Argentínából, egészen pontosan Buenos Airesből származik a 2112 nevű formáció. Tudom, azonnal a fejükhöz kapnak sokan: 2112? Ez nyilván egy Rush-kópia lesz, hiszen a 2112 a kanadai trió 1976-ban megjelent legendás nagylemeze. Ne siessünk azonban az előítéletekkel, inkább hallgassunk bele, miféle számokat rejt a Juan Tambussi gitáros által vezetett, 1984 óta létező progresszív csapat kiadványa.
...
A New Jersey-ben működő éjszakai madarak egészen más irányból érkeznek, mint Richie Ramone. Lényegesen komolyabban művelik a műfajt, szigorúbb az arculatuk, és nem riadnak vissza a riogatástól sem, ez rögtön az első számból kiderül! Keményvonalas, pengés gitárszólamokkal támad le az Escape From N.Y. , majd a fémesen előgördülő riffek után egy Dead Kennedys -szerű, Biafra legszebb pillanatait idéző, nazális hangú énekes ( Brain Gorsegner ) bontakozik ki a dögszagú szmogból.
...
Tegnapelőtt lett 65 éves Richie Ramone (Született Richard Reinhardt), aki 1983-tól 1987-ig volt a Ramones dobosa, ekkor vette fel a művésznevét is, és három stúdiólemezen működött közre zenészként. (Too Tought To Die, Animal Boy, Halfway To Sanity) Talán nem nagy túlzás kijelenteni, hogy egyik sem tartozik a klasszikusok közé, ezért nem kis meglepetést keltett, amikor 2013-as debütáló szólólemezén dalszerző-énekesként fiatalokat megszégyenítő életerővel nyomult. Öreg róka nem vén csóka! Yesss...
...
A stoner/doomban nehéz újat mutatni, ez tény. A brazil Spiral Guru nak mégis sikerült kiemelkednie a szürke átlagból ezzel a bemutatkozó albummal 2019-ben. Ez nem csak üres riffelgetés a kozmikus térben, minden nóta igényes, ízléses, és izgalmas. Kiváló a hangzás, óriási erő van bennük, különösen Andrea Ruocco énekesnő torkában. Micsoda képzettség! Ritkaságszámba megy a rockzenében. Jellemző még a brigádra a rock hőskorának tisztelete, valamint a tempóváltások gyakori alkalmazása. Dinamikus, kemény zenei betétek és dallamos részletek váltják egymást, jó arányban.
...
A XXI. században a John Mayall-féle rozsdamarta blues rock egyre inkább kiveszőben van, de ezeket az ausztrál srácokat ez különösebben nem érdekelte: 2021-es bemutatkozó lemezén a Blind Pilots kompromisszum mentesen odatette magát! Egészen pontosan tíz bitang erős tételen keresztül szállította nekünk a masszív, szájharmonikával kísért blues muzsikát, majdnem másodpercre pontosan 45 percben. Magyarországon nem igazán foglalkoztak ezzel a lemezzel, sőt Európa sem figyelt fel rá, kizárólag szűkebb hazájában aratott némi elismerést. Holott az anyag mocskosul mocskos…
...
Elgondolkodtató, hogy olyan előadókat piedesztálra emelünk, akik a világon semmi különöset nem csinálnak, csak jól mutatnak a színpadon, vagy még azt sem, a zenei zseniket pedig alig ismerjük. Sam Rivers nevét szerintem száz emberből 99 nem is hallotta. Lehet, hogy hülyén néz ki a borítón, de kimagaslóan játszott tenoron, szopránon, fuvolán, basszusklarinéton, sőt zongorán is. Nem csekélység! A jazz legenda 2011 óta nincs közöttünk, helyette itt vannak lemezei, melyeket ránk hagyott, abban a reményben, hátha az utókor számára jelentenek majd valamit. Örömmel jelenthetem, igen! Egyik lemezéről, a Sizzle című, extra sűrű anyagról már megemlékeztem, most elővenném a Lazuli néven piacra dobott albumát, mert időtálló alkotás.
...
Az 1945-ös születésű Stephen Stills egy darabka rocktörténelem egy személyben. Életműve olyan tekintélyes, hogy egy kisebb zeneműtárat megtöltenének a kiadványok, melyeken szerepelt. Zenekarainak száma sem volt kevés. Kezdte az Au Go Go Singersben, aztán jött a Buffalo Springfield, a Crosby, Stills & Nash, majd csapódott hozzájuk Neil Young, így lett a Crosby, Stills, Nash & Young. Ebből kilépve alapította meg a Manassas nevű formációt, hogy aztán hosszú szólókarrierbe kezdjen, mely tulajdonképpen napjainkig tart. Számos lemeze közül elsőként ajánlom a Manassas bemutatkozó anyagát 1972-ből. Így szól a fehér blues egy fekete basszerrel.
...
Nemrégiben ünnepelte 80. születésnapját Roberta Lee Streeter, azaz Bobby Gentry . A Nő. Persze, ő 1967-ben volt A Nő, és utána még sokáig, sokak számára testesítette meg az amerikai álomfeleség eszményképét, hiszen jól nézett ki, saját dalokat írt, saját maga gitározott, és bársonyos hangon énekelt. Ezzel egy generációnak mutatta meg, hogy egy csinos nő több is lehet, mint kétlábon járó szexszimbólum. Bár mint a korabeli képek mutatják, a külső megjelenés is fontos volt számára. Nos, nem mernék rá mérget venni, hogy valóban úgy volt, ahogy volt, és nem segítettek be neki egy-egy dallal, dalszöveggel, vagy dallammenettel, de annyi biztos, ő volt a legelső dalszerző/énekes a slágerlistákon.
...
Jeff Healey második lemeze ott fészkel a mai napig a szívem közepében, pedig már nem tegnap volt, amikor először hallottam. És nem is tegnapelőtt. 1994-ben bekukkantottam egy üzletbe Szekszárdon, a központtól jóval túl, valamiféle műszaki mindenes volt ez, egy idősebb szaki kirakott 20-25 albumot egy forgatható tárba, gondoltam átpörgetem. Ezek között lapult a Hell To Pay , de mert CD lejátszóm nem volt, megkértem, másolja már át nekem egy kazettára. Ravaszdi csóka volt, többször is ”véletlenül” John Mayallt írt fel a cédulára Jeff Healey helyett, valamiért ezt akarta rám sózni, aztán kitartásom meghozta gyümölcsét, átmásolta az anyagot. Döbbenet volt. Ma is az. Tátott szájjal hallgatom. Alapmű.
...
Amennyire rossz név ez a Grave Bathers , amilyen Zs-kategóriás borítóba tették ezt a lemezt, legalább akkorát robban a hangfalakban! Bombameglepetés Philadelphiából! Szív küldi szívnek szívesen, ha az a szív nyitott a súlyos, Black Sabbath-riffeken dagadtra hízlalt pszichedeliára. Körülírni roppant könnyű ezt a fajta nehéz fémet: Stoner/doomba oltott hard rock, a brutális fajtából. Összehozni már melósabb lehetett, de megérte! Aki az Orange ládákból kifolyó torzított hangzást kedveli, az el fog ámulni ettől a lemeztől!
...
Az Éhenkórászokat azért kell hallgatni, mert ők tényleg azok, akik. Nomen est omen . Ne várjunk tőlük túl mély lírát, szépen összecsengő rímeket, világmegváltást, szebb jövőt, optimális jelent, és akkor nagyon jó lesz! Utcai költészet, a szó legszebb értelmében. Tudom, vannak akik megkérdőjeleznék ebben a költészetet, csak az utcai jelleget látják/hallják, a mocskot, a piát, a guberálást, tarhálást, és a csöves életforma egyéb jellemzőit, holott ha előkapjuk azt a nagyítót, máris kitűnik az Éhenkórászok népművelő oldala, és ez annyira szép, hogy szinte már nem is igaz. Pedig de!
...
Ez egy formabontó lemez az elképesztő kategóriából. A puszta léte is hihetetlen. 1984. szeptember 5-én este kiült ez a figura Új-Mexikóban a szabad ég alá egy szál fuvolával, és abszolút fejből játszva felvette, ami éppen eszébe jutott. Oké, ilyesmit előtte is, utána is megcselekedtek már zenészek, hiszen ki ne szeretne a természetbe kiülve improvizálni, csakhogy ezek a felvételek általában nem kerülnek a boltok polcaira nagylemez formájában. Tehát egy végtelenül spontán, az első dallamtól az utolsóig kisujjból kirázott fuvolás muzsikát hallunk, mely messzemenőkig meghaladta korát. Amolyan laza kis háttérzene, meghökkentő finomságokkal.
...
Lehet a U2 -t szeretni vagy nem szeretni, - én például rosszul vagyok, ha meglátom Bono irgalmas szamaritánius ábrázatát – (kb. annyira hiteles békeharcos szerepben, mint Daniel Craig James Bondként) de el kell ismerni, ez a lemez jó! Soha nem voltam nagy U2 rajongó, nekem ők a tipikus arculat nélküli emberkék, úgy táncolnak, ahogy a széljárás hozza, mégsem lehetek annyira zeneellenes, hogy a Joshua Tree -t megtagadjam. Sőt! Képes voltam eredeti CD kiadásban megvenni, ami nálam igen komoly elismerést jelent.
...
Volt már úgy, hogy világgá akartál menni? Legtöbbünkkel előfordul. Engem 1999-ben fogott el elsőként a csavaroghatnék, tehát egy hátizsákkal felszerelkezve elindultam a nyári szünetben valamerre Európába. A közlekedési eszköz? Autóstop, mert ez nem kerül semmibe. Aránylag gyorsan átjutottam Ausztriába, majd onnan Németországba. Ott a sztrádán, félúton Salzburg és München között felvett egy idősebb úr, elegáns autóval. Beszélgetni kezdtünk, és rövid ismerkedés után kiderült, hogy híres gitáros, úgy hívják, hogy Peter Meier .
...
Egy méltatlanul elfeledett, igazából fel sem fedezett nagylemez a Therapy? Shameless című albuma. Miután Észak-Írország üdvöskéi berobbantak az 1994-es Troublegum lemezzel, sikerült minden korábbi rajongójuktól jelentősen eltávolodniuk a halottsápadt folytatásokkal, melyek közül az Infernal Love, a Semi Detached, és a Suicide Pact is olyan csapnivalóra sikerült, hogy szót sem érdemes rájuk vesztegetni. Ezt követően érkezett a Shameless , de már nem tudta helyre rántani a csapat félrecsúszott szekerét. Ezt a kiadványt sokan alapból mellőzték, én magam sem ismertem akkoriban, tulajdonképpen a napokban fedeztem fel, és meg kell mondjam, kellemesen meglepett.
...
Nincs jobb érzés, mint amikor a tengerárral felérő, megszámlálhatatlan mennyiségű zenei album közül kitúrsz egy igazi kincset! Gőzöm sincs, miért van ez. Részben mert valószínűtlen, részben mert izgalmas, részben különlegessé tesz, mivel úgy érzi az ember, csak ő tud erről a bombajó zenéről, senki más. És ez olyan szupi! Önző kis dögök vagyunk, akár tetszik, akár nem. Még én is, bár most leleplezem ezt a kis kedvencemet, a Madridban készült Pussycats albumot, a Rock On -t. Érdemes rá időt szentelni, igazi trash punk ínyencfalat. Nem sok hasonló készült a XX. században.
...
A Barcelonából származó The Capaces valószínűleg Európa egyik legkülönlegesebb, kiemelkedő punk zenekara. Hogy ki állítja ezt? Ők maguk! Bandcamp oldalukról továbbá azt is megtudhatjuk, hogy több mint 20 éve nyomatják a lendületes punk rock himnuszokat, melyekben hardcore/rock’n roll ízek is vegyülnek. Szép, szép, mondja erre a magamfajta dörzsölt róka, de ha annyira kiemelkedő zenét tolnának, ugyan miért nem lehetett semmit hallani róluk abban a bizonyos 20 évben? De félre a kétkedéssel, hiszen a csapat tényleg jó. Ha nem is világmegváltó, az biztos, hogy energia szorult beléjük, nem is kevés. Figyelem! Frontcsajos punk banda, mely értéket képvisel!
...
Figyelemre méltó kis anyagot készített 2010-ben Észak-Írországban a Solemn Novena . Olyasmi mint egy erőteljesebb The Mission, vagy Ghost Dance, váltott énekkel, azaz férfi-női szerepek megoszlásával, éjsötét gitárfutamokkal, némi kis borzongató billentyűkísérettel felvezetve. A dalok nem igazán ragadnak meg a fülben, cserébe mellőzik a direkt slágeres megszólalást. A produkció jórészt Louise Crane énekesnő hang- és egyéb adottságaira épült – volna, de valamiért megsápadt a bemutatkozó album után. Kár értük, mert volt ebben a bandában potenciál, mégsem tudtak élni vele.
...
Elkészült végre a 12. Soulfly album is, a már februárban beharangozott Totem . Az is régóta tudott dolog, hogy Marc Rizzo már nem tagja a bandának, és a gitárt Arthur Rizk vette át, míg a doboknál a fiatal Zyon Cavalera közreműködik. A basszusnál Mike Leon , a mikrofonnál Max Cavalera , mint azt már megszokhattuk az utóbbi években. Az egyetlen kakukktojás tehát Rizk ebben a felállásban, és úgy vélem a legtöbben pontosan miatta, azaz Rizzo mellőzése miatt tekintettek kevésbé körömrágós üzemmódban a megjelenés elé, hiszen mégis egy meghatározó ember távozott, aki játékával alapjaiban szabta meg a banda fazonját. A félelem alaptalan volt! Nagyon szépen szól az egész lemez az első számtól az utolsóig. (majdnem)
...
Ezen a lemezen hallottam életemben először fuvolát egy rockzenekarban. Azonnal megfogott. Nagyjából 13 éves lehettem, nyakig a heavy metalban, és a cimborám mindig azzal jött, hogy jók ezek a mostani bandák, de a hetvenes évek… Az volt az aranykor! Azoknál a régi zenekaroknál nincs jobb! Már ’69-ben olyan progresszív zenét játszottak, hogy a Dream Theater azokhoz képest vicc kategória. Hagyjál már ezzel a hülyeséggel, - fakadtam ki rendszerint, amikor a hetvenes éveket előhozta - mi jó van az ősöreg, tök ismeretlen rockzenében?
...
Nem mernék megesküdni rá, de emlékeimben úgy jelenik meg a Lillian Axe , mint a zenei sajtó által kereszténynek tartott rockzenekar. Ez a kilencvenes évek elején volt, a Poetic Justice lemez idején. Már akkor erősen szaglott ez a keresztény szemlélet, hiszen egyrészt a második lemezen azt énekelték, hogy szerelemben és háborúban minden megengedett ( Love And War 1989), másrészt a Költői igazság hemzsegett a csajozós dumáktól, s mindez nem annyira vág össze a keresztény egyház értékrendjével. A külsejük sem olyan volt, mint akiket nem érdekelnek a bűnös dolgok… Sziasztok lányok, mi nem olyan srácok vagyunk, a tetkó és a bőrnadrág csak álca…
...
Egy kiugróan eredeti, elképesztő lemezanyag 1957-ből, Charles Mingus és a Bohóc. Vagy inkább Charles Mingus, a bohóc? Bizonyára érzett valamilyen lelki párhuzamot a legendás bőgős a cirkuszi nevettetőkkel, különben nem adja ezt a címet az albumnak. Az a fajta muzsika ez, mely már az első pillanatoktól nyilvánvalóvá teszi: nem fogunk mellé vele! Annak ellenére, hogy mindössze négy felvétel alkotja az eredeti kiadványt, bő 40 percben. De az milyen 40 perc! A világ legkifinomultabb jazz alkotásai között igen előkelő helyen lenne egy képzeletbeli ranglistán.
...
Mennydörgőpata Őrmester ismét lecsapott! Immáron negyedszer, ha a kislemezeket és a 2016-os koncertlemezt nem számítjuk. Elődeihez képest a This Sceptred Veil határozottan jobban sikerült, pedig azok sem voltak épp hallgathatatlan anyagok. De az új lemez elhomályosítja ezeket, mert ez a négy srác Bathból nagyszerűen összerakott, remek nótákkal felvértezett anyagot szállított. Egy falatnyi Sergeant-történelem: 2013-ban alakultak, az első lemez 2014-es ( Zigurat ), majd ’18-ban, ’20-ban, és most ’22-ben is készült egy. Nem lustálkodnak az urak ezen a méltán híres brit fürdőhelyen. Bath méltán híres valóban, a Thunderhoof pedig méltatlanul ismeretlen, ez a szörnyű igazság.
...
Miután a Fairport Convention a tradícionális brit folk rock egyik úttörő jellegű csapatának számít, nevük első hallásra valamilyen jelentős történelmi tettet sejtet. Ám, ha utánanézünk, a valóság azonnal lelepleződik. Fairportnak hívták azt a házat, Észak-Londonban, ahol Simon Nicol gitáros apja praktizált, s melynek fölszintjén Ashley Hutchings basszer és Simon elkezdtek próbálni egy sok tekintetben újszerű bandában. Hagyományos brit népdalok motívumait ültették át rock környezetbe. Céljaikhoz szükség volt egy markáns hangú frontemberre, mert az eredeti énekesnő Judy Dyble nem váltotta be a reményeket. Végül egy kórházi nővér személyében megtalálták, akit kerestek. Sandy Denny teljesen amatőrként csöppent a zenei ...
A Love/Hate nevű amerikai bandát a Metal Hammer dobta be a köztudatba nagyjából az első lemez megjelenésével egy időben. Szinte a semmiből törtek elő ezzel a koronggal, pedig a történetük még 1985-ben kezdődött. Egy Dataclan nevű formációhoz csatlakozott Jizzy Pearl énekes, és felvették a Love/Hate nevet. Bár állandó fellépők lettek Los Angeles klubjaiban, sokáig átnéztek rajtuk. Csak 1988 decemberében szerződtette őket a Columbia. 1989-ben el is kezdődtek a felvételek, de a megjelenés átcsúszott 1990 februárjára. Mindezt akkoriban én nem tudtam, és most így utólag csodálkozom rajta. Pont ez az a fajta zene, ami teljesen spontánnak hat, mintha csak egy óra alatt rögzítettek volna mindent, rákészülés nélkül, fejből. Ebből ...
A német jazzben járatlanok, valamint a német zenétől idegenkedők számára ajánlom a stuttgarti Eberhard Weber életművét, azon belül ötödik lemezét, a csodásan pihentető Fluid Rustle albumot. Weber elsősorban bőgősként ismert, mégpedig olyan bőgősként aki az elsők között forradalmasította a hangszert: öthúros elektromos bőgőn szeretett játszani. 1940-ben született, Stuttgartban, így könnyű kiszámolni, hogy amikor ezeket a felvételeket készítette 39 éves volt. Érett, megfontolt, kimunkált darabokat alkotott, melyeket akár háttérzeneként, akár fejhallgatós anyagként, ellazulva egy fotelben érdemes meghallgatni. Ahogy a cím is sejteti, (Folyékony susogás) lágyan csordogáló muzsika ez, üdítő mint a nyári patak vize.
...
Az Ade negyedik albuma 2019 novemberében jelent meg, az Extreme Metal Music kiadónál. Kétségtelenül ide illenek, mint semmilyen dobozba bele nem skatulyázható formáció. Persze történelmi ihletettségű death metal banda sok van, de mint azt az első lemez ajánlásában írtam, pont olyan, mint ők, egy sem. Náluk a death inkább eszköz, mint cél. Egy formai alap, ami legalább annyira a sajátjuk, mint a progresszivitás, s még ha nem is találjuk nevüket a prog metal élvonalában, pusztán a hangzóanyagaik alapján oda tartoznak. Ezt bizonyítja a Rise Of The Empire is, a maga 44 perc körüli játékidejével. Emberfeletti hörgések, szédületes gitár- és dobtémák, valamint fülbemászó, nagyívű dallamok keverékét hozták el az alkalommal is.
...
Ha az Ade munkásságának egyetlen oldalát kellene kiemelni, mint rájuk jellemző stílusjegyet, akkor a dallamosság lenne az. Az összes egyéb tulajdonság közül az élre kívánkozik. Bármennyire kegyetlen csapásokkal mérik a hallgatóságra a blastbeatek sorát, bármilyen összetett és nehezen emészthető a zene, azonnal hallja még a keményebb zenében járatlan fül is, hogy mennyire gördülékeny melódiák kúsznak elő a hangszerekből. Hangsúlyosan igaz ez a harmadik nagylemezre, mely a Carthago Delenda Est címet kapta. Ez magyarul annyit tesz, mint: Karthágót el kell pusztítani!
...
Ahogy haladunk az időben a jelenkor felé, úgy válnak egyre keményebbé a római Ade lemezei. A második album 2013-ban jelent meg, ezen lényegesen szigorúbb a zenei háttér, a ritmusképletek pedig mondhatni más dimenzióba helyezik át az anyagot. Ha a bemutatkozó kiadványt komplexnek neveztem, akkor ez már az ultra-komplexhez áll közelebb. Megmaradt valami a debütalbum eklektikájából, folkos hangulatából is, ezen is vannak nyugalmas, pihentető pillanatok, de a bevadulás jóval erősebb, a tempót sokszor a maxhoz közelítik. Mivel akkortájt a zenekarnak nem volt saját dobosa, a görög származású George Kollias ugrott be a Nile együttesből. Elképesztő dolgokat művelt! Főképp a lábával, mert amit a lábgépbe beletett, azt kevesen tudnák ...
Nem sokkal a kiadása után vettem meg az L.A.Guns harmadik albumát, kazettán. Nem mintha nálunk hivatalosan megjelent volna, csakhogy 1991-ben virágzott a kalózkazetta-kereskedelem, kirakodóvásárban, búcsúban, zeneboltban bármi kapható volt néhány százasért, így nem jelentett problémát a beszerzése. A bemutatkozó lemez anyagát már ismertem – szintén kazettáról – még ha nem is volt egetverő muzsika, meg lehetett hallgatni. (A Cocked And Loaded is bekerült a gyűjteménybe, csak jóval később.) Szóval: Hollywood Vampires – Ez nagyot szólt akkoriban! Mondhatni egy alaplemez volt számomra. A-tól Z-ig fújtam kívülről, sőt, rámentem a zenekari image lenyúlására is, ami csóró vidéki srácként kissé meredek húzás volt: fekete haj, ...
A portugál hard rockerek pofonegyszerű lemeze rendkívül sematikus, végtelenül őszinte muzsikát rejt. Semmi váratlan fordulat, vagy akár csak a legcsekélyebb mértékben is modern elem ( na jó, néhány dobtéma mellőzi a 4/4-et ) ugyanakkor van valami jóleső nyugalom a szerzeményekben, amiért érdemes rá figyelmet fordítani. Az éneken ketten osztoznak, pontosabban ketten énekeltek fel minden nótát, érdekes összhatást elérve ezzel. Rob Mancini mély, rekedtes, erős orgánumát Alexandre Santos alapító gitáros kellemesen ellenpontozza, ezért mindenképpen jár nekik az elismerés. Az első nóta, a Strike Down jelenti a csúcspontot, ennél dögösebb, vagy vadabb tételre senki ne számítson. Igazából az a lemez különlegessége, hogy a mai ...
Ennek a lemeznek a története prózaian rövid. Stanley Cowell (1941-2020) amerikai jazz zongorista 1969-ben vette fel, mint a bemutatkozó albumát, Londonban. Két társa közreműködött a felvételeken: Steve Novosel bőgős, és James Edward Hopps (Jimmy Hopps) dobos. Két nem igazán ismert névről van szó, bár akkor vagyunk tényszerűek, ha ezt a számot felemeljük háromra, mivel Cowell sem tartozott a leghíresebb zongoristák közé. Oda tartozott azonban Art Tatum , aki családjának közeli barátja, s a hangszerrel épp csak ismerkedő fiúcska példaképe volt, ami aztán a későbbiekben Cowell játékán is valamennyire érződik. Azért mondom, hogy valamennyire, mert sehol nem olvastam olyat, hogy Cowell szemérmetlenül nyúlná Tatum dolgait, és magam sem ...
A Sleepytime Gorilla Museum egyik alapító tagja, Carla Kihlstedt hegedűs/énekesnő vezetésével alakult meg a Book Of Knots 2003-ban, New Yorkban. Az SGM-nél jóval súlyosabb, beborultabb, ipari hangzású, fémes zenét játszottak, dark underground hatással. A vokális darabokban az Elysian Fields hatása érezhető. Finom jazzes elemek éppúgy megtalálhatók bemutatkozó lemezükön, mint idegborzoló nyüstölések, nagyjából olyan váltásban, amit még el tud viselni egy edzettebb hallgató.
...
Ha körülnézünk az interneten Sleepytime Gorilla Museum ügyben, akkor azt látjuk, hogy a magyar oldalakon legfeljebb említés szintjén találkozunk ezzel a névvel, elemzésbe, vagy lemezkritikába mindeddig senki nem vágott bele. (Én sem fogok.) A műfaji megjelölés a lehetetlennel határos, hiszen az 1999-ben, Oaklandben alakult társulat feladta a leckét rendesen a kritikusoknak és hallgatóknak egyaránt. Leginkább Frank Zappa örökségét folytatták szerteágazó, sehová nem tartó, semmilyen skatulyába nem illő zenéjükkel.
...
Ez volt az a lemez, mellyel Yusef Lateef , a szelíd óriás végképp belopta magát a szívembe. Népes társaság élén masírozott be 1976-ban a New York-i Regent Sound stúdióba, hogy szokása szerint marháskodjon egyet, s a fárasztó munka meg is hozta gyümölcsét. A mai napig friss, időtlen rockzenét alkotott (ha ez volt a szándéka, ha nem) , telepakolva jazz szólókkal, és teljesen elképzelhetetlen, agyament poénokkal. Igazán nem szívesen lövöm le ezeket, valahogy mégis érzékeltetni szeretném, mennyire kitágította a határokat: báránybégetés, marhabőgés, illetve frappáns illetlenkedések sorozata – szinte az összes felvételben! Legalább annyira szeretett hülyéskedni, mint fuvolázni. Sőt! Talán ez utóbbit jobban.
...
Van sok unalmas tucatrock banda szerte az államokban, de még mindig onnan jönnek a legszebb meglepetések. A The Bronx esetében minden rendhagyó. Az image, a zene, az egész jelenség. Kezdjük a névvel: Az csak természetes, hogy esetükben Los Angeles a színhely, a műfaj pedig… mi is? A jól értesültek valószínűleg kapásból előkotorják a hardcore címkét, a még jobban értesültek közbevágnak, hogy punk ez, nem más, akik viszont értenek is hozzá, csak hümmögnek… Pedig mindegyiknek igaza van, csak másképpen. Szóval pont olyan zenekar ez is, mint a többi, csak kicsit más.
...
Csodálatos, gyönyörű, káprázatos album az 1949-es születésű Chico Freeman életművéből. A szaxofonos hivatalos diszkográfiája kerek 30 szólólemezt jelöl, ez a sorban a második, nem sokkal a bemutatkozást jelentő A Morning Prayer (1976) után. Azt a korongot is jó szívvel ajánlom a rendhagyó felfogású jazz kedvelőinek, de az igazi kedvenc ez tőle. Itt kicsit más a felállás, mint ami a debütáláskor volt, és valahogy az arányokat is jobban eltalálták. A fő érdem a zenekarvezetőé, azonban társai is tökéletesen érezték, mit is akar Freeman kihozni ezekből a felvételekből.
...
Mindig örömteli pozitív gondolkodású alkotók munkáit népszerűsíteni. Az Outright nevű, énekesnővel felálló hardcore zenekar Melbourne környékén készítette második nagylemezét, a Wurundjeri őslakosok földjén (ezt ők írják Bandcamp oldalukon), ezért a kiadványt nekik ajánlják. Együttérzésüket és szolidaritásukat fejezik ki mellettük azon sérelmek miatt, amiket a múltban elkövettek velük szemben. Itt az ú.n. aboriginal benszülöttekről van szó, akiket az európai gyarmatosítók Yarra névvel jelöltek meg a közeli Yarra folyó miatt, mely mentén éltek.
...
Annak ellenére, hogy a rockzene sterilizálódása megállíthatatlan folyamatnak tűnik, az is nyilvánvaló, hogy soha nem volt annyi jó rockbanda, mint manapság. Ez a furcsa ellentmondás azonnal előtűnik, amint elkezdünk kicsit keresgélni bármilyen rock gyökerű műfajban. Azt fogjuk tapasztalni, hogy minden jelentős régi nagy bandának több ezer mai követője van, és szinte naponta jelenik meg egy olyan lemez, ami hangzásában, tartalmában alig marad el az örökérvényű alapművektől. Az egyetlen szépséghiba azonban jelentős: ezek a csapatok, ezek a lemezek szinte láthatatlanok.
...
Chico Hamilton (1921-2013) amerikai jazzdobos azon kevesek közé tartozik, akik Los Angelesben kezdték pályájukat, majd New Yorkban fejezték be karrierjüket. A zenekarvezető már korán, az ötvesen évek elején prominens west coast előadónak számított, így kissé meglepő volt, amikor 1965-ben hátat fordított szülővárosának. A zenetörténelem sokat gazdagott ezáltal, hiszen új muzsikusokat vonzott be, akik közül nem egy később szép karriert ért el, de azt már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha marad a régi gárdánál.
...
Az egyetlen ok, ami miatt nem könnyeztem meg a spanyol Cachemira második, idén megjelent nagylemezét az, hogy kenyerem javát már megettem, s elég sokféle zenét hallottam már. Na de édesapám, így nyomatni a rockot 2022-ben!!! Azért ez mégis valami! Hiszen manapság ez a műfaj (mely örök és elpusztíthatatlan) nem tartozik a legnépszerűbbek közé. A hetvenes évek elején, hatvanas évek végén volt a zenitjén, de megkockáztatom akkor sem termelt ki túl sok ilyen kaliberű lemezanyagot. Ha ez a három jómadár Barcelonából akkortájt adja ki ezt a korongot, annak lett volna csak visszhangja!
...
Ohhh… Minden ízében szépséges groove metal album bukkant fel Brazília őserdeiből a napokban. Még annyira friss az anyag, hogy a hazai fórumokat – szokás szerint – messze megelőzöm ezzel az ajánlóval, bár ez még nem is lenne akkora baj, csak legalább foglalkozzon valamelyik velük, mert nagyon megérdemlik. Nyilván ma már annyira elment extrém irányba a fémzene, hogy az ilyen ódivatú döngölésre a mai fiatalok nem kapják fel a fejüket, csakhogy a piac nem csupán a tizenévesekre épül, s azok az arcok, akik annak idején arcukba kapták a Panterát, a Machine Head-et, a Prongot, és társaikat, most bonthatnak egy palackkal kedvenc italukból, mivel a Mothercow is letette a névjegyét!
...
Senkit nem szeretnék megbántani, akinek éppen a spirituális afro-jazz a kedvenc műfaja, ezért csak a tényszerűségre szorítkozom: nálam ez ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a pihentető popzene. A háttérben nagyszerűen működik, részleteiben egyszerűen képtelenség sokáig figyelni rá. Túlságosan sematikusnak tetszik, mintha ugyanazokat a köröket róná egy futó újra és újra. A tizedik kör után már nem érdekes a táj, akármilyen szép is a környezet, a park, a folyópart, stb. Persze nem mindegy, hogy a lakótelep körül nyargalászunk, vagy mondjuk a Dunakanyarban. Ugyanez a zenére lefordítva: Pharoah Sanders , Sun Ra és Coltrane ötleteket vittek ebbe a sémába, követőik - mint a szóban forgó szaxofonos is – gyakran beérik a ...
Legkedvesebb zenei műfajaim a jazz, a rock, valamint a metal különböző leágazásai, ennek ellenére úgy gondolom, időnként popzene is kerülhet a zenehallgató asztalára. Olyan lemezek is kellenek, melyek nem hordoznak komoly eszmeiséget, szinte nem mondanak semmit, csupán halkan duruzsolnak a háttérben, ennyi elég. A funkciójuk alapvetően a lazítás, addig is kitöltik az időt, amíg egy fejhallgatós anyag kerül terítékre. A magam részéről azt tartom, ez a fajta popzene akkor értékes, ha részben, vagy egészben megegyezik a hangszerelés egy rockbandával. Másképp fogalmazva: igényes a megszólalás.
...
Herbert Jay Solomon , azaz Herbie Mann munkássága kiapadhatatlan forrása a fuvolás jazz kedvelőinek. (Hasonló kaliberű csöves volt Yusef Lateef vagy Paul Horn is) A részben magyar származású Herbie Mann diszkográfiája 1954-ben kezdődik és 2004-ig, a Beyond Brooklyn lemezig tart. Ha egy gyűjtő kizárólag az ő lemezeire specializálódik, tekintélyes kollekcióra tesz szert, amennyiben az összes kiadványt beszerzi. És ha belegondolunk, micsoda zenék ezek! Irigylésre méltó pályafutás maradt a fuvolás után. Ennek egyik darabja az 1959-es African Suite. A lemez valójában Johnny Rae vibrafonos és Herbie Mann közös lemeze, ha úgy tetszik szerelemgyermeke.
...
Mindössze néhány perc telik el a teljesen ismeretlen Mano De Mono zenekar bemutatkozó lemezéből, és máris széles vigyorral nyugtázza a hallgató: - Ez az! (Már amennyiben kedveli az illető a kövér riffeken hízlalt, súlyos rockmuzsikát) Még néhány perc, a fej automatikusan bólogatni kezd, a talp dobogja az ütemet, legszívesebben máris ott lennénk a Szardínián működő srácok valamelyik koncertjén, mondjuk Cagliariban, Sardignában, vagy akárhol ezen a csodálatos szigeten… Kék tenger, barnára sült lányok, dübörgő rockzene, szinte sok is a jóból!
...
Léteznek a zenetörténelemben álljon meg a menet kategóriás, több mint megosztó lemezek és előadók. Egy ilyen zenekar még ilyenebb albumáról lesz szó az alábbiakban. Erre minden további nélkül képes lennék szívrepesve 10 pontot adni - és a döntést megindokolni -, majd adott esetben 0, azaz nulla ponttal porig alázni. Attól függően, éppen milyen hangulatban talál a kiadvány, illetve a szóban forgó zenekar, a leginkább San Francisco utcáin ismeretes Giant Squid , azaz Óriáskalmár.
...
Ha azt mondom, megjelent idén egy Best of jellegű koncertlemez a világ elsőszámú rock’n roll zenekarától, az még nem akkora durranás, hiszen évek óta már minden koncertjük annak számít. Tudjuk jól, hogy lesz Tumbling Dice , Jumping Jack Flash , és így tovább… De ha hozzátesszük, hogy ez a koncert még 1977-ben volt, Torontoban, akkor az már érdekes! Hogy miért? Mert ekkor volt a Stones a csúcson, ereje teljében, és kicsit más hangulatú összejövetel ez, mint manapság amikor ezek az élő legendák nosztalgiából megidézik a múltat. Színtiszta energia, nyers, életerős, szemtelen rock a műfaj királyaitól.
...
A XXI. századi jazz láthatóan nagy gonddal küzd: már nincs hová megújulnia. Volt már lágy, kemény, folkos, klasszikus, avantgárd, szabad felfogású, kötetlen, északi, déli, nyugati és távol-keleti. Megszólalt valamennyi létező formában és formációban, a kis létszámú zenekaroktól a big bandeken át a szimfónikusokig… Úgy tűnik csakugyan minden lehetőségét kimerítette már a műfaj, ugyanakkor a világ változik, erősen halad az extrém dolgok irányába, amit a muzsikusoknak is követnie kellene… Vagy mégsem? Van, aki így gondolja, és van, aki úgy. Kezdetben nagy örömömre szolgált az osztrák Ellipsis Quintet bemutatkozó lemeze, mert itt kiváló arányban keveredik a múlt a jelennel, a hagyományos jazz a modern ízekkel, ...
Méltán pályázik a ”Minden idők leggyönyörűbb szomorú albuma” címre a kanadai-francia énekesnő/dalszerző Lhasa de Sela (1972-2010) harmadik, egyben utolsó szólólemeze, mely alig egy évvel előzte meg az előadó halálát… Hangulat kell az ilyen mélységesen mélabús, esőben ázott, szélfútta dalok meghallgatásához, mert ha nagy mennyiségben rátelepednek a hallgatóra, alapjaiban zúzzák szét a rózsaszín felhőben üldögélek érzetet, és ez már tényleg olyan izé… depis… meg minden. De csendes nyári reggeleken madárdallal keverve, vagy augusztusi estéken a vonatfütty és a tücsökzene mellé tökéletes körítést adhatnak.
...
Leginkább talán Miles Davis életművével lehet összevetni az amerikai Jeremy Steig (1942-2016) zenei pályáját. Akárcsak Davis, Steig is fiatalon került a jazz világába, kezdetben hagyományos bebopot játszott, a hatvanas évek végén fokozatosan áttért a fúziós jazzre, majd szabad felfogású, az avantgárddal kacérkodó kalandozásokkal folytatta a kísérletezést egészen haláláig. Davishez hasonlóan Steig is választott hangszeréhez ragaszkodott kitartó lelkesedéssel, ez pedig nem volt más, mint a fuvola. Első lemezén az akkor 21 éves, patinás családból származó Steig (apja grafikus volt; anyja magánegyetemet vezetett New Yorkban) még a jazz legendáinak kompozícióit dolgozta fel klasszikus összeállítású kvartettjével.
...
A német származású Wolfgang Dauner (1935-2020) ugyanúgy Stuttgart nevezetességei közé tartozott, mint a Porsche, vagy a Mercedes, bár neve közel sem annyira ismert, mint az autógyáraké, jelentősége a modern európai zenében felbecsülhetetlen. Univerzális zongorista volt, aki egyaránt otthonosan mozgott a free jazzben, a jazz rockban, és a szólójátékban is. A ’60-as évek elején kezdte pályáját Joki Freund zenekarában, itt ismerkedett meg a visegrádi származású Attila Zoller rel is, (akivel szintén jelent meg közös lemeze), illetve Eberhard Weber bőgőssel, aki szintén a német fúziós jazz egyik kulcsfigurája. 1969-ben a Radio Stuttgart jazz zenekarának vezetője lett, majd Et Cetera névvel létrehozta az első német jazz ...
Kacagó Hiénák – ilyen névvel vagy zseniális egy zenekar, vagy nagyon beteg, esetleg mindkettő. Esetünkben a C-válasz tűnik megalapozottnak, és ehhez nem kell túl sok szerzeményt meghallgatni a Hard Times című albumból. Elegendő kb. 30 másodperc a nyitódalból… és kész a diagnózis. Persze nem lenne muszáj ehhez az egy kiadványhoz ragaszkodnunk, született még nekik három másik, de a három közül ez a leginkább hallgatható, úgynevezett easy listening , a többi elég rágós falat… Szóval a Rolling Stones ütközik itt a Stooges -al, valamint az MC5 a Blues Brothers -el. Ugye, hogy ugye?
...
A nagy Lebowski - A lemezkritika alapját szolgáltató formáció elnevezése ebben a legendás alkotásban szerepel. A történetmesélést megszakítva egyszer csak előkerül itt egy film a filmben jelenet. Amolyan hipnotikus álomhoz hasonló, abszurd képsorokat felvillantó szösszenet. Ennek a zseniális zenés betétnek a rendezője egy Jackie Treehorn nevű, fiktív karakter, ki meglehetősen tenyérbe mászó, dörzsölt alak, a történet szerint felnőttfilmek rendezésével (is) keresi a kenyérre valót. A Jackie Treehorn Avenue pedig nem más, mint egy égbe nyúló, végtelen lépcsősor, melyen halad hősünk, a Töki, miközben a háttérben régimódi rockzene szól, s egy feszes keblű, harcias viking amazon lövöldözi nyilait.
...
Amikor a Kölnben állomásozó The Boneshakers énekesnőjét az alábbi videóban megpillantottam, nagyjából azt éreztem, amit Fülig Jimmy, amikor először találkozott a Vakapád nevű gőzös csinos kapitányával, bizonyos Kalóz Pepivel. Majd amikor a hölgy megszólalt, máris árnyalódott kicsit a kép, mert szomorúan kellett megállapítanom, hangja az nem sok van. Igaz, nem is kevés, csak hát az ember minimum egy Nina Simonét vár, mert ez már csak egy ilyen világ, a legjobbaknál is legjobbak tesznek csak szert komoly népszerűségre. Hogy mi lesz e rockabilly trió sorsa nem tudom, mindenesetre a bemutatkozó lemezük ígéretes. Állítólag csupa saját szerzemény szerepel itt (nehéz lenne lenyomozni) de ami a számcímeket illeti, nekem egy sem ...
A belga Channel Zero bizonyos megközelítésben a magyar Trident nemzetközi megfelelője, egy folytonosan új utakat kereső, arculatot gyakran váltó csapat, akiknek minden megjelenése kicsit eltér az előzőtől. A kilencvenes években készítettek két ragyogó technikás thrash lemezt ( Unsafe és Black Fuel ), majd a tempóváltásokat egyre inkább elhagyták, és mentek a dallamosabb heavy metal irányába, melyben azért tetten érhetők a korábbi thrash elemek is. Legutóbbi albumukon, a 2017-es Exit Humanity lemezen már-már a metalcore-ral is kacérkodtak, így ez is figyelemre méltó anyag lett, mégis inkább a hőskorban kiadott Unsafe a tuti befutó - különösen a Pantera/Down/Machine Head kedvelőinek.
...
Némelyik zenekar akkora öngólokat lő a komolyan vehetetlen lemezborítóival, hogy kész csoda, ha egyáltalán valaki ad egy esélyt a muzsikának. Ez szóról szóra igaz a San Antonio (Texas) illetőségű The Heroine zenekarra, akiknek mellesleg a nevük is iszonyú. (A hősnő) Főleg, hogy egy szál fehérszemély nincs a gárdában, csak öt züllött, szakállas, betörőképű muksó. Közülük ránézésre egyik sem egy Jean D’Arc, és a hangjuk sem éppen természetfeletti. Mindegy. Zenélni azt tudnak. De még hogy! Gyönyörűen tolják a mocskos rockot, félúton a The Wildhearts és az AC/DC között. További hatások: Great White , Badlands , Junkyard . Van egy oldtimer hangulata, az biztos!
...
Ez a lemez túlságosan konvencionális ahhoz, hogy Yusef Lateef legjobbjai között említsük, de arra jó példa, mennyire korán vevő volt a szaxofonos a zenei kalandozásokra, hiszen már ekkor eltökélt szándéka volt a tenortól való eltávolodás: az univerzális fúvós eszményképe lebegett lelki szemei előtt. A borító is ezt kívánja kihangsúlyozni. Valóban sok itt a különböző fúvós instrumentum, ennek ellenére a muzsika nem annyira szerteágazó, mondhatni hagyományos jazz fura hangszerekkel. Üdítő kivételek mégis akadnak itt, s ezekről érdemes néhány szót ejteni.
...
A Londonban alakult IF zenekar azért volt érdekes, mert két szaxofonost egyesített egy rockbandában. A progresszív rock és a jazz rock közötti határmezsgyén egyensúlyozott. A zenekarvezető, Dick Morrissey gyakran fuvolázott is. Az együttes az igényes szólók dacára ízig-vérig dalközpontú, vokális szerzeményeket jegyzett. Hogy ezekből mára jóformán semmit nem tudunk? Nem feltétlenül az ő hibájuk. A rocktörténelem furcsa trükkökre képes.
...
A brüsszeli Black Mirrors egyelőre még csak nem is Belgium büszkesége, hiszen számos hozzájuk hasonló zenekar tevékenykedik az országban, nem beszélve a világszerte gombamódra tenyésző felhozatalról, mégis, van bennük valami, amitől nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. A blues-alapú rockzenét kevesen játsszák ennyire lazán és elhivatottan ezekben az időkben. A '90-es években az államokban volt egy Saraya nevű formáció, Sandy Saraya énekesnővel, utoljára talán ők próbálták meg ennyire súlyos megközelítésben előadni a blues rockot, ám sajnos két lemez után feloszlottak. A belga négyes muzsikája nem metal, de ők is rendesen odateszik magukat, és ez meg is hallatszik a lemezanyagon.
...
Íme a Naked Gypsy Queens idén megjelent középlemeze, a Georgiana ! A különbség a 2018-as kiadványhoz képest inkább formai, mint tartalmi: kicsit vadabb külsőt kaptak, kicsivel több pénzből gazdálkodhattak, kicsit profibb a megjelenésük. Ám ez még mindig nem a világhír küszöbe, hiszen a Mascot Records nem mérhető össze egy Warnerrel, vagy Sonyval. Éppen csak húszon túli fiatalokról beszélünk, ehhez képest bombajól játsszák a déli rock’n rollt, még egy kis szájharmonika is belefér, egy kis akusztika is belefér, aztán düböröghet a rock ezerrel. A felállás nem változott a korábbiakhoz képest, tehát Chris Attigliato ének/gitár, Bo Howard basszusgitár, Cade Pickering gitár, és Landon Herring dob. Ifjú ...
Portugália nem éppen a rockzenekarairól közismert, a nemzetközi színtérre innen csak kevesen jutnak el. Ennek a harcias énekesnővel felálló társulatnak sem sikerült, de legalább letettek valamit az asztalra. Képzeljünk el egy homokórát, amelyben éppen annyi a homok felül, mint alul. A felső rész a hardcore, az alsó a punk, a kettő együtt a dallamos hardcore/punk, vagyis a Lisszabonból származó Backflip . Mennyire jó név ez! A színpadmászáshoz szokott zenehallgató szinte dobálja a hátasokat, miközben magába szívja a csapat energiadús tölteteit. Brutál erős és dallamos a cucc, nem lehet betelni vele.
...
A korai progresszív rock kedvelőinek a Hamburgban alakult Frumpy -t nem szabad mellőznie. Sajnos a hetvenes évek német rockzenéjéről közel sem tud annyit a közönség, amennyit ez az elfeledett színtér megérdemelne. Inga Rumpf énekesnő állt a mikrofon mögött, és ez már meg is adta az alaphangot, hiszen ő rendelkezett talán a zenetörténelem legférfiasabb orgánumával, ezzel együtt egyáltalán nem csak a mélyebb régiókban mozgott otthonosan. Az orgánumon kívül volt a bandában egy orgona is. Mégpedig egy Hammond. Jelentős tényező! Kezelője, egy bizonyos Jean-Jacques Kravetz elérte a legnagyobbak, pl. John Lord hangszeres tudását is, ebben semmi túlzás nincs. (Mellotronon, zongorán, ütőhangszereken is szerepelt)
...
Fiatal brazil rockerek bemutatkozó albumát ajánlom az érdeklődők figyelmébe. Még gyerekcsapatként alakult a River Act 2015-ben, s a szokásos kezdeti demofelvételek, kislemezek, klubkoncertek után most megszületett az első nagylemezük. Meglepően értékes kiadvány, egy az egyben lepörög a lejátszóban, még akár hiányérzetünk is lehet a bő félórás játékidő elteltével. Igaz, masszívan döngölnek, de a szép tiszta kiejtésű, dallamos ének ellensúlyozza a keménységet. Nehéz lenne egy-két címkével lefedni a tevékenységüket. Leginkább a kései grunge bandák dallamvilágát ötvözik egy kis hardcore szigorral, valamint egy meseszépen elkalandozgató basszuskísérettel. Finom!
...
A nottinghami székhelyű The Soundcarriers tulajdonképpen egy már feloszlott zenekar, tagjai hosszú évek hallgatása után raktak össze tavaly egy új albumot, melyet 2022 januárjában tettek elérhetővé. Az összerakás szó szerint értendő, nem stúdiófelvételek szerepelnek itt, hanem az évek során itt-ott (iskolákban, kiállítás bemutatókon, előadásokon) bemutatott szerzemények. A dalokat helyben vették fel, majd ezeket a nyers felvételeket keverték meg, és állították össze nagylemezzé. Senki a világon meg nem mondaná. De azt már igen, hogy amit hallunk, az rendkívül kellemes!
...
Nem igazán ismert név a thrash metal berkein belül a Santiago De Chilében alakult Criminal . A napjainkban is aktív zenekar 1991 óta van a színtéren, s pályafutása alatt eddig kilenc stúdióalbumot adott ki, bizonyos értelemben ez a szóban forgó lenne a tizedik. Máris jön a magyarázat: A Cancer című anyag CD-lemezen 2000-ben került a boltokba Chilében, de mert Európában ez elérhetetlen volt, a Metal Blade újra kiadta az albumot egy másik borítóval (ez látható a képen) illetve bónuszként egy Napalm Death feldolgozással, valamint a zenekar addig megjelent összes (öt) videóklipjével kibővítve a kiadványt. Ez ám a thrash metal csemege!
...
Önmegvalósítás semmi pénzből: A Beng Beng Cocktail egy párizsi DIY (Do It Yourself) ska punk trió, akik akusztikus gitárokkal és egy dobbal készítik házi felvételiket a lelkes törzsközönség nagy éljenzése közepette. Más szóval a világon senki nem tud róluk. Ennek a szörnyű nyomornak enyhítésére jöjjön most egy ismertető legújabb lemezükről, mely – minő meglepetés – ugyanolyan tré mint a többi… De! Mégis van bennük valami, amiért érdemes őket hallgatni: A lelkesedés! Abban nincs hiány…
...
Nehéz elhinni, hogy 21 éves volt Kenny Dorham (1924-1972), amikor ennek a lemeznek az első négy felvétele készült. Eredetileg egy bő negyedórás album volt az Afro-Cuban , amit aztán 1957-ben kibővítve kiadtak újra, immáron nagylemezként, 35 percben, míg aztán végül 2007-ben megszületett a 47 perces CD változat. Ez az egyik legértékesebb trombitás jazz anyag a bebop hőskorából, varázslatosan fúj rajta Kenny. Ahogy az Afrodisia -ban a harsogó pozan után belép a bársonyosan mély trombitájával, az mesebeli!
...
Legalább 15 éve hallottam utoljára a Widespread Panic zenekarról, ezért meglepve értesültem arról, hogy idén, azaz 2022-ben új lemezzel jelentkeztek. Belehallgatás után mosolyogva nyugtáztam, pontosan olyanok, amilyenek akkor voltak, semmit nem változtak az évek során. Rendkívül egyszerű, letisztult szerkezetű americana/country rock zenét játszanak, amiben jó ízléssel keveredik a pszichedelia és a progresszivitás. Amikor utánanéztem a kiadványnak, akkor derült ki, mi a változatlan minőség oka: a felvételek még a kilencvenes években készültek, nagy részük a kettes album dalainak demo-változata. Ez tehát amolyan kedvesség, vagy ajándék a hűséges rajongóknak, akik a ’80-as évek végétől kezdve követik a zenekart.
...
Párizsi évei alatt Vangelis (1943-2022) meglehetősen termékeny volt, gondolok itt elsősorban az Aphrodite’s Child felvételekre, de készített egy különös ”kísérleti” albumot is, melyre az általa is átélt diáktüntetések hangfoszlányait rögzítette/szerkesztette a maga szemszögéből. Ezt követően vonult ismét stúdióba, (ugyanabba az Europa-Sonor stúdióba, ahol a 666 készült) hogy elkészítse első szólólemezét, melynek az Earth címet adta. Segítségére volt Anargyros ”Silver” Koulouris gitáros, valamint az a Robert Fitoussi , aki később a Word’s Don’t Come Easy című pop slágerrel lett világhírű. Itt még szerencsére nem dalszerző erényeit csillogtatta, csak énekelt és a ...
Bobby Hutcherson vibrafonos (1941-2016) és Harold de Vance Land (1928-2001) szaxofonos legendás együttműködése 1969-ben kezdődött a Medina című kiváló albummal, és 1982-ben fejeződött be a Farewell Keystone felvételeivel. Kettejük közös zenélése összesen kilenc nagylemezen hallható. Nem túlzás azt állítani, hogy ezek egytől-egyig kiváló anyagok, s nem egy közülük mestermű. Az 1971-es San Francisco is ezek közé a kivételes alkotások közé tartozik. A mai napig élvezetes, izgalmas, fordulatokban bővelkedő muzsika.
...
Valahányszor meghallgatom ezt az albumot, mindig ledöbbenek. Soha nem kedveltem Springsteen -t, véletlenül került az utamba évekkel ezelőtt a Nebraska , mely már az első nótájával elkapott, és ez a lelkesedés a mai napig tart. Emlékszem, alig hittem el, hogy ugyanazt az embert hallom, ki mellét döngetve hirdette: „I was born in the USA” Ez a fickó 1982-ben csak úgy leült a szobájában, és egy akusztikus gitárral plusz egy herflivel felszerelkezve felvette ezeket a csodálatos dalokat? Hihetetlen!
...
Egy dinamikus hangzású, fiatalokból álló blues rock banda a Vén Memphisi Királyok, azaz a The Old Memphis Kings . Természetesen még csak a közelében sem laknak Memphisnek, a bázisuk a tőle délre 300 km-re fekvő Starkville, de az érzés, az megvan hozzá! És ez most tényleg nem holmi gúnyos élcelődés, a hangzás alapján senki meg nem mondaná, hogy nem valamelyik zenei fővárosban, pl. Kentuckyban, Memphisben, vagy New Orleansban működnek. A hangzás, a keverés, a hangszerek, a vokálok mind-mind helyükön vannak, és mivel ezek a nóták saját szerzemények, nem fukarkodom a dícsérő jelzőkkel. Annál is inkább, mert a srácoknak ez az első hivatalos nagylemeze.
...
Gyakran olvashatjuk különböző fórumokon azt a kifejezést, hogy ez és ez a zenekar messze meghaladta korát. Általában olyan újszerű formációkra mondják ezt a kritikusok, melyek szokatlan összeállításban zenélnek, vagy olyan ötleteket visznek bele a muzsikába, melyek később aztán népszerűvé válnak. A Muzsikás együttes Nem arról hajnallik, amerről hajnallott című lemezén tulajdonképpen feltalálta a világzenét, vagy legalábbis nagyon közel járt ehhez. Valahol félúton haladtak a könnyűzene és a népzene között, talán ez a pontos meghatározás. Alapvetően az ő világuk a táncházi muzsikálás volt, azonban ekkor már tapintható volt vonzódásuk a populárisabb hangszerelések felé. A népzene rendhagyó felfogású tálalása ...
Az 1975-ös Temple of Birth albummal zárom a Jeremy Steig nagylemezeit bemutató sorozatomat. Bár ezt követően is megjelentek érdekes anyagai (pl. a CTI Records gondozta Firefly ), ezekkel a továbbiakban már nem foglalkozom. Ezzel a szóban forgó kiadvánnyal is inkább csak említés szintjén, mivel kihagyhatatlan klasszikusnak nem gondolom. Semmi különös nem történt, mint hogy az ő zenéjébe is beköszöntek az akkoriban mindent elsöprő funky dallamok. A hetvenes évek közepén járunk, beindul a disco őrület, 1977-ben érkezik a Szombat esti láz , szinte a fél világ erre a zenére ropja. A jazz zenészek jelentős része felszállt erre a vonatra, pontosan úgy, ahogy a Woodstock-korszak idején, amikor az elektromos gitár uralta rockzenével fuzionáltak, ...
Ismét egy elfuserált lemezborítóban lapuló fantasztikus zenei anyag! Jeremy Steig életművében az ilyesmi nem ment ritkaság számba, de a szánalmas külalak helyett foglalkozzunk inkább a muzsikával, mert az klasszikus érték. Ez is egy olyan kiadvány, amire azért nem kell sok szót vesztegetni, mert magáért beszél, illetve zenél. Éppenséggel beszéd, vagy ének nincs egyáltalán, de amit fuvolával el lehet mondani, azt itt el is mondják. Akit egy kicsit is érdekel a fuvola zeneirodalma, annak mindenképpen érdemes időt szánnia erre a lemezre. Ahogy mondani szokás kimaxolja itt Jeremy a fuvolát, de tisztességesen! Ugyan kvartettben dolgoztak ezen a muzsikusok, nem is játszottak rosszul, a főszerep egyértelműen a fuvoláé.
...
Amikor a fúziós jazz aranykorának meghatározó személyiségeiről beszélünk, általában Miles Davis , Chick Corea , vagy John McLaughlin legendás alakjai kerülnek említésre, és csak kevés zenehallgató teszi hozzá, hogy voltak ott olyan kisebb, de megkerülhetetlen nevek is, mint Jeremy Steig (1942-2016). Az amerikai fuvolás zenei karrierje akkor érkezett el zenitjére, amikor Energy című lemezének felvételeire felvette csapatába a cseh születésű Jan Hammer t. A zseniális billentyűs a Mahavishnu Orchestra alapító tagja volt, de mielőtt náluk kiterjesztette volna szárnyait, időt szentelt az Energy valóban energikus kompozícióinak megalkotására is. A Fusion című Jeremy Steig album nem más, mint a komplett Energy lemez újrakiadása, ...
Ki tudja miért, s hogyan, de a hatvanas évek végén Jeremy Steig kitalálta, hogy ő cigány. Több albumának borítóján látható virágmintás, színes ingben, csábos hölgyek társaságában, holott már említettem a bemutatkozó lemezével kapcsolatban, hogy sem a cigányokkal, sem más etnikummal nem állt rokonságban soha. Legfeljebb lelki rokonságban lehetett velük, kik vándor életmódot folytatnak, a szabad ég alatt hálnak, s akkor, azzal szeretkeznek, akivel csak tudnak… Szóval ez a műcigány nagyon nagy zenéket hagyott hátra, ahogy az például ezen a kiadványon is hallható. Ez már egy igen erős Jeremy Steig album, a legtöbben ezt ismerik tőle, elsősorban a nyitó tétel miatt, ami a Beastie Boys Sure Shot című dalának fő motívumát adta a ...
Négy évvel bemutatkozó lemeze után Jeremy Steig már a jazz rockkal kísérletezett. The Satyrs nevű kísérőcsapata 1966-ban még Tim Hardin folkénekes háttérzenekara volt, itt amolyan fuvolás rockot vezettek elő kvartett felállásban. Steig fuvolázott, Adrian Guillery gitározott és énekelt, Warren Bernhardt elektromos orgonán, Eddie Gomez basszusgitáron, Donald McDonald dobon közreműködött. A lemezanyag ma már inkább a feledhető kategóriába tartozik, messze van a legjobb Jeremy Steig lemezektől, de vannak szép pillanatai, amelyek miatt érdemes belehallgatni egy kicsit.
...
Ööö… pszichedelikus southern rock Hollandiából? Nos, mocsár végeredményben ott is van, és ezek a srácok tényleg déli emberek, hiszen dél-Hollandiából, Roosendaal városkából próbálnak maguknak követőket találni, mindeddig nem túl sok sikerrel. De van még idő, nem hajt a tatár, hiszen ez a bemutatkozó albumuk, és ami igaz az igaz, nagyon elkapták a Mississippi-hangulatot. Kaj Arne Philipse dobro gitáron, Martin Raanhuis basszusgitáron közreműködik, és Roan de Neve “Sludge” a trió dobosa, egyben énekese. A Phil Anselmo féle Down lehetne az irányvonal, ha egy kicsit is hasonlítanának rájuk, de ez sajnos nem jött be… Na jó, van köztük némi párhuzam, nagyjából annyi, mint egy afrikai fecske és egy töketlen gilice között. Ha nem ...
Miközben 2022-re a metal műfaj jobbára az egykor harcias titánok nyugdíjas éveinek felségterületévé vált, a hardcore él és virul. Igaz, képviselői teljesen száműzve a mainstream médiából, a felszín alatt végzik üdvözítő tevékenységeiket, de ha a You Tube révén belepillantunk ezekbe az élő fellépésekbe, azt látjuk, a hangulat ezeken még mindig rock koncertre hasonlít, nem teadélutánokra. Nincs annál hervasztóbb, amikor zsebredugott kézzel meredten bólogató emberek álldogálnak egy rockbanda előtt, ahogy az is végtelenül elszomorító, amikor 100 emberből 99 mobiltelefonnal rögzíti a látottakat, ahelyett, hogy tombolna, ahogy illik. A Fort Wayne székhelyű disappear. fellépésein van mozgás rendesen. Hiszen ez erről szól…
...
Dévényi Ádám (1957-2016) előadóművész életéről keveset lehet tudni. A Wikipédia szerint „Pályatársai kimagasló tehetségként, korának kiemelkedő lírikusai közt tartották számon” Bizonyára így volt. De ha így volt, akkor miért és hogyan élt mondhatni teljes ismeretlenségben? Talán saját döntéséből? Az utólag fennmaradt visszaemlékezések szerint végtelenül szerény ember volt, aki saját műveit a hasonló műfajban alkotott Cseh Tamás dalainál rosszabbnak ítélte meg. Kívülről nézve kissé érthetetlen a pályafutása. A nyolcvanas években egy ország énekelte a szerzeményeit, anélkül, hogy bárki hallotta volna a nevét. A Bikini együttes vitte sikerre ezeket. Adj helyet magad mellett , Közeli helyeken … ma is a legnagyobb ...
Mit is lehetne mondani egy ilyen albumról? Aki egy kicsit is szerette a Sex Action , a Dance , esetleg a Machine Mouse zenekar lemezeit, az valószínűleg kedveli, vagy inkább kedvelné a Jatagán t is, ha tudna róla. Sajnos ez a korosztály már nem igazán kutakodik újabb dirty rockerek után, inkább keres elő nosztalgiából egy Damned Road , Southern Special , esetleg Carmen albumot, minthogy azt lesse, manapság kik veszik le legjobban ezt a stílust… Pedig a tokodi rockerek mintaszerűen adnak vissza mindent, ami szép volt ebben a korszakban (kb. 1988-1993), hiba nélkül nyomatják a lecsupaszított rock’n roll zenét, csak hát ugye 2022-őt írunk… Egy időben eltévelyedett szellemlovasra emlékeztet ez a lemezanyag, ettől eltekintve minden rendben vele.
...
Az amerikai Spy Machines dörzsölt vén profik alkalmi egyesülése: a doboknál Jean-Paul Gaster a Clutch -ból, a basszer Henry Upton a Lionize zenekarból, valamint Mike Dillon ütőhangszeres és Mark Stanley énekes/gitáros teszik teljessé a tagságot. Zenéjük nehezen körülhatárolható, sok szálon gyökeredző, súlyos, mégis játékosan könnyed progresszív stoner rock. Annyi bizonyos, hogy a mereven műfajhű zenehallgatók nagy része tovább fog lapozni a nagylemez hallatán, mert ebben simán és egyszerűen felüti a fejét Hendrixtől kezdve Frank Zappán át a Queenig elég sok minden. Talán már az is elég sokat elmond, hogy Mike Dillon fő ütőhangszere a vibrafon, és nem elégszik meg tíz másodperces szösszenetekkel.
...
Egyetlen albummal is be lehet vonulni a zenetörténelembe. A John Betsch dobos által vezetett Society tulajdonképpen nem is zenekar volt, hanem kifejezetten erre az alkalomra szervezett muzsikusok csoportosulása. Jim Bridges gitározott, Ed Williams bőgőzött, Bob Holmes zongorázott, Phil Royster kongázott és csörgőzött, Billy Puett fuvolázott és szaxofonozott, és természetesen John Betsch dobolt. Hard bopot nyomattak, amiben az volt a jó, hogy egyrészt volt benne dög rendesen, másrészt kellett hozzá a komoly hangszeres tudás. Szép kis összejövetel lehetett, mert ötleteknek nem voltak híján, különösen ami a ritmust illeti.
...
Eljön talán majd egyszer az az idő is, amikor a kanadai Obliveon öröksége, mint megkerülhetetlen alap kerül az emberiség asztalára… erre azonban még várni kell. Vitán felüli volt a muzsikusok képzettsége, kreativitásuk sem hagyott sok kívánnivalót maga után, egyaránt hallani zenéjükben a Mekong Delta , a Voivod , a Rush , sőt a Pink Floyd , és az ős- Genesis hatását is. Ebben a fergetegesen gyors és technikás, szinte szuperszonikus őrlésben csak akkor áll meg néha egy-egy pillanatra a gépezet, amikor az énekes levegőt vesz, vagy a dobos ritmust vált.
...
Egy kiáltás a dzsungel felett, tűz körül imbolygó árnyak, füst, korom, sár, vér és verejték... Minden, ami él, mozog, szuszog, dobog, zakatol, hajnalok hajnalán dobol, jelen van a zenekar lemezein. Olyanok ezek a korongok, mint titokzatos, fülön át ható medicinák. A Love Under Will kiadója a Megaforce volt, a hangmérnök Jim Scott , a tagok pedig: Robbi Robb - gitár/ének, Robbi Whitelaw - basszusgitár, Chris Frazier - dobok. A műfaj: törzsi ritmusokkal megalapozott dallamos rockzene.
...
Rodrigo és Gabriela … Hihetetlen, hogy 2001 óta itt vannak velünk, és ha nem is minden évben, de rendszeresen ellátnak minket egyedi gitárzenéjükkel, mely sok nagy előddel rokonítható, mégis van benne elég saját íz ahhoz, hogy senkivel össze ne tévesszük őket. Pedig mindössze két akusztikus gitár szól, és elég kemény dió egy ilyen hangszeres duót beazonosítani, de náluk elég 15 másodpercet lejátszani egyetlen szerzeményükből és azonnal rávágja a legzöldfülűbb, legkezdőbb siheder is, hogy ez bizony a két mexikói, nem is lehet kérdés...
...
Kezdetben vala a Deep Purple , és a Black Sabbath , aztán lett a Led Zeppelin , majd a Pink Floyd , és végül a Pink Cigs . Nagyjából ennyi a rocktörténelem! Ami közöttük van, az mind csupán ügyes próbálkozás. Chris Law - gitár, ének, Kyle Hall - dobok, Fids - gitár, és Babs - basszusgitár: jól jegyezzük meg e neveket, mert még hallani fogunk róluk! Ha máshol nem, akkor az Interneten, ahol a hozzájuk hasonló hagyományőrzőknek meglehetősen kiterjedt köre van, egészen Ausztráliától a sarkvidékig.
...
Ez nem egy szokványos zongorás lemez, és nem is egy szokványos jazz lemez. Mindez igen hamar kiderül a hallgató számára, hiszen mindössze két szám alkotja. A maratoni hosszúságú első szerzemény ( Beginning ) maga a tömény zenei kvintesszencia, történéseit leírni is képtelenség, feldolgozni sem könnyű, de rendkívül üdítő. A profik nagyon tudnak hallgatni, nem feltétlenül a féktelen magamutogatás jellemzi őket - mármint hangszeres előadásmódjukban - és ez ide is nagyszerűen illik, hiszen a zongora csak a bevezető szám nyolcadik percében szólal meg. (Teljes hossza 27 perc.)
...
Ez a lemez még az ismeretlennél is ismeretlenebb kiadvány. Elkövetői az amerikai Seducer tagjai voltak. A zenekar Észak-Karolina legnagyobb városából Charlotte-ból indult, és eredendően thrash metalban utazott, erre a lemezre is ez a leginkább helyénvaló jelző. Igen ám, csakhogy a műfajtól oly bátran elkalandoztak a zenészek, hogy nem lehet vegytisztán meghatározni az irányvonalat. Leginkább egy Black Sabbath -gyökerű, néha Ozzy -t, néha a Saint Vitus -t idéző, klasszikus metalba mártott rocklemez ez, amelyen a korai Hellhammer hörgések és Venom mormolások is elő-előtörnek.
...
Általános megdöbbenést keltett már az is, amikor a Sex Pistols romjain alakult The Professionals 2015-ben újra felbukkant a semmiből, Paul Cook dobossal, és Steve Jones gitárossal a soraiban, majd akkor lett csak meglepetés, amikor a banda 2017-ben bejelentette, hogy új nagylemezt készül kiadni az alapító gitáros nélkül! Ezen a kritikusok annyira ledöbbentek, hogy még akkor is alig hitték el, amikor már a boltokban volt. Nem beszélve a rajongókról, akik közül bizonyára nem egy félve fülelt bele a nagylemezbe, vajon megüti-e a mércét? Majd az első meghallgatás után kritikusok és fanyalgók azonnal elhallgattak... Ugyan nem sok köze van a régi zenekarhoz, egy új név szerencsésebb lett volna, de a nóták abszolút rendben vannak.
...
Különösebben nem rajongok sem a death metalért, sem a svéd metal zenekarokért, lejátszómban a legritkább esetben pörög skandináv death metal horda lemeze, de meg kell mondjam ez megfogott. A Circle Of Chaos nem tartozik a műfaj krémjéhez, ez nagyon gyorsan kiderül. Az énekes sokat ront náluk is az összképen, borzasztóan erőltetett az acsarkodása. Mentségére szóljon legalább próbál érthető szövegeket hadarni, ha már énekelni nem tud. Jobban tetszene a lemez, ha ő ott sem lenne, vagy átadta volna valaki másnak ezt a megtisztelő feladatot, sajnos erre nem került sor. Azonban még vele együtt is érdemes rájuk odafigyelni, mert a banda hatalmasakat zenél, na és az a dobos… Elképesztő!
...
A Rider Negro tagjai valahol Mexikóváros peremvidékén örvendeztetik meg a lakosságot koncertjeikkel. A név annyiban nagyon találó, hogy a zene hallgatása közben a forró levegőtől lobogó távolban látni véljük a fekete lovasok közeledését… Ám ezek nem a Metallica apokaliptikus alakjai, nem is Johnny Cash szellemlovasai, sokkal inkább a Jim Morrison által megénekelt Riders On The Storm ból bukkantak elő. Ami azt illeti, jócskán merítettek a The Doors lemezeinek hangulatából a srácok, az erőteljes orgonahasználat, a sötétebb tónusú ének, a pszichedelikus monotónia mind-mind jellemző rájuk.
...
Amit a Tokióból származó srácok felépítenek az egyik oldalon, lerombolják a másikon. Ebben sajnos nagy része van az Asura névre hallgató énekesnek, megszólalása inkább ront a zene minőségén, mintsem emelne azon, vagy legalább szinten tartaná. A műfajuk saját honlapjuk szerint nyers ördögi thrash, maradjunk annyiban, hogy ez leginkább oldschool kalapálás. Kár a csapatért, mert remek gitártémákkal jönnek elő, a dobos sem éppen nyugdíjas apóka, de elkapkodott, pillanatok alatt született dalszerkezetekkel nem sokra lehet jutni, az éneken pedig nagyon érdemes lenne csiszolni. Ezt a borzasztóan sötétre vett megjelenést sem értem, mert a zene egészen vidám, pattogós metal, amiben a thrash fordulatait klasszikus sikolyok próbálják feldobni, ...
Kérem szépen, 1957-et írunk! Hol vannak még a zenetévék, a mára lassan idejétmúlt műfajok: a rock, pop, a metal, a funky, és a többi… Jelentős esemény is alig történt a Föld nevű bolygón, bár pályára került az első műhold, a Szputnyik-1, és megjelent Herman Blount , azaz Sun Ra első vagy második albuma, a Super-Sonic Jazz . Nehéz dolog pontos információval szolgálni, mert az anyag 1956-ban került felvételre, de csak 1957-ben volt kapható, mint ahogy a Jazz By Sun Ra című kiadvány is. Ám ez utóbbi csak nyár közepén, míg a szóban forgó – ha lehet támaszkodni a ma elérhető forrásokra – már márciusban. Így minden bizonnyal ez volt az első kereskedelmi forgalomban elérhető Sun Ra lemez. Húúú!
...
Érdekes egy zenekar a kanadai Infernal Majesty . A Vancouverből származó csapat 1986 óta van a színtéren, még napjainkban is aktív, s ezalatt az idő alatt készített összesen négy nagylemezt. Nem vitték túlzásba a népművelést, bár koncertlemezek és válogatások tarkítják a kollekciót. Kezdetben klasszikus fémet nyomattak, majd a debütáló album előtt átálltak thrash metalra. Az 1987-es None Shall Defy tartalmaz néhány szép pillanatot, egy-két ütősebb nótát, de nem véletlenül nem lett belőle klasszikus, mint ahogy az együttes sem érdemtelenül mellőzött gárda. Szépséghibáik mellett szerencsére értékeik is vannak, ezért a műfaj rajongóinak jó szívvel ajánlható az 1998-as Unholier Than Thou anyaguk.
...
Kevés nagyobb megdöbbenést kiváltó bemutatkozás volt a rockzene világában, mint a svéd Diablo Swing Orchestra debütáló lemeze 2006 augusztusában. Ha ugyan volt egyáltalán… Szinte a semmiből robbantak be ezzel a totálisan elmebeteg (Devin Towsend-jellegű) agyonbrutalizált, ám végtelenül játékos metal-swing zenével, mely nagy mértékben AnnLouice Lögdlund (vagy Loeglund) operaénekesnő kivételes adottságaira épült. A legismertebb rockladyket is megszégyenítő káprázatos magasak mellett a fondorlatos kis fricskákat is zseniálisan hozta a hölgy, aki egyszerre merített az Abbából és a Nightwishből is, hogy ezeket a hatásokat utolérhetetlen eleggyé gyúrja össze.
...
Ohio környékéről indult a semmitmondó nevű Ripped zenekar a nyolcvanas évek végén. Már az 1991-es Blotter című első lemezük sem volt piskóta, ezt a másodikat pedig embertelen nehéz feldolgozni. Olyan tömény zsenialitással állunk itt szemben, mely meghaladja a legtöbb ember befogadókészségét. Az első számtól az utolsóig nem is lehet ezt a kiadványt végighallgatni, ám ha csemegéről van szó… nem lehet kihagyni. Ez aztán különlegesség a javából!
...
Ki hallott már erről a New York-i zenekarról? A magyar média egyáltalán nem foglalkozott velük, és ami azt illeti, az amerikai sem vitte túlzásba. Pedig a kezdeteknél, azaz a 2014-es We Will Reign lemeznél a Rage Against The Machine dobosa, Brad Wilk segítette őket, és velük is maradt egy évig, mindhiába. Nem sikerült a berobbanás sem ezzel, sem a 2017-es unplugged lemezzel, sem a 2019-es Soul On Fire albummal. És most az a furcsa helyzet van, hogy ez nem is annyira véletlen, mint amennyire annak tűnik. Nem mintha nem lenne itt tehetség, de a hitelesség már megkérdőjelezhető, és sajnos az eredetiség is a nullához közelít. Persze legyünk pozitívak, nézzük a ló szebbik oldalát!
...
