Maradjunk még egy kicsit Salt Lake Cityben, ahol legutóbb a Moon Wizard kapcsán jártunk, mert úgy tűnik itt nagyon érzik a stoner/doom muzsikát. Míg a Wizard inkább a doom világához áll közelebb, addig az Iota inkább stoner banda, de egyáltalán nem egy tipikus stoner trió. Inkább egy piszkosul kemény, blues alapú rockbanda. Nem annyira könnyen behatárolható a zenei felfogás, meglehetősen szabad értelmezésű zene. A tagok ugyanazok mindkét lemez esetében: Joey Tuscano – gitár/ének, Andy Patterson – dobok, és Oz Yusri – basszusgitár. A recenzió apropóját a március 23-án megjelent Pentasomnia szolgáltatja, de egy füst alatt ajánlanám a Tales című bemutatkozást is, 2008-ból.

...

Let’s get stoned! Már csak azért is, mert szigorú ítészként jártam el a Scorched Oak esetében, úgy illik, hogy ezt valamivel ellensúlyozzam, és bemutassam milyen is a minőségi stoner/doom 2024-ben. Szerencsére nem kell személyesen produkálnom magam (ezt megúsztátok), mivel itt van nekünk a Moon Wizard gárdája Salt Lake City-ből. Ők már leszállították az év egyik legjobb lemezét, nekünk nincs más dolgunk, mint rámozdulni a finom falatokra! Hát rajta!

...

Maga a csoda! Legalábbis ez lehet róla az első benyomásunk. Nathan Tate Davis (1937-2018) Kansas Cityben született fúvós zenész csodálatosan zengő, bársonyos tónusú nyitószáma, a Makatuka (saját szerzemény) feltehetően minden zenehallgatót elvarázsol, aki egy kicsit is fogékony a jazz műfajára. Egy olyan kompozíció bontakozik itt ki 8 perc fölötti időtartamban,  amire a jóval ismertebb Davis is büszke lett volna. Minden jelen van itt, amitől izgalmas, szép, intellektuális kaland a jazz, az már más kérdés, hogy az albumnak nem minden egyes kompozíciója telitalálat.

...

Annak rendje és módja szerint elkészült a dortmundi Scorched Oak második nagylemeze is, mely a Perception címet kapta, pontosan úgy, ahogyan a beharangozó ígérte, de meg kell mondjam, nem durrant nagyot nálam az album. Semmiképpen nem nevezném rossznak, azonban az előző lemezhez képest semmi újat nem hozott, mondhatni ugyanazokat a dalokat kaptuk meg más szöveggel. Továbbra is nagyon tetszetős a keleti dallamvonal, a néhol megosztott, néhol együtt szóló férfi és női ének, továbbra is ott mozog bennük egy kivételes banda, valahogy azonban mintha fogyóban lennének az ötletek. Ezzel együtt a trió megérdemli a figyelmet, mert egyéni hangzásviláguk van, ami ritkaság.

...

Ha a legutóbb tárgyalt Circus Of Power – Magic & Madness album kapcsán megjegyeztem, érthetetlen, miképp nem futottak be ezzel a lemezzel, akkor nem tudom, mit mondjak a szimplán zseniális Mantissa zenekarról? Ők legalább olyan remekművet tettek le az asztalra a Mossy God formájában, és minden szempontból megfeleltek a kor elvárásainak, ehhez képest a második lemezig alig tudtak valahogy elvergődni, majd nyom nélkül eltűntek. Pedig akinek a Circus Of Power, vagy a Love/Hate, esetleg a Mother Love Bone tetszett, annak valószínűleg bejöttek volna az ausztrálok is.

...

Az úgynevezett motoros rock nagyjából a nyolcvanas évek végén gyűrűzött be Magyarországra, elsősorban a The Cult révén, akik Electric és Sonic Temple albumaikkal sokat tettek a műfaj népszerűsítéséért. Hogy hol a hiba ebben a mondatban? Igazából olyan műfaj, mint motoros rock, nem létezik, soha nem is létezett. Az angol nyelvterületeken általában nem mondják: biker rock, vagy motorcycle rock – hiszen ez egyfajta életérzés, nem lehet zeneileg meghatározni. Motoros rockerek persze jelen voltak már a filmeken ősidők óta – még Brando előtt megjelentek – videóklipekben a már említett nyolcvanas évek derekán lettek népszerűek. Lásd Mötley Crüe – Girls, Girls, Girls – mint legismertebb példa.

...

Az Atlantában alakult Blackberry Smoke soha nem tartozott a southern rock jelentős, vagy kiemelkedő zenekarai közé, annyit azonban el kell ismernünk, rendre szállították a hagyományos country rockot az elmúlt 20 évben, és a műfaj melletti kitartásuk elismerésre méltó. Ami engem illet, az idén megjelent lemezük az első, melyet teljes egészében végig tudtam hallgatni. Az a baj ezekkel a mostanra nagypapakorba lépett srácokkal, hogy dalszerző vénájuk nem igazán átütő nótákat eredményez. Mit szépítsük, általában hangulatosan előadják a csontig lerágott Lynyrd Skynyrd, Allman Brothers témákat. ( Ahogy most is. )

...

Ez egy szelíden visszafogott kis hangulatzene, elsősorban azok számára, akik siratják, sőt eltemették a rockot. Akik szerint semmit nem tudnak a mai bandák, csak szánalmasan csipogni. A műanyag-termékek tengerében esély sincs olyan előadókat találni, akik megütik a mércét. Lassan már azt is el kell felejteni, hogy egyáltalán még létezett olyan kor, ahol arra használták (egyesek) ezt a műfajt, hogy mindent kiadjanak magukból. Hiába, nincs mit tenni, Hendrix elment, Lemmy elment, és még hosszan sorolhatnánk… Akik azóta feltűntek, azokat jobb meg sem hallgatni, nincs már se íze, se bűze itt semminek…

...

Ugyan a Zenehallgatás.blog jelmondata úgy hangzik ”Nagylemezekről kis terjedelemben” most pontosan ennek a megfordítása következik. Egy mindössze négy felvételt tartalmazó minialbumról lesz szó, melynek összesen 25 perc az időtartama. Mégis kincset ér. Egy olyan szerzőpárost mutat be az új-zélandi Isaac Chambers és a Dub Princess művésznéven szereplő Megumi Hope személyében, amilyenből manapság alig van már a világon. Igényes könnyűzene természetbarát megközelítésben – műfaji kötetlenséget felvállalva, minden magamutogató póztól mentesen.

...

A korábban tárgyalt Song Of Songs lemezhez képest éppen csak egy árnyalattal halványabb teljesítmény az 1975-ös Love Dance . Szintén figyelemre méltó, kiváló zene, de közel sem annyira szerteágazó, intellektuális kaland, mint néhány évvel korábbi elődje. Ha úgy tetszik sokkal jazzesebb jazz, ami a műfaj ortodox rajongói számára könnyíti a befogadást. A borító a díszes ing miatt funky felfogást, vagy inkább kíséretet sejtet és van is ebben valami, de éppen csak a háttérben duruzsoló finom basszusfutamok miatt. ( Cecil McBee )

...

Tipikus CTI kiadvány, mégsem tipikus CTI kiadvány. A szokásosnál árnyaltabb fúziós jazz a legendás Freddie Hubbard életműből, mely csak szólóalbumból több mint 60-at tartalmaz. A legjobb lemezeit ekkora már maga mögött hagyta a trombitás, itt lényegében saját ötleteit, frazírjait, jellegzetes megoldásait halljuk újra és újra, mégsem lehet ez egy kézlegyintéssel elintézni, hiszen a világ egyik legjobbja volt a hangszerén. A kiadvány egy négyszámos LP formájában került a boltokba 1974-ben, majd a CD megjelenés alkalmával kapott még egy terjedelmes bónuszfelvételt. (A címadó darab egy másik változatát)

...

A holland származású Hans Dulfer (sz. 1940) neve leginkább onnan lehet ismerős, hogy Candy nevű lánya a kilencvenes években mellszélességgel emelkedett ki a női szaxofonos mezőnyből. Annál is inkább, mert nem volt ilyen mezőny. Azért a mellszélességben van valami, de ezt most hagyjuk. A hölgy esetünkben csak annyira érdekes, hogy nevét nagy valószínűséggel szándékosan szőtte címbe az atya, hiszen az 1970-es lemezfelvételek idején már 1 éves volt. Candy felhői, egyszersmint Cukorfelhők – ez volt a muzsikus második szólóalbuma, egyike a hetvenes években készült négy remek lemezének. Az album ékes bizonyítékául szolgál annak a gyakran elfeledett ténynek, mi szerint Európában is lehet minőségi jazzt játszani.

...

Woody Herman Shaw Jr. (1944-1988)

Életének 44 éve alatt az Észak-Karolina államból származó trombitás összesen 35 szólóalbumot készített, közreműködőként csaknem ugyanennyit jegyzett. E számadatokból kiderül: nem vesztegette az idejét. Sajnos az utókor közel sem gondozza annyira emlékét, mint pályatársaiét, a vele készült felvételek így is magukért beszélnek. Ő volt a jazz láthatatlan alakja, az ember aki mindig ott volt, mégsem tűnt fel senkinek. Szerepelt Eric Dolphy oldalán, készített lemezt Art Blakey-vel, Chick Coreával, Joe Zawinullal, Dexter Gordonnal, s többek között olyan korszakos albumokon hallható, mint McCoy Tynertől az Expansions , vagy Bobby Hutchersontól a csodálatos Cirrus .

...

Német fiatalok Duisburgból tökéletesen levették a Red Hot Chili Peppers stílusát. Nem tudom, mit mondjak erre… Tudnak zenélni a srácok, hoztak is idén egy kiváló hangzású funk rock lemezt, csak az nem világos kinek, minek? Talán azoknak, akiknek (hozzám hasonlóan) nem tetszik az újkori Chili, inkább a régebbi lemezeikre szavaznak, a Freaky Styley idejétől kb. a Mother’s Milk -ig. Ekkor még lényegesen vadabb, nyersebb, fésületlenebb volt a mára alaposan felhígult szupersztár brigád, érthető is, ha a hatásuk a mai napig érezhető, de… Ki fogja ezt ma meghallgatni? Hát majd meglátjuk…

...

A csomagolás kissé félrevezető. Hagyománytisztelő blues nótákat sejtenénk mögötte, amelyekben a borítón látható személy énekes-gitáros dalszerzőként van jelen, ehhez képest egy kósza énekdallamot sem kapunk. Tulajdonképpen bluest sem. Csalódás ez? Csak addig, amíg el nem érünk a nyitó téma feléig. Ekkorra már egyértelmű: a fickó elképesztően érzi a jazzt. Gyönyörű, tiszta tónusú, ízléses jazz frázisok, lendületes szólók érkeznek gitárjából. Ha nem is fedezett fel semmi újat, a régit kiváló érzékkel hozta.

...

Még el sem csillapodtak agyamban a párizsi Witchorious remek lemezének hullámai, és már megint itt egy kitűnő francia banda, ezúttal Bordeaux-ból! Nem sokkal korábban lelkendeztem a Blend Of Stones albumáról is, Besanconból, szóval az elmúlt időszakban ez már a harmadik egészen kiváló francia zenekar hibátlan hangzású lemeze. A stílus itt is egyfajta stoner/doom, de annak az elszállósabb, ha úgy tetszik pszichedelikus változata. Nagyon kellemes, pihentető zene, időnként meglepő felütésekkel, csak ajánlani tudom a nyitottabb fülű zenehallgatóknak.

...

Az Exhorder annak idején nem tartozott a thrash metal élcsapatai közé, nagyjából annyi esélyt kaptak, mint a többi más betonszaggató banda, akik szintén Ex-valaminek hívták magukat. Lásd: Exorcist, Exciter, Exumer, Extrema, és persze Exodus. A New Orleansben alakult formáció a kilencvenes években két album után fel is oszlott, na de az nem akármilyen két album volt! Például a  Slaughter In The Vatican minden idők egyik legjobb bemutatkozó lemeze volt ebben a műfajban, amolyan csiszolatlan gyémánt, amelyhez foghatót sajnos a srácok azóta sem írtak. Azonban hosszú évek hallgatása után 2019 szeptemberében Kyle Thomas frontember újra aktiválta magát és egy kellemes visszatérést jegyzett Mourn The Southern Skies címmel.

...

Elsőre nem fogott meg a Párizsban zenélő Witchorious bemutatkozó lemeze. Nem volt szimpatikus sem a név, sem a borító, a jegelés fő oka pedig a doom metal műfajhoz való kissé rugalmatlan viszonyulásom volt. Nem ez a terület az, ahol nagyon kedvelném a modern ízeket, márpedig itt ilyesmiből bőven akad. Szerencsére nem passzoltam el teljesen a február 16-án megjelent anyagot, mert amikor a második esélyt megadtam neki, már szépen működött. A tradíciók alapján ennek a triónak is a Sabbath/Pentagram/Electric Wizard örökségét kellene ápolnia – és ezt egyébként meg is teszik – de már hallhatóan tetszik a srácoknak a Gojira/Tool féle kísérletezőbb világ is. Na, pont ettől érdekes az album!

...

Chico Hamilton (1921-2013) két lemezét már ajánlottam a zenehallgatók figyelmébe, most következzék egy olyan album, mely nem igazán a zenekarvezető ténykedése miatt kiemelkedő. A lemezanyag elsőszámú érdeme Larry Coryell (1943-2017) bemutatása a nagyközönség számára. A gitáros még csak 23 éves volt, amikor 1966-ban stúdióba vonult a sztárnak számító dobos oldalán, és ebben az időben egyszerre szerepelt saját zenekara a The Free Spirits tagságában, valamint Hamilton mellett. A lemez kiváló! Ugyan nem hallhatunk csemegének számító dobos villanásokat, sem szólót, sem egyéb ritmikai különlegességet, (sőt, azt sem mondanánk meg, hogy egy dobos kiadványát halljuk), mégis zseniális a maga nemében, mert már ’66-ban a jazz és a rock ...

Vannak a kemény zene történelmében méltatlanul ismeretlen, többre hivatott csapatok és a mai napig kevés figyelmet kapott, óriási kiadványok. Ezek egyike a dán Konkhra (Conqueror) harmadik nagylemeze a Weed Out The Weak . Egy kissé mindegyik Konkhra kiadvány ide tartozik, de talán ezek között is a legszínesebb a szóban forgó. Fontos, hogy 1997-ben járunk, valamivel a Soulfly előtt, de már a Sepultura Roots albuma után. A kezdeti szigorú thrash csapások több irányban fejlődésnek indultak, s ezek közül egy a népi/törzsi gyökereket célozta meg fő hatásként.

...

Komoly mulasztást igyekszem pótolni a Dortmundból származó Scorched Oak bemutatkozó lemezének ajánlásával. A Withering Earth annak idején elkerülte a figyelmemet, sőt, nagyon úgy néz ki, hogy az összes magyar rockzenei platformét is, holott ezek száma nem kevés. Az anyag még nem évült el, inkább nagyon is aktuális, hiszen éppen küszöbön a folytatása. A március 22-én megjelenő, Perception című második albumnak a csapat tagjai előre közzétették a borítóját, sőt egy beharangozó nótát is bemutattak róla, ez vezetett el ehhez a kiadványhoz. Néhány nap alatt klasszikussá érett a szememben ez a lemez, nem kis izgalommal várom tehát a márciusi megjelenést.

...

Queercore címke alatt futó erőteljes punk rock trió Londonból. A három harcias hölgy 2019-ben adta ki bemutatkozó demóját, melyet néhány kislemez, valamint a kötelező jellegű klubturnék után a debütáló lemezanyag(ocska) követett február 16-án, azaz tegnap. Nem könnyen behatárolható, mégis könnyen befogadható dallamos rockzene hallható a 9 nyúlfarknyi nótát jegyző kiadványon. Ritka manapság az ennyire markáns arculattal bíró komplett női zenekar, ezért (is) figyelmet érdemel a bemutatkozás, no meg tudnak zenélni is, ami szintén nem lebecsülendő dolog!

...

Corey Harris (sz. 1969) amolyan blues újítóként jelentkezett a kilencvenes években, egészen pontosan 1995-ben, de az igazság az, hogy nem sok olyan vonást tudott belevinni e műfajba, amitől azonnal megjegyezték volna a nevét. Ma már, elsősorban Scorsese blues-sorozatának köszönhetően nem cseng ez a név teljesen ismeretlenül a blues kedvelők számára, és a diszkográfia is bővelkedik remek nagylemezekben, ezek azonban nem követték egymást futószalagon. Ha visszanézünk erre az életpályára, azt látjuk, hogy inkább a kétezres évek második felében indult be nála a szekér, egészen addig három-négy év is eltelt egy-egy kiadvány között. A szóban forgó nagylemez, a Downhome Sophisticate is még az útkeresés fázisában mutatja be a szerzőt.

Ha már szóba került a Sodom – Sadom nevek hasonlósága, akkor most ide kívánkozik a ? nélküli Therapy is, San Diegoból. Hogy nekik van-e valami közük a  Therapy? gárdájához, arra így kívülről nehéz választ adni. Pusztán zenei azonosságokat nem látok körvonalazódni, bár a maga idejében, amikor a Therapy? első videója megjelent az MTV képernyőjén (Screamager), az legalább olyan szuperszonikus löket volt, mint amilyeneket az amerikai Therapy produkál manapság, ám az idő halad, s mára az észak-írek punk rock zenéje tűnik kismacska nyávogásnak. Mármint ahhoz képest, amit az amcsik nagymacskája művel.

...

Ha azt mondod Sodom, azt mondom Sadom . A két zenekar között mindössze egy betű a különbség, sőt még annyi sem, ha a szó eredeti jelentését vesszük alapul, ami mindkét esetben Szodoma városát jelöli. További azonosságok, mindkét zenekar trió felállásban működött, s bár a német thrasherek minden szempontból messzebb jutottak, mégsem érdemes lekicsinylő mosollyal elintézni a brazil rockerek dolgozatát 1992-ből. A Sadom egyáltalán nem thrash metalban utazott, hanem egyfajta fura ötvözetét keverték ki a punk rocknak, a rock’n rollnak és a klasszikus kemény rocknak. Tömény intenzitásában ez a lemez bármelyik Sodom lemezzel felveszi a versenyt, különösen ami a gitárszólókat illeti…

...

Tessék, erről beszéltem, amikor a különféle zenei toplisták tartalmának sorrendiségét megkérdőjeleztem. Csakugyan azok voltak a legjobb lemezek 2023-ban, melyeket jól ismert kiadók jól ismert bandái, esetleg frissen startoló üdvöskéi adtak ki? Vagy a titokzatos ismeretlenségben lapuló rejtett kincsek? Az olyan anyagok, mint amilyen például ez a fantasztikus bemutatkozás volt a Blend Of Stones csapatától, a franciaországi Besançonból. Nem hinném, hogy akár a stoner/doomra szakosodott portálok előkelő helyre rangsorolták volna őket – miközben kifogástalan nótákat hoztak, hibátlan megszólalásban.

...

Rahsaan Roland Kirk (1935-1977) azon ritka jazz muzsikusok egyike volt a zenetörténelemben, akiket szinte lehetetlen egyetlen alműfaj képviselőiként megjelölni. Bár a legtöbben avantgarde/free felfogású fúvósként ismerik, terjedelmes életművének egészen eltérő darabjai is vannak. Egyik-másik lemeze annyira szélsőségesen különbözik egymástól, hogy ezeken lehetetlen megnevezni játékáról magát a szólistát is. A közönség leginkább a Jethro Tull által is újrafelfedezett I Talk With The Spirits albumot ismeri tőle, esetleg a Rolling Stone magazin által is rangsorolt Blackness -t, azonban erről a fantasztikus latin kiadványáról úgyszólván semmit nem lehet olvasni, holott zseniális.

...

Teljesen véletlenül a helyszín ismét Cincinnati, Ohio. A zene azonban teljesen más, mint az Ironleaf esetében, már csak azért is, mert a hetvenes években járunk, annak is a vége felé. A fő különbséget azonban nem a két eltérő korszak jelenti, hanem a zenei műfajok különbözősége. Míg az előbbi egyértelműen a doom ihlette kemény rock képviselője, sok évvel korábbi pályatársai amolyan morbid zenei színházat adtak elő a Hair, a Rocky Horror Picture Show és a korai Alice Cooper modorában.  

...

Nem igazán érdekelnek az egyszemélyes produkciók, szívesebben követem zenekarok, vagy dalszerző/énekesek munkásságát, ennek ellenére néha belefutok egy-egy ilyen anyagba, és ami jó, az jó. Az igényes zenét el kell ismerni. Semmit nem von le az anyag értékéből, ha mögötte egy személy áll, sőt. Nem kis munka összehozni így egy teljes albumot, még akkor is, ha az nem éri el a 30 percet sem, és voltak segítők a stúdióban. Az Ironleaf (Vaslevél? Pff… ezt esetleg át lehetne még gondolni) szülőatyja és alapító embere a titkozatos Kevin Hartnell , Cincinnatiból. Soha nem hallottam róla, és még egy fotót sem leltem sehol. Nem számít. A zene régivágású hard rock, ami a doom felületét is karcolgatja. Hét nagyon jól sikerült nóta, ...

Valamikor réges-régen talán a Digable Planets, a De La Soul és az Arrested Development fektették le annak a jazzy hip-hopnak az alapjait, amiben a Connecticutból származó, de már első lemezének megjelenése idején is Kölnben élő Akua Naru alkot. Igényesen kidolgozott, rendkívül sokszínű hangszerelés, finoman visszafogott, helyenként sejtelmes hangszín, mely már-már álmodozó hangulatú, mégis pillanatok alatt tud harsányabb tónust ölteni, ahogy a zenei áramlás megkívánja. Nagyon ritka a zenei világban az ennyire kifinomult hangzás, a minden elcsépelt szólamot mellőző, egyediségre törekedő produceri munka.

...

Hempress Sativa minden látszat ellenére valóban jamaicai. Nem csupán úgy néz ki és úgy énekel mint a jamaicaiak, de ott is született, sőt állítólag ott is él Jamaicában, már amikor nincs éppen koncertkörúton. Rengeteg hozzá hasonló nevű reggae-hercegnő működik manapság, például Hempress Divine, vagy Empress Divine, ezekkel nem szabad őt összetévesztenünk, mert a külső megjelenés talán hasonló, a tartalom egészen már. Hempress Sativa a reggae/pop lágyabb vizein utazik ugyan, dalainak mégis sajátos zamata van, ráadásul nem csak énekelni, rappelni is tud.

...

A Time Will Pass a Cambridge-ben alakult Spriguns harmadik albuma, és annak ellenére, hogy olyan nehézsúlyú profik közreműködtek itt, mint a hangszerelő, Robert Kirby (ki jelentősen közreműködött Nick Drake munkásságában) és Sandy Roberton producer, mégis ez lett a legkevésbé sikeres. A sikertelenség részben annak tudható be, hogy ekkor már érezhető volt náluk a lelkesedés hiánya – ezt maga Mandy Morton énekes és zeneszerző is elismerte. Ennek ellenére ez egy érdekes lemez, a korai folk rock kedvelői számára értékes lehet, mert az első két Spriguns lemez akusztikus hangszerelése itt már nem volt jelen. Elektromos gitár és hegedű játszotta a főbb dallamokat, akárcsak a Fairport Convention esetében.

...

„ A francia Rahmann együttes első és egyetlen kiadványa remekmű. Egy igazi klasszikus - a world jazz/fúziós rock legfinomabb keveréke egy kivételes zenészcsapattól, akik értették mesterségüket. A zene olyan színes és összetett, mint a borítón látható szivárványszínű ábra, amely a zenekarvezető/zeneszerző, Mahamad Hadi algériai származását tükrözi. Valójában az itteni számok inkább a prog rock zeuhl ágához sorolhatók, mint a fúziós jazzhez. Mahamad gitáron, fretless gitáron és olyan egzotikus hangszereken játszik, mint az oud, a buzuki és a snitra.

...

Visszatekintés a kilencvenes évekre. A Southern Special nevű budapesti zenekar 1993-ben robbant be az élvonalba ”Ne fogadjon senki rám” című lemezével. A csapat ekkortájt arról híresült el, hogy egy az egyben levette az AC/DC stílusát, és magyar szövegű piás, csajozós, motoros hangulatú nótákat írt. Igen rövid idő alatt máris az élvonal zenekaraival, a Sing-Singgel, a Sex Actionnel együtt lépett fel, és jelen volt többek között a Sziget fesztivál első felvonásán is. Öt szép évet le is tudott a csapat, mielőtt 1997-ben feloszlott volna, de ekkor még egy nagylemeznyi muzsikát itt hagyott az utókor számára. Ellentmondásos tény: amikor végre elhagyták a nyilvánvaló AC/DC utánzást, és izgalmasan vegyítették a grunge ...

A Vulkan nevű svéd zenekar harmadik lemeze 2020-ban egyetlen magyar fórumon sem lett kritika tárgya. Megjelenését is mindössze a Fémforgács tette közkinccsé, néhány soros jellemzés kíséretében. Kár, mert az anyag olyannyira sokszínű, erőteljes és izgalmas, ami még a prog metal/prog rock berkeiben is ritkaság. Hogy ez most metal, vagy inkább „csak” rockzene, erre feltehetően maguk a tagok is nehezen tudnának válaszolni. Vizsgáljuk meg tüzetesebben a kiadványt, hátha a ma embere is talál rajta érdekes és értékes felvételeket.

...

A jelenleg is aktív, terjedelmes diszkográfiával rendelkező Bennie Maupin (sz. 1940) életében viszonylag kevés számú szólóalbumot adott ki, szám szerint hetet. Az ő nevét így elsősorban Miles Davis és Herbie Hancock lemezeiről ismerhetjük. A Bitches Brew felvételein basszusklarinéton közreműködő zenész rendkívül sokoldalú muzsikus, szaxofonon és fuvolán is előszeretettel játszik. Az 1978-as Moonscapes lemezen mindhárom fúvós hangszerén hallható, sőt billentyűn és marimbán is közreműködik. Miután szólólemezei közül kizárólag ez nem kapott a mai napig angol nyelvű Wikipédia szócikket, érdemes egy kicsit közelebbről megvizsgálnunk.

...

Egy teljesen eszement kis olasz kompánia kér bebocsátást a magyar füleken át a szívekbe, Genovából. Az enyémbe nem, mert már ott vannak. Szintén a tavalyi év termése volt az elképesztő nevű társaság sokszínű lemeze. Egy olyan üdítően zavarbaejtő cucc ez is, amit nagy hirtelen nem lehet hová beszuszakolni, és még sokadik meghallgatás után is tartogat izgalmakat. Érdemes vele megismerkedni, már csak azért is, mert január 26-án az S8 underground klubban lépnek fel Budapesten. Alteros-hisztérikus női énekeses doomos örvénylés, sok-sok furcsa behatással.

...

Csak mosolygok a zenei fórumok 2023-as "Év legjobbjai" összeállításain. Nem mintha nem lenne ezek között jó album, mindössze a címszó elgondolkodtató. Közzé lehet tenni év végén egy ilyen kijelentést? Kiadhatunk egy mértékadó listát, ami alapján zenekedvelők sokasága alkot magának egy képet az adott periódusról? Minden zenei szakembernek tudnia kell, akkora léptékű lett mára a világ zenei termelése, amit képtelenség feldolgozni. Bölcs lenne a címszavak végére odailleszteni egy kis kiegészítést: Az év legjobb lemezei – azok közül, amelyeket ismerünk. Ott volt például december elején a német Bloodflowers zenekar bemutatkozó albuma, a Nebula.

...

A hetvenes években nagy divat volt ismert és kevésbé ismert bandák tagjaiból supergroup címkével alkalmi társulásokat létrehozni. Ennek legismertebb példája talán a Cream, vagy a Blind Faith. A szóban forgó trió közel sem volt ennyire híres, mindössze két stúdióalbum és egy koncertfelvétel adja vissza működésüket, de ezek alapján teljesen egyértelmű, hogy nagyvadak voltak. A doboknál a kanadai Corky Laing (Mountain) szerepelt, a basszusnál a skót Jack Bruce volt a Creamből, míg a gitárt Leslie West kezelte, szintén a Mountain zenekarból. 1974-es élő felvételük nagyon nyers, erőtől duzzadó rock anyag, a gyűjtők polcára való kiadvány.

...

Szintén még a tavalyi év termése volt Ghalia Volt legutolsó nagylemeze a Shout Sister Shout . Egy pörgős, vidám, bulizós blues rock album. Pont ez volt vele kicsit a gondom. Nyilván hülyeség, mégis jobban kedvelem, ha a blues lassú és szomorkás. Igaz, nem vontatott, három akkordot ismételgető blues balladákra gondolok, hanem középtempón hömpölygő, méltóságteljes dalokra, mint amilyen itt az Insomnia volt. (Hogy máris a közepébe csapjunk a lecsónak) A lemez gerincét nem ilyenek adják, inkább a modernebb felfogású, tempós darabok, igen harapós gitárszólamokkal, lévén a hölgy szólógitáros-énekes, nem is akármilyen! Gyertek velem Ghalia világába!

...

Szubjektív lemezismertető következik, mert néha ilyen is kell. 1999-ben hallottam először Rickie Lee Jones nevét egy svájci úriember szájából, Locarno belvárosában, de ne szaladjunk ennyire előre… Kicsoda Rickie Lee Jones? Soha még nem találkoztam olyan magyarral, aki hallott volna róla, miközben meghatározó alakja volt elsősorban a Los Angeles környéki underground mozgalomnak. Az 1954-es születésű, csinos szőke dalszerző/énekes hölgy többek között olyanok társaságában forgott, mint Tom Waits, vagy Robin Williams. Pályafutása alatt 15 stúdióalbumot készített, az elsőt még 1979-ben, az utolsót éppen tavaly, 2023-ban.

...

Az egyetlen Red Hot Chili Peppers album, amit hajlandó vagyok végighallgatni. Sőt! Szeretem. Hihetetlen nagy zene ezektől a bohócoktól, akik 1989-ben még komolyan vették a bohóckodást, legalább annyira zenében adták vissza a bennük rejlő kreatív energiákat, mint külsőségekben. És ami a legfontosabb: kerülték a slágereket! El tudjuk ma ezt képzelni róluk? Nagyon messze eltávolodtak már a gyökereiktől, csak nyomokban emlékeztetnek egykori önmagukra. Pedig mekkorákat játszott itt Mr. Balsary a basszusgitáron, az valami embertelen. Tényleg hallani kell!

...

Nem gondoltam volna, hogy az év első izgalmas lemezmegjelenésére nem kell hónapokat várni, hiszen a január általában a lázas stúdiómunkálatok időszaka, de meglepő módon már az év első napján kaptunk egy érdekességet. A Temporal Driver nevű négyes súlyos minőségi muzsikát szállított le egyenesen Denverből. Jó ízléssel összerakott vegyes felvágottat készítettek, aminek az alapja doom metal, azonban ezt az alapot alaposan átformálták. A Pink Floyd-szerű hipnotikus szövegmondást death metalos hörgésekkel, pszichedelikus lebegtetéssel teszik változatossá. Remek kezdése ez 2024-nek.

...

Hogy mikről maradtam le 2023-ban… Például a lengyel Narbo Dacal első nagylemezéről, mely az Elysium Now címet viseli. A zenekar székhelye Krakkó, három tagot számlál, és nagyrészt a basszusgitáros/énekes Eliza szerzeményeire, valamint nem mindennapi énekelőadásaira épül. A koncepció náluk is a boszorkányosdi, mint oly sok stoner/doom bandánál, de legalább nem a legelcsépeltebb közhelyeket puffogtatják egymás után, sem zenei értelemben, sem a szövegek tartalmára vonatkozóan. Ez messze nem egy átlagos formáció, olyan munka van ebben a debütáló korongban, hogy ámulat és bámulat!

...

Nagyon komoly kis stoner albumot hozott össze az Omega Sun gárdája, akik tőlünk nem messze, Szlovéniában működnek. Már csak azért is érdemes egy lemezajánlót szánni nekik, hátha kedvet kapnak elkalandozni egészen Budapestig. A bandára teljesen véletlenül bukkantam rá, a román Roadkill Soda videói között böngésztem, amikor váratlanul elém ugrott a Roadkill című anyag. Megér egy pörgetést az album, mert nagyon komoly minőségű brusztolás, senki meg nem mondaná, hogy nem egy élvonalbeli stoner/doom csapatot hall – mondjuk 1993-ból.

...

Falun élnek a The Sensitives tagjai, de ezzel a szójátékkal ők nem tudnának mit kezdeni, hiszen svédek, és véletlenül (vagy sem) a lakóhelyük Falun. Tehát magyarul úgy lenne helyes, hogy Falunon, esetleg Falunban élnek az Érzékenyek. S hogy mire érzékenyek? Elsősorban a szexuális szabadságra, mivel ugyanahhoz a gender-punk vonalhoz tartoznak, mint az RVIVR vagy a Bad Cop/Bad Cop. Nem vagyok a stílus elkötelezett híve, ugyanakkor nem is zárkózom el tőle – ha jól csinálják. És ebben a trióban van spiritusz!

...

A helyszín ismét Mexikó, de ez már valóban folk zene, ahogy azt a borító is sugallja nekünk. Talán a karácsony előtti napok valamelyikére kellett volna időzíteni a lemezajánlót, mert van az egésznek egy békebeli, üdítően tiszta hangulata, mondhatni gyermeki bája, de ez egészen biztosan működni fog ünnep után is – az arra fogékonyaknál. A hangszerelés tulajdonképpen fel van sorakoztatva a borítón, annyi a kiegészítés hozzá, hogy valamennyi hangszeres énekel is, mégpedig természetesen az anyanyelvén. Zeng és bong az egész szoba, mondhatni belép a nappaliba a dzsungel, amikor a Folkloristák rázendítenek.

...

A mexikói Habak sok tekintetben mutat hasonlóságot a legutóbb tárgyalt Helga nevű svéd-angol zenekarral, azonban ezek a hasonlóságok nem kizárólag zeneiek. Esetükben is fiatal, szinte még kölyökkorú előadókról beszélhetünk, a frontember szintén egy karizmatikus hölgy, és a dalok spanyol nyelvezete szintén ad némi világzene/folk beütést a lemezanyagnak, de ők sem játszanak folk metalt, sem pedig folk rockot, és a műfaji megjelölés náluk is feladja a leckét a kritikusoknak, ezért ők rövidre zárva csak annyit mondanak: Csináld magad PUNK! Ennyi!

...

Nehezen körülírható, könnyen befogadható zenei albumot tett közzé a Helga Gabriel énekesnő vezette Helga zenekar, illetve a Season Of Mist kiadó november 24-én. Ezt a lemezt előszeretettel címkézték fel folk metal jelzővel, sőt progresszív metal besorolást is kapott, miközben ők maguk inkább a post-metal, hard-pop elnevezést érzik helyénvalónak, de az igazság az, hogy mindezekből van bennük egy kicsi. Metalból éppen csak annyi, hogy néha megdörrentik a hangfalakat, szaggatott riffekkel színezik a dalokat, alapvetően mégis könnyűvé, sőt könnyeddé teszi a kiadványt Helga kristálytiszta, álomszerűen hipnotikus éneke.

...

Karácsonyi ajándékként megkaptuk az ünnepekre a kaliforniai Max Boogie Overdrive első lemezét. Félig-meddig poénbanda, már ami a külsőségeket illeti, négy szebb napokat látott, régebbi bútordarab találta ki magának ezt a frappáns nevet és zenekari koncepciót, amit nem szabad teljesen komolyan venni, és akkor működik! A zene a borító alapján egyfajta pszichedelikus stoner metal lenne, csakhogy ez nem egészen így van. A tudattágítás eszköze náluk leginkább a szimpla hard rock, ezt viszont tényleg jól csinálják, meg is követelte nálam a lemez az újrajátszást, és másodszorra is kellemes pillanatokat hozott, érdemes néhány mondatot szánni rájuk.

...

Ismét hóesés, megint egy edzés, és egy ahhoz illő háttérzene. Lassan átalakul a Zenehallgatás testformáló bloggá, pedig eredendően ez nem volt szándékomban. Valahogy ma nem is volt kedvem edzeni, aztán elkezdett szállingózni a hó, és ez mindig inspirál. Feltoltam a fejest, elindítottam ezt a lemezt, aztán bumm… máris ment minden magától. Most néhány szót az albumról, mert a gyakorlatokban semmi extra nem volt, (húzódzkodás, fekvenyomás, vállról nyomás, tricepszezés) és mégis egy zenei oldalról van szó. Tehát Max Cavalera egyik eltévelyedése (?) van terítéken, a Killer Be Killed . Egy igazi hardcore supergroup, vagy valami olyasmi. A lényeg, hogy üssön, nem igaz?

...

Nem hiszem, hogy egy magára valamit adó izomkodó mellőzheti a kelléktárából Max Cavalera valamelyik formációjának egy-egy gyümölcsét, és mi más is lehetne ez a formáció, mint a Soulfly ? Ha ebben a bevezetésben árnyalatnyi humor érzékelhető, az nem véletlen. Hiszen Max esetében valóban van bőven miből csemegézni, (mint ahogy hősünk fog is még szerepelni ebben a sorozatban) és azt is be kell vallanom, kezdetektől fogva megmosolyogtam ezt a társaságot, csakhogy az állítást tényleg komolyan gondolom: Az alapozó edzésekhez nem hiányozhat a Soulfly. Hogy melyik lemez, ez lényegében mindegy is, nincs markáns eltérés ezek között, leszámítva egy apróságot, ez pedig a hangzás. Egyáltalán nem mindegy, hogy 1998-as, vagy 2018-as lemezt ...

Óriási tömör pelyhekben szakadt délután a hó, ez majdhogynem ünnepélyes hangulatúvá tette a mai edzésemet, ezért egy olyan lemezt választottam a fülesbe, ami nem annyira extra-kemény, mégis nagyon alkalmas a gyakorlatok hatékonyságának növelésére. Nem mondom, hogy zene nélkül nem tudnám lenyomni a szokásos rutint, de zenével egészen más. Különösen hóesésben! Választásom a hangzatos nevű Jesus Christ Muscle Car második lemezére esett, melynek címe The Destroyer . Régi nagy kedvenc. Egy olyan masszív stoner banda, amelyik majdnem hardcore keménységű alapokra húzza rá a nótáit, csak egy hajszállal finomabb a tónus, mint mondjuk a DOWN . Szóval azért ez sem bébipiskóta, inkább fagyott négercsók.

...

Folytatom tovább kis sorozatomat a sorozatok sorozatos elkövetői számára javallott vitaminzenék adagolásával kapcsolatban. Más szóval: ismét a testünket erősítő gyakorlatok szándékos elvégzéséhez passzoló muzsikák között kutakodom. Muszáj ezekről írnom, mivel ennek van most a szezonja. Egy hozzám hasonló átlag amatőr heti háromszor mozgatja meg az izmait, (és akkor még a kinti szaladgálást nem is veszem ide, mert az némiképp más muzsikát igényel) szóval ez havonta 12 alkalom, nagyon-nagyon sok pörgős albumra van ilyenkor szükség. Thrash metalról már esett szó, jöjjön most ismét egy HC-bomba, mégpedig a méltatlanul ismeretlen Strife alakulatától, teljesen véletlenül a kilencvenes évekből.

...

A brit Dearly Beheaded nevű zenekar első lemezét már ajánlottam a thrash metal kedvelők figyelmébe két évvel ezelőtt, s most, amikor az erősítő edzések energiaforrásaiként szolgáló háttérmuzsikákat veszem sorra, akkor muszáj beszélnem erről a második anyagról is. Egy elképesztő groove metal remekműről van szó, talán már mondanom sem kell, mely két hangszer főszereplésével. Ezek természetesen a basszus és a dob. Na de micsoda dob! Pfff... azt nehéz szavakkal visszaadni. Szorozzuk meg Dave Lombardot Gene Hoglannel, s az eredmény megközelítőleg eléri Simon Dawson teljesítményét. Egyszemélyes hadsereg. Átdübörög az ember agyán, feldarabolja a szívverését, kihozza belőled a maximumot, míg végül egy ziháló emberállat maga elé ...

Szintén a testedzések háttérmuzsikáinál maradva, egy irgalmatlan erejű thrash metal fogat következik, a Paingod . Floridából jöttek, egyetlen lemezt hoztak, azt viszont érdemes betárazni a lejátszóba. Ultra-brutális basszer működött a fedélzeten, ő maga már eladja a lemezt, de elképesztően kerítésszaggató az egész muzsika. Ők sem mentek előre szuperszónikus sebességgel, nagyon kedveltek izmozni a futamokkal, ráéreztek arra, hogy nem kell túl magas fordulatszámon tolni a lábgépet ahhoz, hogy mázsás legyen a riffek súlya. Imádnivaló ez a gyomorból jövő, mélységes tónus, és ahogy erre ráordít, rábömböl az énekes, hát az eszméletlen.

...

Kezd egy kicsit hardcore felé billenni az időjárás, ami így november derekán teljesen rendben is van. Ilyenkor általában a férfi lakosság jelentős része edzőterembe vonul, hogy tavasz végére kipattant állapotban várhassa a nyár örömeit. Részben nekik szeretnék kedvezni a most kezdődő összeállítással, ami az edzésekhez legideálisabb zenei albumokat veszi elő, részben saját fajtámnak, az edzőtermet csak kívülről szemlélő street workoutos megszállottaknak küldöm a sok remek háttérmuzsikát. Nekünk van leginkább szükségünk erre, hiszen a lassan mínuszba forduló kinti légköri viszonyok, a sok csapadék, a hideg szél nagyon könnyen lehetnek visszatartó erők. Mindezek legyőzéséhez adhat segítséget egy pörgős kis album, bumm a ...

A Miles In The Sky egy eszenciális darab a Miles Davis életműben. Elengedhetetlen és nélkülözhetetlen azok számára, akik a trombitás fúziós korszaka iránt érdeklődnek. Tulajdonképpen ezzel kezdődött minden. Itt már szakított Davis a hagyományos jazz felfogású szerzeményekkel, rockos lüktetésű alapra játszotta frázisait, bőgő helyett basszusgitár, zongora helyett elektromos orgona (is) kísérte. Ugyanakkor ez még nem volt igazán „sűrű” leves, részben mert szellősebbre vették a megszólalást, részben mert mindössze öten alkották a teljes csapatot. A későbbi fúziós kiadványok szereplőgárdáit tekintve ez lényegesen kisebb társulás, ami bensőségesebb hangvételű zenélést eredményezett, egyben nagyobb teret adott Davisnek ...

Nem tudom létezik-e egyáltalán a rockvilágban olyannyira méltatlanul ismeretlen banda és ismeretlen lemez, mint a Paw és a Dragline . Az egyik ős-sludge, ős-stoner, ős-ős-ősmassza, valójában inkább kaotikusan fájdalmas grunge. Amolyan vajúdásos-kínlódós üvöltözés csontig hatoló szólamokkal. Ha elképzelünk egy olajfoltos kezeslábasban autóbelek közt turkáló személyt, ahogy kiordít társának: - Lajos, add már oda a csavarkulcsot! - a társ pedig odavágja a kért eszközt a betonra, akkor valahol ott vagyunk a   Paw   lényegénél. Náluk lepusztultabb, súlyosabb muzsikát talán nem játszott amerikai rock zenekar a kilencvenes években.

...

A félig olasz, félig magyar származású   Suzi Quatro  (sz. 1950, Detroit)  életműve tökéletes példája annak, hogyan adja el egy előadó a tehetségét. Bemutatkozó lemezén az énekesnő még boogie-woogie stílusban fogant, lendületes rock dalokat adott elő a maga kis vadóc bandájával, majd eltelt néhány év, és már a diszkótermek állandó slágereit szállította olyan ízléstelen gagyi hangszerelésben, amit körülírni is nehéz. Akik ebből az időszakából ismerik őt, aligha hallottak a korai rocker múltjáról, mint ahogy eredeti rajongóit is meglepte a későbbi stílusváltással, de bárhogy is történt, amit 1973-ban letett az asztalra, azt nem szabad onnan lesöpörni.

...

Elsősorban a hatvanas/hetvenes évek jazz albumai között szeretek kutakodni, ezzel együtt időről-időre belefutok egy-egy kortárs jazz lemezbe is. Az esetek többségében kicsit félve indítom el ezeket, mert tapasztalataim szerint a legújabb nemzedék nem igazán tudja, mit kezdjen a jazzel. Érthető, hiszen előttük már mindent lejátszottak, kitaláltak, a jónál is jobban. Persze azért mindig lehet újat mondani, legfeljebb abban az újdonságban sok-sok régiség is felsejlik, mint ahogy esetünkben is, amikor a holland szaxofonos Ben Van Gelder új kiadványát vizsgáljuk.

...

Akárhogy is nézzük, ez egy életérzés. Aki számára semmit nem mond egy ilyen klasszis autó, a mögötte végbemenő gyönyörű látványos naplementével, a magasra nőtt tengerparti fűvel, szóval aki nem érzi át a borítón látható jelenetnek a nagyszerűségét, az semmit nem fog értékelni a zenéből sem. Ez a kettő szorosan összefüggő szerves egységet alkot, ami csakis azért született meg annak idején, hogy aki a lemezt megvásárolja, úgy érezze, mintha közvetlenül ott lenne. Vagy, éppen menjen elé a dolgoknak és… Na de ne menjünk most elé a dolgoknak, hiszen itt a zenéről fogunk értekezni, nem másról. Mindenesetre amiről beszélek, az kortól, nemtől, származástól független. Akinél működik, annál ugyanúgy működik ...

Az   Ade   nevű olasz zenekar 2007-ben alakult, Rómában. Nevük az alvilág istenének, Hádésznek egy sajátos verziója. Death metalban valósítják meg egyéni elképzeléseiket, melyhez a szövegeket részben latinul, részben angolul az ókori Róma korszakából merítik. E tekintetben párhuzamot lehet vonni köztük, és a   Nile   zenekar között, akik a történelmi témájú death metal brigádok első számú képviselői. Míg ők az egyiptomi kultúrából merítenek, addig az Ade – úgyis mint lokálpatróták – Róma múltjában kutakodnak, mint sejthető annak is a kevésbé békés eseményei között. (Pun háborúk)

...

A beteljesületlen ígéretek feliratú dobozba egyre több és több zenekar kerül az idő múlásával. Valahol az iszonyatos zenei tömegtermeléssel magyarázható mindez, hiszen mindenkiből mégsem lehet sztár, de ezeknek a csapatoknak a tagjait és rajongóit mindez aligha vígasztalja. Talán az utolsó igazán életerős southern banda volt a Dallasban alakult   The Northern Lights , Jonathan Tyler énekessel a középpontban. Gyönyörűen muzsikáltak, óriási videókat készítettek, háttértámogatást is kaptak, mégsem lett belőlük nagy dobás... érthetetlen, de igaz.

...

Guillermo Scott Herren   neve az elektronikus zene berkeiben járatosak számára bizonyára jól cseng, hiszen   Prefuse’73   nevű projektje a műfaj underground színterének élvonalába tartozik. Valóságos projekt-gyűjtögető a srác; honlapjának tanúbizonysága szerint hat különböző formációban működik közre; ezek egyike a   Savath y Savalas, ami egy női énekhangra épülő úgynevezett urban folk/chillout jazz formáció (volt?).

...

A Maggot Brain elvileg csak egy régi funk-rock album a sok közül, de nem intézhetjük el ennyivel! Már csak azért sem, mert ezen található a világ legszebb gitárszólója, amit valaha lemezre vettek. Bizonyos Eddie Hazel jóvoltából, akit nagy általánosságban csak ”guitar god” néven tisztel az utókor. Mármint azok a zenehallgatók, akik egyáltalán hallottak róla. Sajnos egy bizonyos James Marshall szintén hófehér Fenderen, ugyancsak magasra tette a lécet, nem sokkal Hazel előtt. Mondhatni elhomályosította ezt a klasszis játékost. Van ez így. De ettől még ez a Funkadelic anyag harap rendesen. Mint a férgek…

...

A mezítlábas énekesnő első szólólemeze. Azonnal felismerhető, szoktalanul mély tónusú, markáns ének, kifinomult szövegvilág, zongoradallamok és rockzene... Natalie Merchant   1963. október 26-án született Jamestown városkában, és 17 évesen lett a   10 000 Maniacs   nevű zenekar énekesnője. Két év koncertezés után a formáció saját költségen jelentette meg bemutatkozó minialbumát (Human Conflict No.5), majd 1983-ban elkészítette az első nagylemezét is,   Secrets Of I Ching   címmel. Ebből a lemezből ismerősöknek néhány ezer példányt sokszorosítottak. Évekkel később a Press Records adta ki újra.

...

Leginkább a szokatlan látványvilágú borító miatt vettem elő ezt a lemezt, na meg a következő játékért: - Milyen zene van ezen az albumon, a zenekari név, a lemezcím és a kis szobrocskák alapján? Esetleg azt is meg lehet tippelni, honnan származik a Shaolin Afronauts , mely napjainkban is aktívan koncertezik? Gondolkodási szünet … … … Adok egy kis segítséget: majdnem annyi a muzsikusok száma, mint a borítón látható figuráké. (Kezdetben azt gondoltam, mindegyik egy-egy zenészt szimbolizál, csakhogy 18 közreműködő nincs a lemezen) Nyilván ahol ennyien vannak, ott a doom, a stoner, a punk, a heavy metal is kiesik, marad a jazz, a progresszív rock, a szimfonikus metal, vagy a népzene. Nos, aki tovább olvas, az megtalálja mindenre a ...

Nagyon kíváncsi voltam, milyen a filippinó ifjoncokból álló kanadai Arrows In The Quiver első és máig egyetlen nagylemeze, az Invictvs , ezért vártam a kedvező alkalomra, amikor végre a lejátszóban elindíthatom. Az Alpha című ötszámos EP ígéretes volt, ugyanakkor az is lejött belőle, hogy két világ között, nevezetesen az oldschool thrash és az újféle metalcore határmezsgyéjén egyensúlyoznak a srácok, ahol bőven vannak hardcore metalos szaggatott elemek is. A kanadaiak nem okoztak csalódást, de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg inkább sorjában az anyagot!

...

Mint Miles Davis elektromos korszakának nagy rajongója kitüntető figyelemmel kísérem az akkori zenekari tagok további munkásságát, így bukkantam rá a napokban Jack DeJohnette (sz. 1942, Chicago) egyik szólólemezére. Az 1974-es Sorcery kellemesen meglepett! Sokkal inkább doborientált, bonyolult ritmusképletekkel telehintett anyagra számítottam, nem ennyire sokoldalú zenei kiadványra. Nem valószínű, hogy a muzsika hallatán bárki megmondaná akár a zenekarvezetőt, vagy akár besorolná ezt az albumot a dobos szólólemezek közé. Két jól sikerült szeánsz került felvételre, külön egy a vinyl lemez A, és egy a B oldalára.

...

Mark Lanegan és Isobel Campbell . A rocktörténelem egyik legfurcsább együttműködése. A hanyatlóban lévő, kiégett amerikai rocksztár és a skót szőkeség kettőse teljesen érthető történet lett volna, ha… Ha ez egy szokványos „herceg keresi a múzsáját” típusú sztori lett volna, amelyhez ideális alanyt szolgáltatott volna a naiv, ábrándos tekintetű ifjú hölgy, aki izgalomtól remegő kézzel ragadta volna meg a mikrofont, amiért a nagy bálvány dalaiban egyáltalán közreműködhetett. Csakhogy valójában itt az volt a szereposztás, hogy Isobel írta és tette bele a közösbe a dalokat, amelyeket aztán Mark elénekelt. Hogy miért? Nem tudom. Talán jófejségből, talán másért, annyi bizonyos, hogy jól tette.

...

A Jaya The Cat nevű reggae rock/ska punk zenekart az 1990-es évek végén alapította Geoff Lagadec (ének/gitár), Dave Smith (gitár/ének), Hugh Brockmyre (dob) és Ben Murphy (basszus/ének) Bostonban. Első lemezfelvételüket, az O'Farrell -t saját maguk gondozták 1999-ben. A bemutatkozásnak köszönhetően megkötötték első lemezszerződésüket a Gold Circle Records képviselőivel. A kiadónál első nagylemezüket, a Basement Style -t a massachusettsi Slaughterhouse stúdióban vették fel. Jó fogadtatásra talált a kritikusok és a rajongók körében, az Egyesült Államok északkeleti és délnyugati részén is felkeltette a figyelmet, de a csapat Európában kezdett igazán népszerű lenni.

...

Néhány sornyi stoner/doom metalos lelkesedés után legalább annyi méltatás jár a rockabilly előadóknak is. Szintén egy magára hagyott, önmagáért létező underground irányzat, telis-teli rendhagyó fazonokkal, az aktuális divattal dacosan szembemenő formációkkal. A trió felállás, (akárcsak a stoner/doom esetén) itt is megszokott, szinte magától értetődő, és ahogy a stonerek kikacsingatnak a pszichedelikus rock irányába, úgy a rock’n rollerek előszeretettel durvulnak punkos felfogásban, valamint a vadnyugati hangulat sem áll messze tőlük. Mindez igaz a Finnországból származó RelaxTrio esetében is.

...

Ohh… igen! Elég egy pillantás a borítóra és néhány taktus a zenéből, máris teljesen egyértelmű, hogy az ilyen albumok miatt érdemes stoner/doom zenekarokat hallgatni. Hol másutt találnánk ennyire mesterien kidolgozott, művészi borítókat, illetve ennyire szívből jövő, lelkesedéssel átitatott, ízig-vérig underground zenét? Nem mondom, néha a hardcore/punk vonal is megörvendeztet hasonlóval, de ha egy-egy esztendő doom termését csak felületesen átnézzük, máris azonnal szembeötlő a hasonlóan igényes kiadványok száma. Még ezek között a szépen csomagolt áruk között is előkelő helyet követel magának a svéd madárkák bemutatkozó albuma.

...

Nincs igazán épeszű magyarázat arra, miért lenne érdemes magyar embernek svéd nyelven szóló punkalbumot hallgatnia, tehát gyorsan pörgessétek le ezt az anyagot! Teljesen véletlenül botlottam bele a Lastkaj 14 (14-es rakodó) bandájába, és úgy találtam lemezeik között ez a kiadvány határozottan kiemelkedik. Számos értékei közül a szöveg tartalmára vonatkozóan nem tudok nyilatkozni, mert ezekről fogalmam sincs, annál többet tudok mondani a formai megjelenítésről, hiszen ehhez nem szükséges semmilyen képzés. Hallhatja, akinek füle van, hogy ez sem hétköznapi zene. Női és férfi énekessel felálló, életvidám társulat világszerte is kevés akad, nemhogy Skandináviában… gondoltam eddig.

...

A fenti címmel ellátott dupla CD elnevezése enyhe túlzás. A világon semmi köze nincs ennek a két Belgrádban rögzített koncertnek a legendás lemezanyaghoz. A  JazzDoor kiadó szakemberei persze dörzsöltnek gondolták magukat… Hmm… "Miles Davis in Belgrade" – ez nem annyira vonzó kereskedelmi szempontból. Mit érdekli az amerikaiakat, mit játszott Miles Davis a volt Jugoszlávia területén a hetvenes években? Valami olyan címet kellene kitalálni, amire ráröppennek a tudatlanabb jazz hallgatók. Davis esetében, különösen a Bitches Brew kapcsán simán elképzelhető valamiféle eddig ismeretlen anyag… szóval akkor legyen Another Bitches Brew , tök mindegy, kik játszanak rajta, és mit…

...

Néhány nappal ezelőtt, életének 67. évében elhunyt Steve Riley , az L.A. Guns, a WASP, a Keel és a Steppenwolf egykori dobosa. Nehéz elhinni. Nagyjából 12 éves lehettem, amikor először hallottam WASP nótákat, még a The Last Command albumról, majd 13 évesen szembetaláltam magam a fenti borítóval, s a benne rejlő koronggal. Azonnal tudtam, hogy ezt nekem kell hazavinnem a lemezboltból. Így is lett. Magyar kiadása nem létezett ennek a lemeznek, így egy hazánkba eljutott Jugoton nyomásban vettem meg, és szó szerint ronggyá hallgattam. Azt hiszem ez volt az első heavy metal lemezem, amit közel 20 éven át őrizgettem, majd az egész kollekciót nevetséges összegért átadtam egy kereskedőnek…

...

Trükkös kis nagylemezt dobott be a közösbe az Argonauta Records a mai napon. A New Jerseyben működő Ego Planet felszínes megközelítésben jellegzetes mai stoner metal hármasfogat, azonban ha jobban odafülelünk a felvételekre, rögtön kiderül, hogy a srácok ennél a meghatározásnál jóval szerteágazóbb muzsikát játszanak. Amolyan progresszív hard rock/stoner keveréket ráztak össze a turmixgépükben, amiben még egy árnyalatnyi grunge is fel-felbukkan. Nagyon különös, izgalmas vegyítése a stílusoknak.

...

A Rolling Stones több mint egy rockzenekar. Egy darab rocktörténelem. Nem is kicsi az a darab. Az együttes 1962-ben alakult Londonban, és 1964 áprilisában jelent meg bemutatkozó lemezük. Az valamivel több, mint 60 év. Amikor a Decca Records a szárnyai alá vette őket, feltehetően sem a menedzserek, sem a tagok, sem a rajongók nem gondolták volna, hogy még 2023-ban is új albummal jelentkeznek. Annak idején a négy angol srác valószínűleg aláírt volna egy három lemezre szóló szerződést is, és kész… De mint tudjuk, másképp alakult. 

...

Kevés olyan reménykeltő hardcore metal formáció működik manapság a világban, mint a huszonéves srácokból álló Arrow In The Quiver . Ez egy öt tagot számláló, csupa filippinó fiatalemberekből álló zenekar Kanadából, Vancouverből. A csapat 2016-ban alakult, 2019-ben adta ki szóban forgó bemutatkozó anyagát, majd 2022-ben megérkezett a debütáló nagylemez is, az Invictus . A közeljövőben majd az is alapos vizsgálat tárgyává válik itt a Zenehallgatásban, de most nézzük meg közelebbről ezt az ötszámos minialbumot, mert érdemes! A lelkes gárda minden egyes tételhez külön videóklipet készített, ezeket fogom most sorjában megtekintésre ajánlani.

...

Charles Mingus (1922-1979) személyével kapcsolatban számos legenda kering szerte a világban, ezek nagy részét valószínűleg ő maga költötte hírnevének növelése érdekében, annyi azonban bizonyos, hogy ellentmondásos, nehéz ember volt, akivel kevesen jöttek ki jól. Mindez nem árnyékolhatja be zenei munkásságát, amelynek köszönhetően számos olyan lemez maradt az utókorra, amit még manapság is érdemes elővenni, mert érdekes, mi több izgalmas hallgatnivaló.

...

Ma már ritkán vásárolnak hanglemezt a zenehallgatók, lassan feledésbe merülnek azok az idők, amikor a vinyl lemez volt az egyetlen hanghordozó. Ennek a korszaknak volt az egyik ünnepelt sztárja Gracia De Triana , azaz Triana Gráciája, teljes nevén María de Gracia Jiménez Zayas, a ”Kristálytorok”, akit ”Mézhangúnak” is előszeretettel becéztek. Ő volt a flamenco korai királynői közül az egyik legismertebb. Az utókor azonban már nem mint flamenco előadóra, hanem mint copla (sláger) énekesre emlékszik rá elsősorban, holott az akusztikus gitárral kísért flamenco dalai ma is élményszámba mennek.

...

Amilyen gyakori manapság az énekesnővel felálló pszichedelikus/stoner/doom bandák jelenléte, legalább annyira ritka a csupa hölgyből álló formáció. Egy ilyen üdítő jelenség a Stockholmban működő MaidaVale zenekar. Zenéjük körülírása nem túl bonyolult feladat, a Fehér Nyuszi hű szolgálóleányai ők, a ’69-es divat szerint, ahogy azt annak idején Grace Slick és társai megalapozták. Ezt a zenei alapot vette magához, s tette némileg keményebbé, ha úgy tetszik Sabbathosabbá a négy ifjú leányzó. Eddigi tevékenységeik gyümölcse két remek album, a 2016-os Tales Of The Wicked West , és a 2018-as Madness is Too Pure .

...

Néhán sort megérdemel ez a lemez is, hátha valami megmagyarázhatatlan csoda folytán feltámad poraiból a szép múltú Poison Idea , bár mostanában nem nagy esély mutatkozik erre. Jerry A. nagy talányosan úgy fogalmazott a közelmúltban, hogy nem mondana nemet a folytatásra, de ez nem csak tőle függ. Tudjuk, hogy van ez… Nem tőle függ, de ha nagyon akarja, már összehozta volna. Persze ez már nyilván nem lenne ugyanolyan, mint a régi anyagok, hiszen ez a 2015-ös hattyúdal sem volt olyan, és mégis… Mégis ott van még benne a méregfog, ami mostanság is tudna harapni, ha…

...

A párás, csöpögős, ködös reggelekkel tarkított októberi időjárás legtökéletesebb kísérő jelensége lehet egy kevésbé ismert rocklemez a szigetországból, 1976-ból. A Back Street Crawler második albuma esővel, melankóliával, borongós hangulattal átitatott blues alapú muzsikát tartalmaz. Ezt a formációt a Free korábbi gitárosa Paul Kossoff alapította 1975-ben. Kossoff gitárjátéka még hallható az utolsó Free nagylemez, a Heartbreaker felvételein, de ő ekkor már szólókarrierjére összpontosított, és ki is adott egy szólólemezt Back Street Crawler címmel. A nevet megtartva vette maga mellé néhány cimboráját, hogy az anyazenekar, a Free nyomvonalán haladva megidézze annak kiemelkedő albumait.

...

Az athéni Fuzzrider zenéje szervesen illeszkedik a közel három évtizede tartó görög stoner rock vonalba, olyanok közé mint a 1000Mods, a Nightstalker, vagy a Dope Default. Súlyosan megdörrenő riffek, mélységből előröffenő basszus, szikár, díszítéséktől mentes, férfias ének, koszos hangnem. Az egyetlen megkülönböztető stílusjegy a blues. Náluk a blues alapok minden eddigi bandánál dominánsabban vannak jelen, és ez igen kellemes tónust eredményez. Mit cifrázzuk, már magáért az elképesztően harapós hangzásért csillagos tízes jár nekik!

...

Az 1971-ben kiadott Rock on volt az utolsó Humble Pie lemez, amelyen Peter Frampton játszott. Ezt követően kezdte meg szóló karrierjét. Azonban itt még letette a névjegyét, ez még egy olyan lemez, amely tele van dühös rock dalokkal, olyanokkal, mint amilyeneket a Free, a Stones, a Foghat, a Cactus vagy a Mountain írt. Az énektémákon Peter , Steve Marriott és Greg Ridley közösen osztozik. Nem is beszélve Alexis Kornerről , aki szintén a csapathoz verődött, és ott volt még a stúdióban a Soul Sisters énektrió, három csokilánnyal a mikrofonnál. (Doris Troy, P.P. Arnold és Claudia Lennear)

...

Csak hogy jó induljon a heted… Itt egy szenzációs rockbanda Brazíliából, Sao Paoloból. Rendben, a borító nem kifejezetten a megszokott rocker viseletet tükrözi, de arrafelé biztos ez a szokás. Olyan nagy hőségben mégsem járhatnak bőrdzsekiben vagy farmerben a fiatalok, rájuk rohadna sok gönc, nem igaz? Csak a könnyű kis pulcsi jöhet az ízléses kiborg sisakkal, vagy géptesttel, kinek mije van… Igazából tényleg nem ez volt az évtized lemezborítója, sőt, ami azt illeti a tartalma sem igazán lenyűgöző. Még csak nem is annyira kiemelkedő a lemez… de itt most ez nem érdekes, mert ezúttal a zenekart fogom ajánlani, nem a kiadványait! Ez két különböző dolog! A banda hatalmas volt úgy 10 évvel ezelőtt, ez tény!

...

Ez az ötvenes években készült, puha tónusú, letisztult jazz album hűen tükrözi egy adott korszak hangulatát. Még nem száguldoznak az autók az utakon, még nem terjedt el a plasztik (csak a vinyl) még nem azt a műanyagba csomagolt, felgyorsult életet élte az ember, ami a hatvanas évek végétől/közepétől egyre inkább és inkább jellemezte őt, itt még mertek csendesen és hátradőlős nyugalomban zenélni a muzsikusok, itt még lényegesen szelídebb volt a zenei világ is. Gyönyörű, szellős szólókkal gazdagon meghintett hagyományos jazz szól a korabeli lemezen.

...

A kísérletező kedvű, jazzel kacérkodó zenekarok között kiemelkedő jelentőségű a német Embryo . Az elsők között használtak szaxofont, hegedűt, fuvolát a keményen megalapozott, blues gyökerű pszichedelikus rockban. Munkásságuk elképesztően nagy volumenű, tagcseréik, vendégzenészeik közreműködése úgyszólván követhetetlen, ahogy diszkográfiájuk is valóságos zeneműtárral felér. Legutóbbi lemezük a 2021-es Auf Auf volt, tehát még manapság is aktívan zenélnek, még ha nem is az eredeti felállásban. Mindez az őrület 1970-ben kezdődött, az Opal lemezzel. A kiadvány valóságos legenda, a műfaj rajongói a legjobb krautrock lemeznek tartják. Oly sokan írtak róla kritikát, hogy saját gondolatok helyett ezúttal ezekből ...

Az egyedi hangzásvilágú stoner rock képviselői a Güacho zenekar tagjai Argentínából. A műfaji megjelölés ”progresszív blues rock stoner vibrálással”, így írta annak idején valaki a Bandcamp oldalra, és ennél jobbat nehéz lenne kitalálni. Az alapok inkább Cream-szerű blues rockban gyökereztethetők, ugyanakkor erős a prog rock befolyás is, még akkor is, ha a billentyűt nélkülözve trió felállásban működnek. Vagy működtek. A zenekar Fbook oldala még megtalálható Güacho név alatt, de a srácok már egy ideje LMDG néven lépnek fel és a stílusuk is átment egyfajta experimentális zenébe. Kár, mert úgy tolták a stonert, ahogy kevesen!

...

Egy kivételes adottságú, méltatlanul ismeretlen gitáros albuma 1979-ből. Egyike az első heavy metal korongoknak, de nem csak ezért érdekes: elképesztő szólókkal telepakolt, elevenen lüktető muzsika! Sok tekintetben messze meghaladta a korát, a mércét olyan magasra tette, amit azóta is kevesen ugrottak meg. Egyszerre technikás, dallamos, komplex és mégis könnyen befogadható alkotás. Ugyan ízig-vérig heavy metal, mégis kliséktől mentes, intelligens zene. A Scorpionsból távozott  Uli Jon Roth valószínűleg teljes döbbenetet okozott ezzel még azoknak is, akik játékát az anyazenekar lemezeiről ismerték. Mert ez nem egészen ugyanaz a kávéház.

...

A Magyarországról az Egyesült Államokba emigrált jazz gitáros, Szabó Gábor  (1936-1982) két lemezt is készített Svédországban, a Four Leaf Clover kiadó számára. Az első volt ezek közül az 1972-es Small World , a másik a talán kevésbé ismert Belsta River . Két igazán érdekes, kissé eklektikus, minőségi album: míg az előző amolyan világzenei kalandozás, ez utóbbi inkább a funk rock, jazz rock határmezsgyéjén egyensúlyozik merészen.

...

A világ egyik legfinomabb jazz-kávéját kínálja a londoni jazz élet egyik prominens alakjának, a jamaikai felmenőkkel rendelkező Yussef Dayes dobosnak bemutatkozó lemeze. Az album fizikai formátuma egy 19 számos dupla LP, ami minden jazz rajongó számára gyönyörű ajándék lehet. Nem is adja vissza az őszi napsütés leveleken áthatoló melegségét, a víztükör feletti pára eloszlását, a magasban szálló madarak vonulását más zene jobban, mint ez a laza, chillout üzemmódban fogant, elképesztően könnyed, gördülékeny, mégis összetett muzsika.

...

Elmúltak már azok az idők, amikor a nők csak nőies sportokat űztek, női ruhákban jártak, és nőies zenében élték ki magukat. Ma már egy brutális hardcore punk banda élén minden további nélkül állhat frontleány, aki a tüdejét kiköpve harsogja világgá minden dühét. Belefér. Mi több, akár még jó is lehet, mint jelen esetben, a Capra új lemezén, amely második a sorban. Nincs nagy különbség a bemutatkozáshoz képest, folytatódik a zúzás/hengerelés ezerrel, elérzékenyülés nélkül.

...

Jóóó! De még mennyire jó! Megint egy kanadai banda, és megint úgy játsszák a rockot, mint akik már az anyatejjel ezt szívták magukba. Eszméletlen nagy lemezt pakolt ide nekünk a Mooch Montrealból. Egyre inkább úgy fest, aki a keményebb, de dallamos rockot kedveli, annak Svédországba, vagy Kanadába érdemes költöznie, ha nem pont oda született annak idején. Persze itt most a jó öreg régivágású rockzenéről beszélek, nem a manapság divatos lónyálcsorgató nyenyerészésekről. Ilyen a kompromisszum-mentes, erőteljes trió muzsikája is, mely a nagy elődök nyomdokain halad magabiztosan és mesterien!

...

Borzasztóan gyenge név, elképesztően erős zene! Ami a zenekar elnevezését illeti, már a Wytch albumánál is elmondtam, hanyagolni kellene az ilyen-olyan boszorkányokat! Dunát lehet rekeszteni velük a rockszíntéren. Arról nem beszélve, hogy itt ennél a bandánál csak egy boszorka van, nem több. Elvileg ugyan férfiemberek is lehetnek boszorkányok, csak arra nem a witch kifejezést használja az angol, hanem olyanokat, mint pl: warlock , maleficius ,  wicca ,   sorcier , vagy hexenmeister . De hát honnan is tudnák ezt a kanadaiak, oda már lassabban ér el az okkultista tudomány, annyira északon van…

...

Ismét kiragadtam egy albumot kedvenc ”popsztárom” életművéből, csak hogy bemutathassam, milyen a minőségi fekete könnyűzene. Bár itt konkrét bemutatásról nem lehet szó, mivel a lemez teljes mértékben elérhetetlen, szóval csak leírok róla ezt-azt. Így legalább bemutathatok egyet vele azoknak, akik annak idején elkaszálták hősnőnket a világhírnév felé vezető úton. Csúnya dolog volt, ez tény. Ugyanakkor talán pont ez kellett ahhoz, hogy Imani olyan kis vadóc legyen, amilyen. Ha marad slágerlista közelben, elképzelhető, hogy ma egy sort sem vesztegetnék rá.

...

Ötéves hallgatás után jelent meg a svéd Graveyard hatodik nagylemeze, mely külön címet nem kapott. Ez a 6-os is árulkodik azért valamiről, a korábbiaknál is komolyabb hangvételt, egyfajta ünnepélyességet jelez. Az időzítés sem véletlen, az évszakhoz illő őszi, melankolikus, levélhullásos, varjúröptetős muzsika szól a korongon. Kicsit olyan érzésünk is lehet, mintha ezzel búcsúznának a közönségüktől, mielőtt ki-ki a személyes dolgainak szentelné további életét.

...

Elvis-rajongó vagy? Oké, attól még nem biztos, hogy ez tetszeni fog. De nincs kizárva, hogy igen. Szeresd a királyt, ez alap, viszont az MC5 , vagy a Stooges legelborultabb pillanatait is tedd bele a rock’n roll főzetbe, hogy csípjen, üssön, rázzon, ablakot törjön. Na ez a ’68 ! Josh Scogin énekes/gitáros bandája Atlantából. A név egyébként Elvis Aaron Presley legendás fellépésére utal, (Comeback Special – A nagy visszatérés címmel ment a mozikban) a banda pedig mindössze két tagot számlál, a doboknál Nikko Yamada teszi teljessé a képet. Nem szabad ebből túl sok következtetést levonni, hiszen a lemezanyag lényegesen jobb, mint amit a szimpla felállás vagy a katyvaszos borító sejtet. Noise rock 2023!

...