon a Lid zenekar első és egyetlen  In The Mushroom című lemezével foglalkozunk. Így többes számban, mert a cikk elején megidézek két korábbi zenerajongót, akik az interneten ismertetőt írtak róla. Az első véleményező 1999-ben, két évvel a megjelenés után így fogalmazott a kiadvánnyal kapcsolatban:

...

A The Wraith nevű, Los Angelesben működő dark rock csapat 2019-es bemutatkozó albumát néhány bekezdéssel és 7.5 ponttal elintéztem annak idején. Kapott tőlem a brigád abban a néhány sorban hideget-meleget, azaz jót és rosszat egyaránt. Elismertem a hangszerelési képességüket és a hangzást is dicsértem, azonban többszöri meghallgatásra már nem méltattam őket. Ehhez képest csattanós választ adtak, mert a második albumra hihetetlenül összekapták magukat minden téren. Most már igazán oda kell figyelni rájuk!

...

Néhány évet visszaugrok az időben, hogy a Christian Death mindmáig legutolsó lemezéről írjak néhány sort. A zenekar történetével most érintőlegesen sem szeretnék foglalkozni – akit érdekel ez a szappanopera mértékű regényes életút, az interneten bőven talál hozzá anyagot. A Los Angelesben 1979 óta működő bandának a Bandcamp szerint ez volt a 17. stúdiólemeze, azonban ezt számos rajongó és szakíró is vitatja. Viták forrása lehet a formáció, több okból is. Bár a név Keresztény Halál, náluk a zenekari ideológiától a kereszténység távol áll. Ugyan nem death metal, vagy black metal a műfaj, mégis kell hozzájuk bizonyos rugalmasság.

...

Egy nagyon érdekes lemezanyag még 1994-ből. A Savatage zenekar énekese, Jon Oliva és gitárosa Chris Caffery hozta létre ezt a rövid életű formációt a Streets című Savatage album megjelenése után. Mint ismeretes, ezt követően Zachary Stevens váltotta Olivát a mikrofonnál a Savatage soraiban. A viszonylagos alkotási csendet kihasználva született meg a Doctor Butcher , ami végül nem forrta ki magát zenekarrá. Bár egy második album előkészületeiről lehetett olvasni, ebből végül egy demó lett, hivatalos nagylemez nem.

...

Összesen 100 ismert rockzenekar alapításának városát kell megtippelni ebben a kvízjátékban. Elsősorban a klasszikus rock legismertebb nevei szerepelnek, de kakukktojásként akad néhány kisebb sikert elért "helyi sztár" is. Sajnos számos méltán elismert zenekar kimaradt, mivel a százas merítés egy ekkora volumenű alaphalmazban, amit a rocktörténelem jelent, úgyszólván semmiség. 30 perc áll rendelkezésre. Lássuk, Ön hány pontot ér el a 100-ból! Forrásként a Wikipédia szolgált. 

Történetünk rövid, akár egy punk rock album. Ezek a kaliforniai srácok kétségkívül kaphattak volna nagyobb szeletet is a képzeletbeli tortából. Abból, amiből az Offspring, a NOFX, vagy a Rancid bőven kivette a részét. A banda persze nem adta fel, a mai napig aktívak, csak hát ez már amolyan… utórezgés. Hozzá kell tenni, még akár guríthatnak is egy életképes lemezanyagot, hiszen jóval fiatalabbak, mint fent nevezett kortársaik. Amikor annak idején a Deviates elstartolt a Los Angeles-i garázssorból, még mindössze 15-16 éves kölykök voltak.

...

A kilencvenes években számtalan A-betűs thrash metal kompánia munkái közül válogathattunk. Akik gondolkodás nélkül azonnal beugranak: Accuser, Assassin, Anthrax, Annihilator, Artillery… és volt a lista közepén egy olyan név is, hogy Anacrusis . Róluk azonban a nevükön kívül semmit nem tudtam, tehát bajban lettem volna, ha egy műveltségi vetélkedőn akár csak a nemzetiségüket kell megtippelni. A csapat Manic Impressions című albumát is úgy hallgattam meg, hogy nem néztem utána, kik is alkották ezt a zenekart. Lássuk, mit is tartogat a lemezanyag!

...

A 2025-ös év zenei terméséből minden szempontból figyelemre méltó Rita Donte második albuma, a Ritual . A Soulfly vagy a Testament hasonló című dolgozatait ugyan nem nyomja le, vannak maradandó értékei. A mai rohanó, kissé zaklatott világban nem rossz az, ha kicsit el tudunk lazulni a latin zene hullámzó ringásában. Rendhagyó felfogású szerzői lemezt kínál az Ansonia Records, mégpedig kubai koktél formájában. Az énekesnő jelenleg Mexikóban él, ám Kubában született és nevelkedett. Ennek állít emléket a Ritual 11 nótája.

...

Az Afro-Harping kiemelt helyen áll  Dorothy Ashby diszkográfiájában. Számos szakíró és jazzrajongó szerint korának egyik legjobb lemeze készült el 1968 februárjában. A kiadó ezúttal a Cadet Records volt Chicagoban. Ez a lemezkiadó 1955-ben alakult Argo néven, nem sokkal Dorothy Ashby bemutatkozó albuma előtt. A hárfás a hatvanas évekre már kisebb nevet szerzett magának, ugyanakkor fő tevékenysége elsősorban az Ashby Players (of Detroit) elnevezésű színitársulat irányítása volt.

...

A mai napig kevesen választják maguknak hangszerükül a hárfát a klasszikus zene berkein kívül. Akik mégis megteszik, általában a kelta népzene világában találnak maguknak helyet, esetleg valamilyen ezoterikus-new age kiadóval állnak üzleti kapcsolatban. Hárfával jazzt játszani oly kevesen próbálkoztak, hogy a műfaj leghíresebb képviselőit öt ujjunkon meg tudjuk számolni. Az első fecske volt ezek között a próbálkozók között Dorothy Jeanne Thompson, azaz férjes nevén Dorothy Ashby (1932-1986).

...

Vadóc nőszemélyekkel felálló rockbandák szerencsére ezerszám akadnak szerte a világban, és mint a farmernadrág, soha nem kopnak ki a divatból. Azonban ezeknek a története rendre azonos: két-három lemez után eltűnnek. A fehér hollónál is ritkábbak napjainkban azok a formációk, melyek túlélik a vízválasztó harmadik albumot, már ha odáig eljutnak egyáltalán. A magam részéről nem gondoltam volna, hogy az amerikai  Electric Citizen még visszatér. Harmadik lemezük, a Helltown még 2018-ban jött ki, azóta csend vette körül őket. Most azonban elkészült az egyszerűen csak EC4 címre keresztelt anyag. Csalódás kizárva!

...

A kanadai Sarkasm már a kilencvenes években ifjonti hévvel tolta a dallamos death metalt, ám annak idején csak demókig jutottak, illetve néhány válogatáskazettán szerepeltek. Azonban valami nem hagyta nyugton az évek során idősödő tagokat, a XXI. század beköszöntével többször is összeálltak egy-egy koncert erejéig, míg végül 2023-ban készítettek egy visszatérő lemezt As Empires Decay címmel. Ezt követte két kislemez, majd 2025 februárjában a Carnival Of Atrocities . Egy ízig-vérig old school death/thrash csemege, pengés kis gitártémákkal telepakolva.

...

Két lépéssel a föld felett lebegek a legújabb stoner/doom termeléstől! Ahhoz képest, milyen halvány volt a felhozatal az év első felében, júniusban sorra jöttek ki a jobbnál jobb albumok, hihetetlen! Nem tudom, mi történt, valahogy minden "éles" banda a nyárra időzítette a megjelenést. Itt van például a dán Fusskalt nevű zenekar második albuma a Faceless Man . Óriási lemez, sokat fog még pörögni nálam.

...

A skót King Witch idén már tízéves múltra tekinthet vissza, ami azt igazolja, hogy az underground szcénában ha nehezen is, lehet még érvényesülni. Ha azt vesszük alapul, hogy legújabb lemezük még csak a harmadik a sorban, beláthatjuk, bizony rögös ez az út. Bevallom én sem hallottam róluk korábban, holott valóságos gyűjtője vagyok a rockboszorkányos előadóknak. (Lásd legutóbb a Witchrot lemezkritikát) Friss lemezük még nincs egy hónapos, június 27-én került fel az internetre.

...

A Kanadából származó Witchrot bemutatkozó lemezéről 2021-ben még a Rozsdagyár blogon írtam. Akkori véleményem nagy vonalakban illik az idén megjelent anyagukra is. Nem éppen kiemelkedő, de nem lehet csak úgy elmenni mellette. Semmiképpen nem átlagos, főleg nem sematikus doom metal, szerkezetileg nem is igazán metal, inkább egyfajta súlyos, sokfelé gomolygó rockzene. Lea Reto énekesnő alapozza meg ennek a bandának a sajátos, bizarr hangulatát a maga kissé zizzent stílusával, a gitáros Peter Turik pedig adagolja hozzá a háttérben a szép motívumokat.

...

Teljesen véletlenül megint egy német kisvárosi zenekar lemezéről lesz szó. Már csak azért is, hogy legyen egy kis viszonyítási alapunk, mit is jelent az, hogy kisváros? Az Organic Destruction nevű formáció bázisa Hachenburg település, a maga hatezres lakosságával tényleg nem lehet egy virágzó metal központ. Bár ki tudja? Mindenesetre ez a csapat már a második nagylemezét hozta össze a 2023-as Return Of The Roo óta. Akkor még négyesben muzsikáltak, azóta a tagság három főre fogyatkozott.

...

Jellegzetes kisvárosi rockzenekar adta ki nemrégiben első stúdióalbumát Németországból, közelebbről Rosenheim városából. Négy fiatal srác, akik sok szempontból követendő minták lehetnek a magyar amatőrök számára is. Tulajdonképpen a semmiből építkezve, lépésről lépésre hoztak össze egy nemzetközi szinten is figyelemre méltó hangzóanyagot. Mielőtt erről többet mondanék, néhány szót a városról: Rosenheim 60 ezres település München és Salzburg között. Mindkét nagyvárostól legalább egy órás autóútra található, így hát a koncertezés alapból nem olyan egyszerű számukra, mint mondjuk egy berlini, vagy hamburgi bandának, amelyik helyben válogathat a klubok között.

...

Barbara Robison születési neve Barbara Jeane Moyer volt, és csak a Clear Light nevű zenekar vezetőjével, Robbie Robison nal kötött házassága után használta férje nevét, ráadásul legismertebb zenekarában mint "Sandi Peanut Butter" szerepelt. 1945-ben született Las Vegasban, és 1988-ban hunyt el Montana államban. A Los Angelesben alakult The Peanut Butter Conspiracy énekeseként három nagylemezen hallható: The Peanut Butter Conspiracy is Spreading 1967, The Great Conspiracy 1967, és For Children Of All Ages 1969.

...

Lydia Pense San Franciscoban született 1947. december 14-én, idén lesz 78 éves. Akkortájt tett szert komolyabb hírnévre, amikor 1968-ban Janis Joplin beajánlotta őt Bill Grahamnak, aki egy fúvósokkal megalapozott funky blues zenekart szeretett volna leszerződtetni, a Chicago Transit Authority, Blood Sweat & Tears mintájára. Ez az együttes volt a Cold Blood . (ugyanekkor startolt a szintén hasonló stílusban játszó Tower of Power is)

...

Lynn Carey  énekesnő 1946-ban született Los Angelesben. Apja, Macdonald Carey ismert színésznek számított, bár többnyire sorozatokban foglalkoztatták. (kivétel: Hitchcock – A gyanú árnyékában – Jack Graham nyomozó) Nem véletlen tehát, hogy a fiatal lány már tizenévesen kamerák előtt szerepelt, több TV-produkcióban is lehetőséget kapott, mint színész. A zenei világ 1969-ben ismerhette meg a nevét, amikor a C.K. Strong nevű formáció tagja lett, s velük felvette a zenekar első és egyetlen nagylemezét.

...

Van ez a lemez a skót Gun zenekartól, ami annak idején egészen jól futott Európában. Az államokban és Ázsiában valószínűleg kevesebben ismerték, itt viszont hónapokig pörgött róla a vezető sláger, amely - ki ne tudná, a Cameo – Word Up nótájának feldolgozása. Kis túlzással fél Európa erre ugrált a rockdiszkókban a kilencvenes évek elején. A legtöbb zenerajongó számára azonban a Gun maradt egyslágeres banda, holott a Swagger nótái között akadt még jónéhány olyan dal, amely egy látványos videóklippel megtámogatva sikeresen ostromolta volna a slágerlistákat.

...

A glam metal színes műfajába 1987-ben még nem sok ismert név tartozott, ezek nagy többsége is az Egyesült Államokból, általában Los Angelesből érkezett. Világhírnévre tett szert a Mötley Crüe, a Poison, a Ratt, ők lemezek millióit adták el, míg Európában alig akadtak egyáltalán olyanok, akik beálltak volna a sor végére, mint sikerre éhes ifjú titánok. Egy ilyen rendhagyó társaság volt Walesben, Cardiff városában a Tigertailz . Őket nem érdekelte, hogy Hollywood messze van, sőt London sincs túl közel, megkísérelték a lehetetlent: hazájukból indulva dobni valami emlékezeteset. Ez a dobás volt akkoriban a Young And Crazy című album, egykori lemezgyűjteményem egyik féltve őrzött darabja.

...

A Deviate  1991-ben alakult a Sixty Nine és a Mental Disturbance zenészeiből. Alapító tagjai voltak: Danny Mouethwil énekes, Kirby Michel gitáros, Christian Vankelst basszusgitáros és Laurens Kusters dobos. Valamennyien tanultak még, Laurens édesapjának, Hans Kustersnek az anyagi támogatásával alapították az  I Scream Records kiadót. Ez a cég gondozta az összes kiadványukat. A debütáló album, a Crisis of Confidence  1994 elején jelent meg. Az albumot a Channel Zero producere, Andre Gielen felügyelte. Ezt követően olyan zenekarok előtt léphettek fel, mint a Biohazard, a Dog Eat Dog, vagy a Leeway.

...

A Memphisben született Bennie Ross Crawford (1934-2009) altszaxofonos valóságos legenda volt a soul-jazz világában. Még éppen betöltötte 18. életévét, de már B.B. King és Ike Turner oldalán játszhatott. Ekkortájt alapította első zenekarát Little Hank & Rhythm Kings néven. A Hank becenevet egy helyi muzsikustól, Hank O’Day-től kölcsönözte, akire megjelenésében és stílusában hasonlított. Hamarosan Ray Charles alkalmazásába állt, mint baritonszaxofonos. Az altszaxofonra csak 1959-ben nyergelt át. Saját neve alatt mindösszesen 40 (!) szólóalbumot készített 1961-től 2000-ig. De szerepelt Ray Charles, Etta James, B.B. King, Johnny Hammond, vagy Grant Green lemezein is, sőt Eric Clapton Journeyman albumán is hallható.

...

A Stoned Circus 1968-ban alakult Kansas Cityben. Johnny Isom gitáros és Richard Van Sent billentyűs alapították, akik korábban soul, blues, rock’n roll bandákban szerepeltek, amikor jött a változás szele, a heavy rock. Ez év decemberében Johnny és Rich még egy Funky Factory nevű trióban zenélt, majd a dobos kiszállt, minél előbb új tagot kellett találni. Ekkor jött a képbe a csinos Donna Kurtz . Most már csak egy állandó énekes kellett a frontemberi posztra, találtak is egy másik szemrevaló lányt Nancy Drake személyében. Létrejött a zenekar magva.

...

A spanyol származású (közelebbről galíciai) Mutant Squad ígéretes thrash metal bandaként startolt 2008-ban, nagylemezhez azonban csak 2013-ban jutott. Az alapító főnök Placido Garcia Vicente, azaz Pla Vinseiro gitáros mellett Manuel De Mallos basszer és Francisco Conut Alvarez dobos működött. Ők készítették el a Titanomakhia című bemutatkozó albumot, ami a Suspiria Records gondozásában jelent meg annak idején.

...

Az egyik legfurább, legharsányabb, legkoszosabb blues muzsika, amit csak valaha lemezre vettek. Éles, mint a kés, hasít, mint a penge, sokszor a pokolba kívánnád, megmagyarázhatatlan módon mégis van benne valami megnyugtató. Lonnie Johnson gitáros és Otis Spann zongorista közös lemeze, a See See Rider . Nem egy korszakos album, Lonnie Johnson diszkográfiája a Wikipédián nem is említi, mondhatni sehol nem jegyzett muzsika, vihar előtti csendben, esős-borongós estéken viszont nem lehet kivenni a lejátszóból.

...

Ez a banda ott kezdődik, hogy Jean Baudin  11 húros basszusgitáron játszik. Autodidakta muzsikus, magánórákon Marty Friedman és Jason Becker oktatták, játéka leginkább  Akira Takasaki ra emlékeztet. Az énekesi poszton Greg Parrish egymaga ad elő egy egész társulatot. Mintha a Rocky Horror Picture Show , a Zombi Apokalipszis , és a Hair szereplőit gyúrnánk egybe, költségmegtakarítás címén. Áriázása hirtelen átcsap gügyögésbe, hörög, motyog és dödörészik, a legtermészetesebb modorban, mintha éjjel-nappal ez lenne a stílus a rádióban.  Jason Branyan közreműködik gitáron, és mivel ő az egyetlen gitáros a zenekarban, ezért kicsit gitárszegény a hangzás. Nyilván ahol ilyen kaliberű a basszer, ott nehéz levegőhöz jutni. Azért ...

A birminghami illetőségű  Benediction már rég nem azt a sötét, halálhörgős death metalt nyomatja, amit 1990-es albumával elkezdett, sokkal inkább egyfajta dallamos thrash metal jellemzi őket, valamiért mégis ragaszkodnak a ”death” jelzőhöz. Ezt fogadjuk el, tartsuk tiszteletben, annál is inkább, mert végtelenül szimpatikus arcok, akik abszolút kellemes, hallgatható muzsikát játszanak.

...

A progresszív rock hőskorának számító hetvenes években bőséggel akadtak olyan nevek, melyek valamiképp kimaradtak a rocklexikonokból, örökségük azonban figyelemre méltó. A Zenehallgatás blog kínálatában ezért szerepelt korábban a Brainticket , az After Tea , vagy a Spriguns is. Most egy kicsit a Babe Ruth nevű formáció kerül nagyító alá. Ez a zenekar teljesen érdemtelenül maradt az ismeretlenség homályában. Igaz, egy vidéki angol kisvárosból indultak (Hatfield), de öt nagylemezt készítettek 1972 és 1976 között. Sikerei fénykorában a társulatról több filmfelvétel is készült, ma már ezek megkopott emlékek, mégis, a megtekintések száma azt igazolja, hogy sokan kedvelik ezeket.

...

Mindössze két nagylemezt hagyott az utókorra az ausztrál Purged gárdája valamikor még a kilencvenes évek végén. ( Form Of Release 1997, Balance Of Power 1999) Bár nem ez volt a thrash metal aranykora, sok érdekes, kísérletező kedvű anyag született ekkor. A Melbourneben alakult fiatal srácok a Metallica Black Albumának dallamos, riffcentrikus világát keverték a Machine Head darálós, groove alapú őrlésével. Nem arattak sok sikert ezzel a két kiadvánnyal, holott ezek a mai fül számára is kellemes perceket tartogatnak, különösen akkor, ha valaki kedveli a technikás, kemény dobolást.

...

Franciaország már számos alkalommal szolgált meglepetésekkel a rockzene területén, így talán ma már nem is számít annyira formabontónak egy olyan zenekar felbukkanása, ahol a műfaji meghatározás kemény próbatétel. A Bruit Parasite egy fiatal, mindössze néhány éves formáció Dijonból. Bővebb információval nem rendelkezem róluk. Négyen alkotják a gárdát, konkrét neveket nem tartottak fontosnak mellékelni a mai napon megjelent bemutatkozó lemezanyag mellé. Kis kutakodás után annyit derítettem ki, hogy a gitáros Valentin Taccard , a basszusgitáros/énekes hölgy pedig Clotilde Claudine .

...

Bosszúságomban írok néhány sort a portlandi Hippie Death Cult legutóbbi lemezéről, mivel a trió éppen esedékes turnéja szépen elkerüli hazánkat. Dühítő a tény, hiszen nem gyakran lehet velük errefelé találkozni, és ha Zágráb, Bécs látott bennük fantáziát, akkor Budapest vajon miért nem? Persze adódhat a kérdés, amennyiben annyira jók, miért nem írtam erről a lemezről megjelenése idején, azaz 2023-ban? Valószínűleg azért, mert megtette helyettem Chris kolléga a Rozsdagyár oldalain. Tökéletesen összefoglalta a lemez erényeit, magam sem tudnám másképp fogalmazni, ha nem is egy zseniális album, de egy nagyon kellemes stoner/doom metal kiadvány született.  

...

Néhány héttel ezelőtt, egészen pontosan 2025. február 28-án jelent meg a The Devil Makes Three nevű amerikai trió legújabb nagylemeze. Az első, a mára már ikonikussá vált piros borítós bemutatkozás, - amiről magam is megemlékeztem 2021-ben - nem kevesebb, mint 23 éve került kiadásra még 2002-ben. Az internetre feltöltött zenés videóik ennél valamivel frissebbek, olyan 15 éves múltra tekintenek vissza – nem szívesen mondok ilyet, de durván elrepült közben az idő. Jól emlékszem még arra, amikor először láttam a Hallelu , vagy a Do Wrong Wright videóklipekben a szokatlan felállású zenekart, és lám, ma már a szakma nagy öregjei között említhetjük őket.

...

Ahogy az várható volt… A görög Nightstalker már tavaly decemberben kihozta készülő nagylemezének beharangozó videóját Uncut címmel, ami mintegy előre jelezte a minőséget. Egyébként is, a görögökkel nem lehet melléfogni, ha rockzenéről van szó. Különösen igaz ez a Nightstalkerre, akik 1994-es első lemezük óta 3-4 évenként szállítják a színvonalas anyagokat. Most ez a várakozási idő 6 évre nyúlt, hiszen a legutóbbi Great Hallucinations 2019-es kiadvány, de minden zenehallgatót megnyugtathatok: megérte várni rá.

...

Nem nagyon szándékoztam 2025-ben a blogot folytatni, de rábukkantam egy olyan lemezre, amiről muszáj írni néhány sort. Elvileg saját nótáimat kellene már tisztességesen felvennem és netre pakolnom, ez azonban még várat magára sajnos. A gitározást kicsit félre kellett tennem fájó derekam miatt, szerencsére írni még tudok. Már március van, mégsem futottam össze túl sok jelentős albummal, mert gyakorlatilag egyetlen egy nem akadt, ami kiemelkedett volna az átlagból. Hamarosan jön majd az új Nightstalker, ( a görögök nagy dobásra készülnek – szerintem nem is fognak csalódást okozni ), ám addig is itt ez a Shrew nevű négyes Portlandból. Egy olyan pszichedelikus/stoner rock albumot raktak össze első nekifutásra, ami előtt csakis ...

Mi mással is zárhatnám a 2024-es évet (és átmenetileg ezt a blogot) mint egy teljesen őrült, zseniális punk rock csapat lemezével? A banda állítása szerint Goyave városkában működik, ami – kapaszkodjunk meg – Guadeloupe területén van. (Guadeloupe Franciaország tengerentúli megyéje a Karib-térségben. A Kis-Antillákhoz, azon belül a Szélcsendes-szigetek csoportjába tartozik.) Élek a gyanúperrel, ahogy mondani szokás, hogy ez amolyan reklámfogás, amivel könnyebben eladható a produkció. Annál is inkább, mert Bandcamp oldaluk szerint tengerentúli turnékra készülnek – ami onnan startolva nem kis erőfeszítésbe kerül. Igaz, Guadalupe több repülőtérrel is rendelkezik, tehát ha nagyon szeretnek repülni, akkor ennek nincs akadálya.

...

A tragikus sorsú Albert Ayler szaxofonos mindössze 34 évet élt. 1936-ban született Clevelandben, és 1970-ben szedték ki tetemét a New York-i East Riverből. Ezt megelőzően 20 napja eltűnt, senki nem látta, és halálának körülményeiről sem lehetett tudni semmit. Ami azt illeti, életéről is keveset tudott annak idején a nagyközönség. Annyi bizonyos, hogy diszkográfiájában a lemezek száma megegyezik évei számával, éppen 34. Ezek között azonban élő fellépések és válogatások is megtalálhatók. Most az egyetlen olyan lemeze kerül elemzésre, amelyiket egy kis lelki rákészüléssel végig lehet hallgatni. Sőt! Helyenként élvezni is lehet.

...

A Svédországból érkező zenekarok mindegyikében van valami közös. Legyen szó akár a legzordabb death metal alakulatról, a legpörgősebb punk rock csapatról, vagy, - mint jelen esetben - egy ifjú és életerős hardcore formációról – a zene egészen biztosan fülbemászóan dallamos. Nem szeretném ezt az ABBA, a Roxette és más svéd popzenekarok számlájára írni, annyi bizonyos, hogy a skandináv zene képtelen olyan szinten szigorú lenni, mint mondjuk egy floridai death metal társaság volt anno a kilencvenes években, vagy esetleg egy mexikói, argentín HC/thrash kompánia. Mindez persze semmit nem von le az igazán jó svéd bandák lemezeinek értékéből – inkább egyfajta svéd jellemzőről beszélnék.

...

A Human Animal nevű amerikai hardcore banda 2016-ban adta ki első gyűjteményes anyagát The First Four Winters címmel. Ezt követte a False Realities 2020 áprilisában, majd 2024 novemberében megszületett a harmadik nagylemez is, a Sick Puzzle . A három album együttes játékideje együtt tesz ki nagyjából egy órát, ám az nem akármilyen óra!  A jelenkori mezőny talán legjobb oldschool-gyökerű, leginkább elsöprő erejű zenekaráról beszélünk, akik sajnos nem kapták meg a nekik járó nemzetközi elismerést. Ez nem is csoda, annak tükrében, hogy nem New York, vagy New Orleans, Boston a székhelyük, hanem a Pennsylvaniai Erie település.

...

„ Clarence Gatemouth Brown (1924-2005) Southwest Louisianában született, és Kelet-Texasban nőtt fel, egy olyan területen, ahol a zene változatos és fűszeres, mint egy nagy fazék gumbo. Apjától tanult gitározni és hegedülni, aki a régió hagyományos cajun, country és bluegrass dallamait játszotta, majd gyorsan elkezdte beépíteni muzsikájába az összes elérhető műfajt. Repertoárját olyan emberek big band hangzásával egészítette ki, mint Duke Ellington és Count Basie.

...

Az úgynevezett power trió felállásban működik a skót Kryss Talmeth Experience . A név jelentése nagyjából Jégvarázs, de ez nem az a jég, és nem az a varázs. A Metamfetamin nevű tudatmódosító szer által okozott bódulat rejtőzik mögötte, amihez hasonlót ez a fajta zene is okozhat, akár használnak hozzá bármi egyéb serkentőt, akár nem. Tehát pszichedelikus rock a műfaj, azonban ez csak a lemez végére érvényes valójában, addig amit az arcunkba kapunk az nem más, mint jóféle blues rock – a régi nagy rocklegendák modorában.

...

Egy csipetnyi földrajz: Buffalo városa a második legnépesebb település New York államban, New York után. Akkor Ön szerint mekkora lehet a lakosság létszáma? Ne találgassunk, inkább elárulom, kb. 270 ezer. Érdekes kontraszt. Talán magyarázatul szolgál a The Abruptors nevű ska-punk formáció létrejöttére. Az elnevezés is (Az udvariatlanok) a zenekari felállás és a zene is hasonlít a The Interrupters gárdájára, csakhogy amíg a Bivona-fivérek Los Angelesből indultak, jó kapcsolati háttérrel, addig a The Abruptors ugyanezt a maga erejéből próbálja előadni az Erie-tó partjáról, a Niagara vízesés szomszédságából. Nyilván nem ugyanaz a sikertörténet, mindenesetre ez a jellegzetesen kisvárosi ska zenekar már a harmadik nagylemezét ...

Lassan véget ér az esztendő és még nem írtam egy sort sem az olasz Haunted áprilisban megjelent lemezéről. Sssszzz… Szégyen és gyalázat, megbocsáthatatlan hanyagság, amit megpróbálok most úgy-ahogy jóvá tenni. Alapvetően Csizmaország, mint színtér nagyon érdekes/értékes színfoltja a jelenkor rockzenéjének, ami a stoner/doom bandákra kiemelten igaz. Itt működik a Messa, a Bottomless, a Black Rainbows, a Ponte Del Diavolo, hogy csak néhányat említsek a rengeteg kiváló bandából, amelyek közé a Haunted is tartozik. (Nem tévesztendő össze a svéd The Haunted zenekarral!)

...

Paul Horn (1930-2014) regényes életrajzába belepillantva azt látjuk, hogy a zenész valóságos vándorcigány volt, már ami a mozgalmas, költözésekkel tarkított életpályát illeti. Ugyan New Yorkban született, de 4 éves korától Washingtonban cseperedett, egészen a főiskoláig itt élt, majd Ohioban, az Oberlin Konzervatóriumban tanult, ahonnan visszatért New Yorkba a Manhattan School of Music kedvéért. Innen költözött át Los Angelesbe, ahol a Chico Hamilton Kvintett tagja lett 1958-ig. Ezt követően játszott Duke Ellingtonnal, Nat King Cole-al, és sok más ismert előadóval.

...

Megszámlálhatatlan mennyiségű lemezt ajánlottam már a zenehallgatók figyelmébe, több kevesebb sikerrel, ez most egy olyan lesz, amelynek esetén egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy akár csak egy, azaz egy db mezei érdeklődő figyelmét fel tudom kelteni. Mitől vagyok ennyire szkeptikus? Nos, a műfaj klasszikus heavy metal, az évszám pedig kereken 2000, ez már eddig nem igazán nyerő párosítás, az előadó pedig Lizzy Borden . Egy olyan alakja a metal színtérnek, aki soha nem játszott ott komoly szerepet, még fénykorában, azaz a nyolcvanas években sem keltett túl sok feltűnést, amikor pedig évente jelentkezett egy-egy hangzóanyaggal, és a 11 év hallgatás után elkészített lemeze sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

...

Jöjjön néhány sor megint egy olyan bandáról, amelynek idén megjelent bemutatkozó lemeze jó eséllyel említésre sem kerül majd a rockzenei magazinok és honlapok év végén esedékes összesített listáján, ám ezúttal azt kell hozzá tenni e mondat végére: sajnos. Mert a King Thief nevű kanadai punk rock brigád pontosan úgy játssza ezt a műfajt, ahogy kell. Piszkos, darabos, csontos, vesébe hatoló nóták sorjáznak a lemezen, megalkuvás nélkül. Ha egy árnyalattal finomabb lenne, azt mondhatnánk kocsmarock, ha kicsit ennél is keményebb, akkor az már HC, tehát valahol a kettő között kell őket elképzelni. Szigorú felfogású, dallamos banda.

...

Rengeteg női énekessel felálló rockbandát méltattam már e blogban… Apropó, miért mondjuk azt, hogy női énekes? Fura ragadvány ez a zene világában, hiszen létezik énekesnő kifejezésünk is, valahogy mégis minduntalan a női énekes megjelöléssel lehet találkozni. Mintha ugyanolyan különlegesség lenne, akár a női súlyemelő, vagy női játékvezető (a férfiak focijában). Bezzeg olyat sehol nem olvasni, hogy női gitárosa van a csapatnak, ugyanígy női dobos kategória sem létezik, csak női énekes. Nem fogom most ezt a rejtélyt megfejteni, inkább tovább haladnék a bevezetővel. Szóval rengeteg énekesnővel felálló rockbanda lemezét ajánlottam már, de valahogy a Ruby The Hatchet mindeddig kimaradt. Akkor most jöjjön tőlük mindjárt két ...

Buster Williams (sz.1942) bőgős nevét elsősorban a Herbie Hancock oldalán töltött korszakából ismerhetjük, ami 1969-től 1976-ig tartott. Ezt megelőzően jazz-énekesnőket kísért, valamint Miles Davis felvételein és koncertjein is fontos szerepet kapott, ezért amikor 1975-ben az első önálló formációjával felvette saját anyagát, nem keltett óriási meglepetést. Legalábbis nem akkorát, amekkorát egy semmiből jött, névtelen muzsikus kapott volna ugyanezen anyagért. A kiadvány szenzációs darab, egyike a hetvenes évek egyik legizgalmasabb lemezének, bár teljesen egyértelműen a Mwandishi Sextet nyomdokain haladt, annak funk alapú jazz frázisait ötvözte a szabad felfogású zenéléssel.

...

Megjelent idén egy új Amyl And The Sniffers anyag is, de valahogy az összes magyar rockzenei platform hanyagolta a lemezkritikát róla, ami már önmagában is kritika, mégpedig sokatmondó, és azt hiszem, van is ebben valami. Mármint abban, hogy a világon semmi extrát nem hoztak, nem rengetik meg a hangfalakat vele, és jó eséllyel nem ők lesznek a punk rock megváltói. Ugyanakkor el kell ismerni, kitalálták magukat. (Vagy kitalálták őket.) Igazából a látvány náluk minden, a többi csupán mellékes tényező, ide tartozik többek között a lemezanyag kiadása is. Hiszen túl sok értelme ennek valóban nincs a mai időkben, amikor az élő koncert lényegesen komolyabb megnyilvánulása a rocknak, mint a kereskedelmi forgalomba éppen csak a tisztesség ...

Mielőtt a zenével foglalkoznánk, próbálkozzunk meg a borító elemzésével! Miről árulkodik nekünk? Teljesen fekete alap, óriási betűkkel Beck és Zoller , sehol egy fotó, sehol egy grafika, az egész teljesen hideg, puritán, a kereskedelmi forgalomban feltűnés sem kelt, gyakorlatilag eladhatatlan. Aki számára a két név semmit nem mond, még azt sem sejti, milyen hangszerek hallhatók a lemezen, egyáltalán milyen műfaj ez, rövidre zárva: a produkció nem a nagyközönség számára készült. Ez teljesen világos. Csak azoknak szól, akik e két gitárost ismerik, és nem foglalkoznak a külsőségekkel, kizárólag a zenére figyelnek.

...

Nemrégiben volt a 1000mods , akkor most jöjjön a 10 000 Years ! Van is azonosság a két zenekar között, nem is kevés, bár az életben feltehetően soha nem turnéznak együtt, mivel a köztük lévő távolság több ezer kilométer. A 10 000 Years egy svéd banda Västerås városból, ami Stockholmtól észak-keletre található, (ha nem is a ”Final Frontier” közelében, messzemenőkig havas környezetben), és azt még csak el tudom képzelni, hogy a derék svédek összehozzanak egy Balkán-turnét, de hogy a görögök nem fognak Skandináviában fagyoskodni, az elég sanszos. Pedig óriási lenne a két társaság közös bulija!

...

Zenekedvelő ember lévén szerintem az egyik legjobb dolog a világon új előadókat, zenekarokat, hanglemezeket megismerni. Nem fogom magam szakértő képében feltűntetni, egészen tegnapig fogalmam sem volt az amerikai Luna Sol zenekar létezéséről, mely mára már az egyik kedvencem lett. Pontosítás: feltehetően új kedvencre bukkantam a személyükben. Az idő majd eldönti, most nézzük meg a legújabb lemezüket, a nemrégiben megjelent Vita Mors albumot.

...

Ötödik nagylemezét készítette el a sorban a görög 1000mods , a körülbelül 1500 lakosú Chiliomodi község nemzetközi büszkesége. Nem ragoznám hosszan ezt a kritikát: ez a legjobb albumuk! Persze, az már más kérdés, ha ilyen a legjobb, akkor milyen a többi? Nehéz ügy, mert minőségi zenét tolnak a srácok, lassan majdnem 20 éve, de nem annyira karakteresek, mint a Nightstalker, vagy a Villagers (of Ioannina City), bár a képzeletbeli görög dobogó harmadik fokára nálam legalábbis odaférnek. Valahogy nem alakult ki igazán a 1000mods arculata, talán nem is törekedtek erre olyan nagyon a zenészek, nem tudom.

...

Két dudás is megfér egy csárdában, még akkor is, ha ezek a dudák történetesen szaxofonok. Már amikor… éppen úgy esik. Mert ennek a lemeznek a nagyszerűségét éppen az adja, hogy az egyik dudás cserélgette a hangszereit. Természetesen Eric Dolphyról van szó. Érdekes dolog, kettejük közül ő volt a jóval ismertebb előadó, itt mégis mint meghívott vendég szerepel. Ehhez képest, ha valaki egy stopperrel lemérné a tiszta játékidőt, amelyben kizárólag nála volt a labda, míg Nelson a háttérben figyelt, akkor meglepő számadat jönne ki.

...

Egészen hihetetlen, mondhatni szürreális élmény 1956-ból ennyire kifinomult, frissnek ható, modern jazzt hallgatni. Teljes meglepetésnek nem nevezném Buddy Collette (1921-2010) első nagylemezét, melyet zenekarvezetőként jegyzett, hiszen neve és tevékenysége Herbie Mann, Fred Katz és Chico Hamilton lemezeiről ismerős számomra, azonban ezek a felvételek jó része valamivel a Tanganyika után keletkezett. ( A Chico Hamilton kvintett már ’55-ben hasonló utakon járt Buddyval ) Így hát ez egy úttörő jellegű kiadvány, az első olyan jazz albumok egyike, ahol merészen tágítgatták a műfaji határokat, bár alapvetően még a bebop gyökerek fonták körül a szerzeményeket. Elég ehhez a gyönyörű fuvoladallamokkal kábító kezdő tételt, a Green ...

Vigyázat, a cím félrevezethet! A világon semmi köze ennek a lemeznek a free jazzhez. Az nem tartozott Gene Ammons (1925-1974) érdeklődési területéhez. A tenorszaxofonos a hagyományos swinging jazz egyik prominens alakja volt, zenekarában pallérozódott többek között Miles Davis, vagy Sonny Stitt is. Már 1956-ban önálló lemeze jelent meg, viszonylag rövid életpályája során (49 évesen hunyt el) közel 40 további albummal gazdagította a zene világát. Ezen a kiadványon funky jellegű, lazább, mégis ezer szállal a tradíciókhoz kötődő muzsika hallható, igen népes társaságban.

...

Egy zseniális hard bob album 1974-ből, McCoy Tyner diszkográfiájából. A dinamikus, veretesen hullámzó muzsika már-már a fúziós jazz határait súrolja, nagyon hasonlít a jóval ismertebb Time For Tyner albumra, 1969-ből. Bobby Hutcherson az összekötő láncszem a kettő között, és az ő fáradhatatlan vibrafonja. Ám ezúttal nem kvartett formációban szerepeltek együtt Tynerrel, hanem egy kibővített kis csapattal zenéltek, amely összesen 9 tagot számlált. Nem csak a hangszeresek miatt, a kompozíciók nagyszerűsége okán is kiemelkedő album a Sama Layuca .

...

Immáron második lemezével próbálkozik betörni a köztudatba az iráni énekesnővel felálló Lowen zenekar, Londonból. Hogy miért pont onnan? Nos, Iránban ezt a fajta kőkemény zúzást nem igazán kedveli az ország vezetése, hogy finoman fogalmazzunk. Nina Saeidi pedig nem is szívesen menne vissza szülei egykori lakóhelyére, ahol nem csak metalt játszani illegális tevékenység, hanem a nők szerepe úgy általában meglehetősen beszabályozott. Londonban szerencsére nem kell ilyesmitől tartani, a jó öreg szigetország látott-hallott már mindent, ami az erősítők csövein kifér…

...

Minden alkalommal kisebbfajta döbbenet ugyanazon jazz muzsikus rövid időn belül megjelenő két különböző hangulatú lemeze. McCoy Tynernek 1975-ben az Atlantis , illetve a Trident című albumai kerültek a boltokba. Az előbbi még egy 1974-es összeülés eredménye volt, melyet San Franciscoban tartottak Tyner, Azar Lawrence szaxofonos, Juini Booth bőgős, Wilby Fletcher dobos, és Guilherme Franco kongás közreműködésével, míg az utóbbi 1975 februárjában került rögzítésre. Ezen Elvin Jones dobos és Ron Carter bőgős kísérik a zongoristát. Mint már annyiszor, itt is bebizonyosodott, a kevesebb néha több. Remek kis anyag született!

...

Szintén óriási meglepetést szállított még a nyáron a stoner rock tarka palettáján alkotó ausztrál Emu trió. A srácok hetvenes évekbeli power rockot nyomatnak fiatalos hévvel, iszonyat energiával. Ez az első lemezük, remélhetőleg nem az utolsó is egyben. Nehéz ügy, mert manapság ezt a bődületesen nyers, mégis kulturált rockzenét kevesen kedvelik. Ebben keveredik a Cream féle pengés blues rock a Hendrixtől (is) jólismert gitárnyihogtatással, elemi erejű dobolással, és az embertelen torkú vad üvöltésekkel. Határozottan nem piskóta kategória, annak ellenére, hogy semmi extrém vonás nem hallható itt. Szimpla rockzene, extra erőtartalékokat mozgósítva.

...

Mindig nagy öröm olyan stoner rock bandáról írni, ahol már az első hangjegyektől érezhető az igényesség, a zenei tehetség, a műfaj iránti alázat és a közönség iránti elkötelezettség sajátos keveréke. Egy ilyen üde színfolt a Wellington központú, Új-Zélandról származó Sidewinder . A zenekar öt tagot számlál, s központi alakja a gyönyörű hangú énekesnő, Jem Tupe . Az együttes énekest váltott a 2022-es bemutatkozó album, a Vines óta, azon még Jason Curtis kezében volt a mikrofon, és meg kell mondjam, bármennyire is kedvelem a rockboszorkányokkal ékeskedő stoner/doom formációkat, bármennyire is hibátlannak találom Jem itteni működését, képtelenség minőségi különbséget fellállítanom a kettő között. Mindkét album ...

Sráckoromban ronggyá hallgattam egy kazettát: Living Death – Worlds Neuroses. Nekik és a Sodom zenekarnak köszönhetően indultam el tizenévesen a thrash metal irányába, ami ugyan hamarosan vakvágánynak bizonyult, arra mégis jó volt, hogy megismerjem a műfaj alapjait. Voltak ezek között szép számmal mára feledhető kiadványok, amelyekre szót sem érdemes vesztegetni, és voltak amolyan örökérvényű gyöngyszemek is, mint ez a káprázatos borítójú nagylemez. Hát nem csodálatos eme csontfejű ármádia? 12 évesen abszolút menő volt, és ha jól megnézzük, ma is mutatós… na de a lényeg a zene!

...

Furcsa-furcsa, nagyon is különös albumot tett a közösbe a portugál Earth Drive zenekar, egy jóhangú énekesnő köré épült négytagú formáció. Az együttesnek ez immár a negyedik nagylemeze, így hát nem nevezhetők rutintalan kezdőknek, s valóban, a zene minőségére egy szavunk nem lehet. A fő kérdés, hogy mi is szeretne lenni ez a gyermek? Hasonlít erre-arra, elindul erre-arra, ám arról nem sok fogalmam van, hol is szeretne kilyukadni. Nem tartozom a zenei produkciókat kórosan felcímkézők táborába, annyi csak a gondom itt, hogy nem igazán áll össze a kép.

...

A kortárs rockszíntér egyik legszorgalmasabb alakja, a Kyuss legendás dobosa Brant Björk (sz.1973) idén is előállt egy albummal. Nála ez nem számít meglepetésnek, évről-évre szállít egy rakat nótát a stoner rock szerelmeseinek, csupán a formáció neve változik, volt már Brant Bjork and the Bros, B.B. and the Low Desert Punk Band, egyszerűen csak Brant Björk, illetve ott a Stöner, mint éppen futó főzenekar, szóval nála mindig ketyeg a gépezet, újabb és újabb nóták, albumok, koncertek, hiszen ettől szép az élet. A legújabb kiadványa Brant Björk Trio néven fut, rajta kívül Mario Lalli basszer (Yawning Man) és a jól bevált Ryan Gut (Stöner) dobos közreműködnek, ebből máris kiderül, hogy a zene semmit sem változott: ...

El lehetne morfondírozni azon, mennyire hiteles egy olyan Los Angeles-i punk rock brigád, ahol a tagok szemlátomást nem szűkölködnek a jóban, költészetük csak nagy jóindulattal címkézhető fel ”utcai” jelzővel, külön zenekari fazonszabász gondoskodik a kellően szakadt, ámde dögös megjelenésről, de azt hiszem ez az eszmefuttatás túl régi nóta ahhoz, hogy most a The Last Gang kapcsán ismét elővegyük. Hogy ők lennének a punk mozgalom utolsó mohikánjai, ezt kötve hiszem, amit előadnak nem több szépen csomagolt plasztik-tánczenénél, mégis odaférnek a képzeletbeli tányérra, mert muzsikájuk teljes mértékben fogyasztható.

...

Captain Beefheart , azaz Don Glen Vliet 2010 óta nincs közöttünk, lemezei azonban, melyek ma is elérhetők, megőrizték összetéveszthetetlen ráspolyos hangját, bizarr humorát, excentrikus egyéniségének önkifejezési formáit, azaz a dalait. Összesen 13 stúdióalbumot készített 1967 és 1982 között, és mint az köztudott Frank Zappa lemezeinek is egyik rendszeres vendégszereplője volt. Ő játszotta el Willie The Pimp szerepét a Hot Rats albumon – ezt sokan tudják, azt viszont már kevesebben, hogy mesterien szájharmonikázott, és ezt is kamatoztatta Zappanál, csakúgy, mint saját szólólemezein. Ajánlatom tőle az alig ismert Clear Spot album 1972-ből.

...

Nincs igazán jó sajtója Magyarországon a kortárs holland bandáknak, őszinte sajnálatomra. Vannak köztük egészen izgalmas thrash, death, és nem utolsó sorban stoner/doom bandák. Mint például a nemrégiben nagylemezzel jelentkező Mould . A Mould elvileg már csak azért is ide illik a Zenehallgatás blogba, mert női énekessel adják elő dalaikat, és a rockboszorkányos együttesek hivatalos gyűjtőhelye köztudottan itt található, ám a látszat csalóka. Semmiféle garanciát nem jelent a muzsika minőségére nézve egy énekesnő alkalmazása, lásd példának okáért a botrányosan gyengére sikerült új Blues Pills anyagot (és másokat).

...

Mondhatom nagy meglepetés volt számomra a Meltem zenekar Mare Nostrum című bemutatkozó nagylemeze. A trió Barcelonában alakult 2022-ben, és egy olyasfajta világzenei doom rockot játszik, ami a jelenkor kínálatában bőven a rendhagyó esetek közé tartozik. Leginkább az olasz Aktuala lemezei jutottak eszembe a muzsikájukról, még a hetvenes évekből. Azért is nagy volt a csodálkozásom, mert Barcelonából ( és általában Spanyolországból ) nem szoktuk meg az ennyire sötét tónusú zenéket. Innen inkább oldottabb hangvételű stoner rock, retro hard rock zenekarok szoktak érkezni, nem ennyire komor, befordult cuccok. De… ami jó az jó!

...

Hosszúra nyúlt szünet után folytatom a blogírást egy brutálisan kemény hardcore banda új lemezével. Az Extinction A.D. 2013-ban alakult az államokban, fennállása óta összesen négy nagylemezt készített. A To The Detested előtt még nem ismertem őket, amit őszintén sajnálok, mivel ez a kiadvány az elmúlt hónapban nagy kedvencem lett. Minden szépet és jót el lehet mondani róla, amitől a HC műfaja érdekes-értékes lehet: reszelős, szaggatott gitártémák, markáns ének, lehengerlő kórusok, és nem utolsó sorban messzemenőkig hibátlan hangzás! Úgy szól a lemez, mint egy szuperszonikus betonkeverő!

...

Harmadik nagylemezéhez érkezett a kaliforniai The Ghost Next Door . A 2014-ben alakult, jelenleg négy tagot számláló zenekar jellemzésére bőven válogathatunk a műfajok közül. Magukat alternatív metalnak címkézik honlapjukon, de éppúgy alkalmazzák rájuk a progresszív jelzőt, mint a dark, azaz beborult rockot is, és ha ehhez hozzáteszem, hogy legújabb lemezük helyenként grunge-os, néhol sludge-os, néhol vegytiszta HC, akkor az már elég erős stíluskavalkád. Valószínűleg nekik mindegyik tetszik.

...

Mit is írtam legutóbb a Groundhogs lemeze kapcsán? Akár egy mai stoner-blues banda albuma is lehetne… Nos, ez így a Sacri Monti friss anyagának meghallgatása után már erősen megkérdőjelezhető. Olyan brutálisan erős blues alapú rockzenét szállítottak le a napokban, ami mellett a régi jó alapművek fénye is elhalványul. Úgy tűnik nincs okunk temetni a rockzenét, csak egy kicsit körül kell nézni a piacon, s máris akadnak gyöngyszemek. A Sacri Monti nevével ellentétben nem olasz zenekar, még csak nem is európai formáció, hanem egy masszív ötösfogat San Diegoból. A bandának ez már harmadik nagylemeze a sorban ( Sacri Monti – 2018, Waiting Room for the Magic Hour – 2019) és egész egyszerűen elsöprő erejű, szó szerint letaglózó ...

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de érdekes: Az Egyesült Államok északi részén, és Kanadában február 2-án van a Groundhog Day, vagyis az Erdei Mormota Napja. Népi megfigyelések szerint, ha ezen a napon a mormota kinéz a vackából és meglátja az árnyékát, korán fog tavaszodni, ha nem, akkor visszabújik… Ismerős nem? Valójában nekik is vannak medvéik, nem is kevés, mégis inkább ez a mókás kis állatka lett az időjós, a medve helyett. A Groundhogs nevű brit zenekar nem erről a jeles napról nevezte el magát, hanem John Lee Hooker ”Ground Hog Blues” című nótájáról. Ezek után nem meglepő, ha az együttes a blues rock műfajában tevékenykedett és alkotott maradandót.

...

Nem értékelem nagyra Sierra Ferrell legújabb megjelenési formáit, és ezt nem a lemezmegjelenésekre, vagy a rendszeresen leszállított élőzenés videóira értem, hanem a művésznő külsejére. Bizarr öltözködése nagyjából a befogadhatóság határát súrolja. Ugyan a blog neve Zenehallgatás, és nem győzöm eleget hangsúlyozni, a zenét hallgatni kell, mindaz, ami mögötte van (zenekari image, lemezkiadó, klipek) másodlagos, ebben az esetben mégis kissé irritáló a dolog. Hiszen pontosan az általa képviselt hagyományos country folk az a műfaj, amelyik egyáltalán nem igényli a parádét, a színes show-műsort, a meghökkentő hajviseletet. Ez a zene egy gitárral, utcai ruhában is tökéletesen eladja magát. Különösen, ha az előadó olyan ...

Motoros Ringyók a Pokolból… Grrr!!! Vagy inkább szajhák? Végül is mi a különbség? Talán csak egy árnyalat, vagy még annyi sem. Az elnevezés Zs-kategóriás akciófilmek látványvilágát idézi, és ez részben fedte is a valóságot. Azért csak részben, mert a Zs-kategóriás alkotásokban is egészen csinos hölgyek villogtatták adottságaikat, míg erről a négy kikent-kifent énekesnőről nehezen állítható ugyanez. Ám ez ízlés dolga, ebbe nem érdemes belekötni, megtettek ők mindent a szebb összhatás kedvéért, és annak idején a New York-i klubok közönségének tökéletesen megfeleltek. Mi több, még Lemmy is felkarolta őket, és vitte a bandát egy európai turnéra. (Hiába, a rock’n roll szív…)

...

Bizonyos távolságtartással közelítettem meg a New York-i Spotlights legutóbbi nagylemezét, mivel nem annyira stílusom ez a fajta entellektüel rockzene, de mire a Quintero-házaspár szerzeményeinek végére értem, be kellett látnom, azon ritka bandák egyike ők, akiket folyamatosan nyom a média, és mégis jók. Van ilyen is… Bevallom megtetszett, amit csinálnak, egészen biztosan bele fogok fülelni korábbi munkáikba is, mert eddig jobbára egy-egy zenei videójukkal találkoztam, és azok nem győztek meg igazán. Ez az album teljesen rendben van, annyi hozzá a kulcs, hogy nem kell kilóban mérni a zene súlyosságát, és akkor nem fogjuk kinyomni mindjárt az elején.

...

Az ilyen anyagok miatt érdemes kutakodni a napi termelésben! Itt a Stone Soup döbbenetes bemutatkozása 2023-ból, amit idén már a második lemeze követett a Farnborough (Hampshire) környéki srácoknak. Tehát a leghelyesebb, ha mindkettőre lecsapunk azonnal, mert ez a zene durván ott mozog a spiccen. Kérem szépen, a név kötelez, mi is lehetne abban a kőlevesben, mint jóféle stoner rock, egészen pontosan szájharmonikás stoner-blues… Mennyei! Az ízek keveredése utánozhatatlan zamatot eredményez, a riffek garantáltan visznek magukkal, erre valóban csak bólintani, sőt bólogatni lehet.

...

Kell egy kis életvidám, végtelenül laza ska punk zene? Akkor szerencséd van, mert a Supervillains 2002-ben a semmiből előugorva idepottyantotta bolygónkra névjegyét. A ”Patkók és kézigránátok” a mai napig nem avult el, és valószínűleg soha nem is fog. (Mindkettő hasznos lehet szorult helyzetben – gondolom ez lehetett a címadás mögött) Ha létezik alapvető korong a ska punk történelmében, akkor ez egyike a legfontosabbaknak. Fúvósokkal gazdagon megtámogatott, szemtelen, szókimondó, hanyagul az arcba mászó korong, egész egyszerűen bomba.

...

A Dead Head nevű dán death/thrash formáció kiadványa ugyan csak minialbum, mégis itt a helye a Zenehallgatásban. Már csak azért is, mert pont ide illik a svéd Deadheads lemeze mellé. A kiadvány egy szűk 28 perces egészen kiváló kis anyag. Ugyan nem nagylemez, de legalább nagyot szól! Minden szépet és jót ígér a következő Dead Head albummal kapcsolatban, amely majd  a nyolcadik lesz a sorban. Bizony, a dán banda már 1991-ben jelentkezett bemutatkozó lemezével ( The Feast Begins At Dawn ) ez azonban az akkori iszonyatos mennyiségű thrash anyag között nem keltett feltűnést. Annál inkább ez az idén márciusban kiadott remek kis cucc. Minőségi zúzás, igényes megformálásban!

...

Legutóbb a Hanoi Rocks lemezkritikában említettem, hogy a finneknek a mai napig tartó leágazásai vannak Skandináviában, tulajdonképpen a skandirock műfaj korai előfutárainak tekinthetők. Ennek az ágnak legismertebb képviselői a kilencvenes években jelentkeztek, a Turbonegro, a Hellacopters, a Backyard Babies és társaik által. Most egy olyan svéd zenekarral folytatnám, amelyik szervesen illeszkedik e vonalba, csak nem sikerült akkora ismeretségre szert tennie, mint nagynevű elődeinek.

...

Nem tudom, egy mai zenehallgató számára mit mond, egyáltalán mond-e valamit a Hanoi Rocks neve? Vajon hányan tudnák azonosítani legalább az évtizedet, hogy konkrét albumokról ne is beszéljünk? Egy zenekar, mely elsősorban annak köszönhette hírnevét, hogy a Guns’N Roses tagjai előszeretettel hivatkoztak rájuk mint hatásokra, bár nem annyira a közös zenei gyökerekről volt szó, mint inkább a zenekari image kialakításáról. Slash többször is kijelentette, emblematikus cilinderviseletét Andy McCoy gitárosnál látta először, míg Axl korai hajviselete az énekes Michael Monroe stílusát idézte. Mindezen glam rock stílusjegyek ellenére a Hanoi Rocks kezdeti éveiben még nem igazán volt glam banda, sokkal inkább a punk rock és az alternatív ...

Az úgy volt, hogy amikor Nikodém Pista bácsi betolta az egyik műsorába ezt a zenét, akkor egyből láttam mi a jó. Meg hát ő is mondta. Ebből tudtam, hogy ez nem lesz piskóta, és nem is lett! Bevallom, soha életemben nem hallottam Dozer nevű bandáról, mondhatom a meglepetés erejével hatott rám maga a tény, hogy már 1995 óta léteznek a derék svédek. Fredrik Nordin – ének/gitár, Johan Rockner – basszus, Tommi Holappa – gitár és Seb Larsson – dob – ez a jelenlegi felállás, ami csak a dobos fronton tér el az alapító négyestől. Tehát Holappa és társai jövőre lesznek 30 évesek… Durva. Na, de a lényeg ez a lemezanyag, ami messze nem egy átlagos cucc, érdemes belefülelni.

...

Nézzük dióhéjban az amerikai Stoneground zenekar történetét. A népes létszámú csapat a kaliforniai Concord városban alakult 1970-ben, mégis nagy általánosságban San Francisco-i bandaként jegyzik őket, hiszen az öböl környékének közismert fellépői voltak – amolyan lokális hősök. Államok szerte nem sikerült komoly áttörést megélniük, annak ellenére, hogy ott voltak a tűzközelben. 1971-es bemutatkozó lemezük sem keltett feltűnést a rádiókban, dacára annak, hogy Tim „Big Daddy” Donahue, a közismert DJ és zenei újságíró volt a lemez producere. Az együttes második lemeze még ugyanabban az évben kiadásra került, majd nagyobb szünet és némi átszerveződés után visszatértek 1976-ban a Flat Out koronggal, amelyet még négy ...

Alapvetően ritka a fiatal művészek által készített kortárs jazz megjelenés, hát még az olyan, ahol vibrafonos áll a zenekar élén. Ez a hangszer lassan már csak múzeumokban látható, s a hétköznapi járókelők többsége meg sem tudná mondani, hogy néz ki, miképpen működik egyáltalán. A vibrafon egy olyan xilofon, egészen pontosan metalofon, ahol a fémlapocskák megütögetésével keletkezett hang hosszú függőleges csöveken halad keresztül, majd egy pedál segítségével elektromos úton hajlítható. Ily módon tremolo vagy vibrato hatás is elérhető. Rendkívül sokoldalú hangszer, hiszen a pedálra lépve egészen eltérő hanghatás érhető el egy pillanat alatt.

...

A kanadai Occult Witches is elkészítette idén legújabb albumát, sorban a harmadikat, Sorrow’s Pyre címmel. Jéremie Tremblay gitáros nevét ezúttal nem látjuk az alkotók között, úgy fest a kvintett négytagúra fogyott tavaly óta, a többiek változatlanok: Vnessa San Martin – ének, Danick Cournoyer - basszus, Alec Sundara Marceau – gitár, és Eliot Sirois – dobok. Miután ez az a banda, melyet a Stoner.rock blog, valamint a Zenehallgatás internetes úton közösen meginterjúvolt, magasak voltak az elvárásaim velük szemben és ezt a szintet szépen meg is ugrották. Zenéjük szemernyit sem lett lágyabb, modernebb, poposabb, csak egy kicsit sokszínűbb.

...

Egy újdonság, számomra meglepő történettel. Nyári nagy melegben, rockfesztiválok szezonja alatt megemelkedik nálam is a nosztalgiafaktor, néha egészen távoli emlékcserepek is megvillannak. Ma valamiért elém került egy 4 Non Blondes videó, amiről eszembe jutott, hogy kitudjahányban a Sziget fesztiválon láttam egy jó kis holland bandát, Cords névvel. Ebben egy gyönyörű fiatal csajszi volt a frontember, aki Linda Perry (4Non Blondes) egyik hasonmásának is elmehetett volna. Vörös raszta hajjal nyomult, magas szárú fekete bakancsban, menő cuccban, hát meg kell mondjam, volt mit nézni is, nem csak hallgatni. Na, és a koncert után…

...

Évek óta készülök lemezajánlót írni Jason Newsted első és egyetlen albumáról, amely a nem túl szerencsés Heavy Metal Music címet kapta 2013-ban. Szerettem volna nagyon megadni a módját, és az egekbe emelni ezt a kivételes anyagot, szerettem volna viszonozni mindazt, amit a felvételektől kaptam számtalan edzés közben (nélkülözhetetlen háttérmuzsikáim egyike), buszon, metrón, villamoson való zötykölődések alatt, amikor sokszor egy ilyen zene a túlélés egyik eszköze – azonban akárhogy is nézem, bármennyire is szeretem, be kell látnom, mégsem sikerült túl jól.

...

A mai napon 3 éves a Zenehallgatás blog , egy egyszemélyes, támogatás nélküli, független zenei oldal. Ha úgy tetszik egy műkedvelő ”zenekritikus” saját kis zenei univerzuma. Annak idején szerettem volna szerzőtársakat találni egy olyan platformhoz, ahol nem számítanak a műfaji kötöttségek, sem az évek (hiszen a zene kortalan) ám a hirdetéseimre jelentkező néhány alany azonnal meggondolta magát, amint kiderült, nincs anyagi támogatás a blog mögött. Így maradtam egymagam, mint szerző. Most néhány mondatban áttekinteném az eddigi eredményeket, helyenként zenei videókkal fűszerezve az emlékeket.

...

Egy Torontóban született, görög felmenőkkel rendelkező kanadai énekes/gitáros/rapper Ko Kapches , azaz művésznevén Ko . Már nem annyira fiatal a fickó, hiszen 1986-os születésű, azonban meglehetősen aktív. KO Nation nevű csatornáján rendszeresen közzétesz valami újdonságot, legutóbbi posztja épp egy hónapos, de én most az első lemezét ajánlanám 2009-ből, mert szerintem ez volt eddig tőle a legjobb. A zenéje valami egészen különleges, egyszerre illik rá a reggae és az alternatív rock, a rap és az R&B.

...

Enrico Rava Triesztben született 1939 augusztus 20-án, tehát hamarosan betölti 85. életévét. Valamennyi életrajza megemlíti, hogy harsonásként indult, egészen addig, amíg Miles Davis torinói koncertjének hatására át nem tért a trombitára (1956-ban). Pályafutása alatt több száz hanglemezen közreműködött, igaz, zenekarvezetőként, saját neve alatt alig ötvenen. Nem az a kifejezett törtető, határozott kezű zenekarvezető, inkább a szerényen szorgoskodó fajta, aki az egyenrangú csapatmunka híve. 

...

A Maligno (Ördögi) elnevezésű mexikói doom metal zenekar eredetileg Black Sabbath tribute-bandaként indult 2004-ben, majd a Monterrey környéki srácok hamarosan önálló lemezzel is jelentkeztek 2006-ban. A bemutatkozást még három másik nagylemez követte, sorrendben: Universevil (2008), The Funeral Domine (2011) és Mundo Ciego (2015). Ebben a cikkben ezekről a lemezekről lesz szó. Dallamos mexikói doom metal csípős mártásban a műfaj ínyenceinek!

...

A punk rock elkötelezett híveit megrázta a hír, mi szerint 2024 májusában elhunyt Doug Kane , a The Generators dalszerző/énekese, mondhatnám generátora. Nem gondolnám, hogy Magyarországon sokan hallottak erről a zenekarról, holott 1997-es megalakulásuk óta több mint 20 hangzóanyagot megjelentettek. A felhozatal színvonala kétségtelenül vegyes, annyi azonban bizonyos, hogy Doug kivételesen tehetséges frontember volt. Személyisége annyira eggyé forrt az együttessel, hogy a többiek közmegegyezéssel a feloszlás mellett döntöttek, mondván képtelenség nélküle folytatni. Talán ez még változni fog az évek elteltével, bár ami azt illeti magam is nehezen tudom más hangján elképzelni a régi nótákat. Emlékére most elővettem és leporoltam ...