Leginkább a szokatlan látványvilágú borító miatt vettem elő ezt a lemezt, na meg a következő játékért: - Milyen zene van ezen az albumon, a zenekari név, a lemezcím és a kis szobrocskák alapján? Esetleg azt is meg lehet tippelni, honnan származik a Shaolin Afronauts , mely napjainkban is aktívan koncertezik? Gondolkodási szünet … … … Adok egy kis segítséget: majdnem annyi a muzsikusok száma, mint a borítón látható figuráké. (Kezdetben azt gondoltam, mindegyik egy-egy zenészt szimbolizál, csakhogy 18 közreműködő nincs a lemezen) Nyilván ahol ennyien vannak, ott a doom, a stoner, a punk, a heavy metal is kiesik, marad a jazz, a progresszív rock, a szimfonikus metal, vagy a népzene. Nos, aki tovább olvas, az megtalálja mindenre a ...

Nagyon kíváncsi voltam, milyen a filippinó ifjoncokból álló kanadai Arrows In The Quiver első és máig egyetlen nagylemeze, az Invictvs , ezért vártam a kedvező alkalomra, amikor végre a lejátszóban elindíthatom. Az Alpha című ötszámos EP ígéretes volt, ugyanakkor az is lejött belőle, hogy két világ között, nevezetesen az oldschool thrash és az újféle metalcore határmezsgyéjén egyensúlyoznak a srácok, ahol bőven vannak hardcore metalos szaggatott elemek is. A kanadaiak nem okoztak csalódást, de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg inkább sorjában az anyagot!

...

Mint Miles Davis elektromos korszakának nagy rajongója kitüntető figyelemmel kísérem az akkori zenekari tagok további munkásságát, így bukkantam rá a napokban Jack DeJohnette (sz. 1942, Chicago) egyik szólólemezére. Az 1974-es Sorcery kellemesen meglepett! Sokkal inkább doborientált, bonyolult ritmusképletekkel telehintett anyagra számítottam, nem ennyire sokoldalú zenei kiadványra. Nem valószínű, hogy a muzsika hallatán bárki megmondaná akár a zenekarvezetőt, vagy akár besorolná ezt az albumot a dobos szólólemezek közé. Két jól sikerült szeánsz került felvételre, külön egy a vinyl lemez A, és egy a B oldalára.

...

Mark Lanegan és Isobel Campbell . A rocktörténelem egyik legfurcsább együttműködése. A hanyatlóban lévő, kiégett amerikai rocksztár és a skót szőkeség kettőse teljesen érthető történet lett volna, ha… Ha ez egy szokványos „herceg keresi a múzsáját” típusú sztori lett volna, amelyhez ideális alanyt szolgáltatott volna a naiv, ábrándos tekintetű ifjú hölgy, aki izgalomtól remegő kézzel ragadta volna meg a mikrofont, amiért a nagy bálvány dalaiban egyáltalán közreműködhetett. Csakhogy valójában itt az volt a szereposztás, hogy Isobel írta és tette bele a közösbe a dalokat, amelyeket aztán Mark elénekelt. Hogy miért? Nem tudom. Talán jófejségből, talán másért, annyi bizonyos, hogy jól tette.

...

A Jaya The Cat nevű reggae rock/ska punk zenekart az 1990-es évek végén alapította Geoff Lagadec (ének/gitár), Dave Smith (gitár/ének), Hugh Brockmyre (dob) és Ben Murphy (basszus/ének) Bostonban. Első lemezfelvételüket, az O'Farrell -t saját maguk gondozták 1999-ben. A bemutatkozásnak köszönhetően megkötötték első lemezszerződésüket a Gold Circle Records képviselőivel. A kiadónál első nagylemezüket, a Basement Style -t a massachusettsi Slaughterhouse stúdióban vették fel. Jó fogadtatásra talált a kritikusok és a rajongók körében, az Egyesült Államok északkeleti és délnyugati részén is felkeltette a figyelmet, de a csapat Európában kezdett igazán népszerű lenni.

...

Néhány sornyi stoner/doom metalos lelkesedés után legalább annyi méltatás jár a rockabilly előadóknak is. Szintén egy magára hagyott, önmagáért létező underground irányzat, telis-teli rendhagyó fazonokkal, az aktuális divattal dacosan szembemenő formációkkal. A trió felállás, (akárcsak a stoner/doom esetén) itt is megszokott, szinte magától értetődő, és ahogy a stonerek kikacsingatnak a pszichedelikus rock irányába, úgy a rock’n rollerek előszeretettel durvulnak punkos felfogásban, valamint a vadnyugati hangulat sem áll messze tőlük. Mindez igaz a Finnországból származó RelaxTrio esetében is.

...

Ohh… igen! Elég egy pillantás a borítóra és néhány taktus a zenéből, máris teljesen egyértelmű, hogy az ilyen albumok miatt érdemes stoner/doom zenekarokat hallgatni. Hol másutt találnánk ennyire mesterien kidolgozott, művészi borítókat, illetve ennyire szívből jövő, lelkesedéssel átitatott, ízig-vérig underground zenét? Nem mondom, néha a hardcore/punk vonal is megörvendeztet hasonlóval, de ha egy-egy esztendő doom termését csak felületesen átnézzük, máris azonnal szembeötlő a hasonlóan igényes kiadványok száma. Még ezek között a szépen csomagolt áruk között is előkelő helyet követel magának a svéd madárkák bemutatkozó albuma.

...

Nincs igazán épeszű magyarázat arra, miért lenne érdemes magyar embernek svéd nyelven szóló punkalbumot hallgatnia, tehát gyorsan pörgessétek le ezt az anyagot! Teljesen véletlenül botlottam bele a Lastkaj 14 (14-es rakodó) bandájába, és úgy találtam lemezeik között ez a kiadvány határozottan kiemelkedik. Számos értékei közül a szöveg tartalmára vonatkozóan nem tudok nyilatkozni, mert ezekről fogalmam sincs, annál többet tudok mondani a formai megjelenítésről, hiszen ehhez nem szükséges semmilyen képzés. Hallhatja, akinek füle van, hogy ez sem hétköznapi zene. Női és férfi énekessel felálló, életvidám társulat világszerte is kevés akad, nemhogy Skandináviában… gondoltam eddig.

...

A fenti címmel ellátott dupla CD elnevezése enyhe túlzás. A világon semmi köze nincs ennek a két Belgrádban rögzített koncertnek a legendás lemezanyaghoz. A  JazzDoor kiadó szakemberei persze dörzsöltnek gondolták magukat… Hmm… "Miles Davis in Belgrade" – ez nem annyira vonzó kereskedelmi szempontból. Mit érdekli az amerikaiakat, mit játszott Miles Davis a volt Jugoszlávia területén a hetvenes években? Valami olyan címet kellene kitalálni, amire ráröppennek a tudatlanabb jazz hallgatók. Davis esetében, különösen a Bitches Brew kapcsán simán elképzelhető valamiféle eddig ismeretlen anyag… szóval akkor legyen Another Bitches Brew , tök mindegy, kik játszanak rajta, és mit…

...

Néhány nappal ezelőtt, életének 67. évében elhunyt Steve Riley , az L.A. Guns, a WASP, a Keel és a Steppenwolf egykori dobosa. Nehéz elhinni. Nagyjából 12 éves lehettem, amikor először hallottam WASP nótákat, még a The Last Command albumról, majd 13 évesen szembetaláltam magam a fenti borítóval, s a benne rejlő koronggal. Azonnal tudtam, hogy ezt nekem kell hazavinnem a lemezboltból. Így is lett. Magyar kiadása nem létezett ennek a lemeznek, így egy hazánkba eljutott Jugoton nyomásban vettem meg, és szó szerint ronggyá hallgattam. Azt hiszem ez volt az első heavy metal lemezem, amit közel 20 éven át őrizgettem, majd az egész kollekciót nevetséges összegért átadtam egy kereskedőnek…

...

Trükkös kis nagylemezt dobott be a közösbe az Argonauta Records a mai napon. A New Jerseyben működő Ego Planet felszínes megközelítésben jellegzetes mai stoner metal hármasfogat, azonban ha jobban odafülelünk a felvételekre, rögtön kiderül, hogy a srácok ennél a meghatározásnál jóval szerteágazóbb muzsikát játszanak. Amolyan progresszív hard rock/stoner keveréket ráztak össze a turmixgépükben, amiben még egy árnyalatnyi grunge is fel-felbukkan. Nagyon különös, izgalmas vegyítése a stílusoknak.

...

A Rolling Stones több mint egy rockzenekar. Egy darab rocktörténelem. Nem is kicsi az a darab. Az együttes 1962-ben alakult Londonban, és 1964 áprilisában jelent meg bemutatkozó lemezük. Az valamivel több, mint 60 év. Amikor a Decca Records a szárnyai alá vette őket, feltehetően sem a menedzserek, sem a tagok, sem a rajongók nem gondolták volna, hogy még 2023-ban is új albummal jelentkeznek. Annak idején a négy angol srác valószínűleg aláírt volna egy három lemezre szóló szerződést is, és kész… De mint tudjuk, másképp alakult. 

...

Kevés olyan reménykeltő hardcore metal formáció működik manapság a világban, mint a huszonéves srácokból álló Arrow In The Quiver . Ez egy öt tagot számláló, csupa filippinó fiatalemberekből álló zenekar Kanadából, Vancouverből. A csapat 2016-ban alakult, 2019-ben adta ki szóban forgó bemutatkozó anyagát, majd 2022-ben megérkezett a debütáló nagylemez is, az Invictus . A közeljövőben majd az is alapos vizsgálat tárgyává válik itt a Zenehallgatásban, de most nézzük meg közelebbről ezt az ötszámos minialbumot, mert érdemes! A lelkes gárda minden egyes tételhez külön videóklipet készített, ezeket fogom most sorjában megtekintésre ajánlani.

...

Charles Mingus (1922-1979) személyével kapcsolatban számos legenda kering szerte a világban, ezek nagy részét valószínűleg ő maga költötte hírnevének növelése érdekében, annyi azonban bizonyos, hogy ellentmondásos, nehéz ember volt, akivel kevesen jöttek ki jól. Mindez nem árnyékolhatja be zenei munkásságát, amelynek köszönhetően számos olyan lemez maradt az utókorra, amit még manapság is érdemes elővenni, mert érdekes, mi több izgalmas hallgatnivaló.

...

Ma már ritkán vásárolnak hanglemezt a zenehallgatók, lassan feledésbe merülnek azok az idők, amikor a vinyl lemez volt az egyetlen hanghordozó. Ennek a korszaknak volt az egyik ünnepelt sztárja Gracia De Triana , azaz Triana Gráciája, teljes nevén María de Gracia Jiménez Zayas, a ”Kristálytorok”, akit ”Mézhangúnak” is előszeretettel becéztek. Ő volt a flamenco korai királynői közül az egyik legismertebb. Az utókor azonban már nem mint flamenco előadóra, hanem mint copla (sláger) énekesre emlékszik rá elsősorban, holott az akusztikus gitárral kísért flamenco dalai ma is élményszámba mennek.

...

Amilyen gyakori manapság az énekesnővel felálló pszichedelikus/stoner/doom bandák jelenléte, legalább annyira ritka a csupa hölgyből álló formáció. Egy ilyen üdítő jelenség a Stockholmban működő MaidaVale zenekar. Zenéjük körülírása nem túl bonyolult feladat, a Fehér Nyuszi hű szolgálóleányai ők, a ’69-es divat szerint, ahogy azt annak idején Grace Slick és társai megalapozták. Ezt a zenei alapot vette magához, s tette némileg keményebbé, ha úgy tetszik Sabbathosabbá a négy ifjú leányzó. Eddigi tevékenységeik gyümölcse két remek album, a 2016-os Tales Of The Wicked West , és a 2018-as Madness is Too Pure .

...

Néhán sort megérdemel ez a lemez is, hátha valami megmagyarázhatatlan csoda folytán feltámad poraiból a szép múltú Poison Idea , bár mostanában nem nagy esély mutatkozik erre. Jerry A. nagy talányosan úgy fogalmazott a közelmúltban, hogy nem mondana nemet a folytatásra, de ez nem csak tőle függ. Tudjuk, hogy van ez… Nem tőle függ, de ha nagyon akarja, már összehozta volna. Persze ez már nyilván nem lenne ugyanolyan, mint a régi anyagok, hiszen ez a 2015-ös hattyúdal sem volt olyan, és mégis… Mégis ott van még benne a méregfog, ami mostanság is tudna harapni, ha…

...

A párás, csöpögős, ködös reggelekkel tarkított októberi időjárás legtökéletesebb kísérő jelensége lehet egy kevésbé ismert rocklemez a szigetországból, 1976-ból. A Back Street Crawler második albuma esővel, melankóliával, borongós hangulattal átitatott blues alapú muzsikát tartalmaz. Ezt a formációt a Free korábbi gitárosa Paul Kossoff alapította 1975-ben. Kossoff gitárjátéka még hallható az utolsó Free nagylemez, a Heartbreaker felvételein, de ő ekkor már szólókarrierjére összpontosított, és ki is adott egy szólólemezt Back Street Crawler címmel. A nevet megtartva vette maga mellé néhány cimboráját, hogy az anyazenekar, a Free nyomvonalán haladva megidézze annak kiemelkedő albumait.

...

Az athéni Fuzzrider zenéje szervesen illeszkedik a közel három évtizede tartó görög stoner rock vonalba, olyanok közé mint a 1000Mods, a Nightstalker, vagy a Dope Default. Súlyosan megdörrenő riffek, mélységből előröffenő basszus, szikár, díszítéséktől mentes, férfias ének, koszos hangnem. Az egyetlen megkülönböztető stílusjegy a blues. Náluk a blues alapok minden eddigi bandánál dominánsabban vannak jelen, és ez igen kellemes tónust eredményez. Mit cifrázzuk, már magáért az elképesztően harapós hangzásért csillagos tízes jár nekik!

...

Az 1971-ben kiadott Rock on volt az utolsó Humble Pie lemez, amelyen Peter Frampton játszott. Ezt követően kezdte meg szóló karrierjét. Azonban itt még letette a névjegyét, ez még egy olyan lemez, amely tele van dühös rock dalokkal, olyanokkal, mint amilyeneket a Free, a Stones, a Foghat, a Cactus vagy a Mountain írt. Az énektémákon Peter , Steve Marriott és Greg Ridley közösen osztozik. Nem is beszélve Alexis Kornerről , aki szintén a csapathoz verődött, és ott volt még a stúdióban a Soul Sisters énektrió, három csokilánnyal a mikrofonnál. (Doris Troy, P.P. Arnold és Claudia Lennear)

...

Csak hogy jó induljon a heted… Itt egy szenzációs rockbanda Brazíliából, Sao Paoloból. Rendben, a borító nem kifejezetten a megszokott rocker viseletet tükrözi, de arrafelé biztos ez a szokás. Olyan nagy hőségben mégsem járhatnak bőrdzsekiben vagy farmerben a fiatalok, rájuk rohadna sok gönc. Csak könnyű kis pulcsi jöhet az ízléses kiborg sisakkal. Tényleg nem ez volt az évtized lemezborítója, sőt, ami azt illeti a tartalma sem lenyűgöző. Nem annyira kiemelkedő a lemez… de ezúttal a zenekart fogom ajánlani, nem a kiadványait! Ez két különböző dolog! A banda hatalmas volt úgy 10 évvel ezelőtt, ez tény!

...

Ez az ötvenes években készült, puha tónusú, letisztult jazz album hűen tükrözi egy adott korszak hangulatát. Még nem száguldoznak az autók az utakon, még nem terjedt el a plasztik (csak a vinyl) még nem azt a műanyagba csomagolt, felgyorsult életet élte az ember, ami a hatvanas évek végétől/közepétől egyre inkább és inkább jellemezte őt, itt még mertek csendesen és hátradőlős nyugalomban zenélni a muzsikusok, itt még lényegesen szelídebb volt a zenei világ is. Gyönyörű, szellős szólókkal gazdagon meghintett hagyományos jazz szól a korabeli lemezen.

...

A kísérletező kedvű, jazzel kacérkodó zenekarok között kiemelkedő jelentőségű a német Embryo . Az elsők között használtak szaxofont, hegedűt, fuvolát a keményen megalapozott, blues gyökerű pszichedelikus rockban. Munkásságuk elképesztően nagy volumenű, tagcseréik, vendégzenészeik közreműködése úgyszólván követhetetlen, ahogy diszkográfiájuk is valóságos zeneműtárral felér. Legutóbbi lemezük a 2021-es Auf Auf volt, tehát még manapság is aktívan zenélnek, még ha nem is az eredeti felállásban. Mindez az őrület 1970-ben kezdődött, az Opal lemezzel. A kiadvány valóságos legenda, a műfaj rajongói a legjobb krautrock lemeznek tartják. Oly sokan írtak róla kritikát, hogy saját gondolatok helyett ezúttal ezekből ...

Az egyedi hangzásvilágú stoner rock képviselői a Güacho zenekar tagjai Argentínából. A műfaji megjelölés ”progresszív blues rock stoner vibrálással”, így írta annak idején valaki a Bandcamp oldalra, és ennél jobbat nehéz lenne kitalálni. Az alapok inkább Cream-szerű blues rockban gyökereztethetők, ugyanakkor erős a prog rock befolyás is, még akkor is, ha a billentyűt nélkülözve trió felállásban működnek. Vagy működtek. A zenekar Fbook oldala még megtalálható Güacho név alatt, de a srácok már egy ideje LMDG néven lépnek fel és a stílusuk is átment egyfajta experimentális zenébe. Kár, mert úgy tolták a stonert, ahogy kevesen!

...

Egy kivételes adottságú, méltatlanul ismeretlen gitáros albuma 1979-ből. Egyike az első heavy metal korongoknak, de nem csak ezért érdekes: elképesztő szólókkal telepakolt, elevenen lüktető muzsika! Sok tekintetben messze meghaladta a korát, a mércét olyan magasra tette, amit azóta is kevesen ugrottak meg. Egyszerre technikás, dallamos, komplex és mégis könnyen befogadható alkotás. Ugyan ízig-vérig heavy metal, mégis kliséktől mentes, intelligens zene. A Scorpionsból távozott  Uli Jon Roth valószínűleg teljes döbbenetet okozott ezzel még azoknak is, akik játékát az anyazenekar lemezeiről ismerték. Mert ez nem egészen ugyanaz a kávéház.

...

A Magyarországról az Egyesült Államokba emigrált jazz gitáros, Szabó Gábor  (1936-1982) két lemezt is készített Svédországban, a Four Leaf Clover kiadó számára. Az első volt ezek közül az 1972-es Small World , a másik a talán kevésbé ismert Belsta River . Két igazán érdekes, kissé eklektikus, minőségi album: míg az előző amolyan világzenei kalandozás, ez utóbbi inkább a funk rock, jazz rock határmezsgyéjén egyensúlyozik merészen.

...

A világ egyik legfinomabb jazz-kávéját kínálja a londoni jazz élet egyik prominens alakjának, a jamaikai felmenőkkel rendelkező Yussef Dayes dobosnak bemutatkozó lemeze. Az album fizikai formátuma egy 19 számos dupla LP, ami minden jazz rajongó számára gyönyörű ajándék lehet. Nem is adja vissza az őszi napsütés leveleken áthatoló melegségét, a víztükör feletti pára eloszlását, a magasban szálló madarak vonulását más zene jobban, mint ez a laza, chillout üzemmódban fogant, elképesztően könnyed, gördülékeny, mégis összetett muzsika.

...

Elmúltak már azok az idők, amikor a nők csak nőies sportokat űztek, női ruhákban jártak, és nőies zenében élték ki magukat. Ma már egy brutális hardcore punk banda élén minden további nélkül állhat frontleány, aki a tüdejét kiköpve harsogja világgá minden dühét. Belefér. Mi több, akár még jó is lehet, mint jelen esetben, a Capra új lemezén, amely második a sorban. Nincs nagy különbség a bemutatkozáshoz képest, folytatódik a zúzás/hengerelés ezerrel, elérzékenyülés nélkül.

...

Jóóó! De még mennyire jó! Megint egy kanadai banda, és megint úgy játsszák a rockot, mint akik már az anyatejjel ezt szívták magukba. Eszméletlen nagy lemezt pakolt ide nekünk a Mooch Montrealból. Egyre inkább úgy fest, aki a keményebb, de dallamos rockot kedveli, annak Svédországba, vagy Kanadába érdemes költöznie, ha nem pont oda született annak idején. Persze itt most a jó öreg régivágású rockzenéről beszélek, nem a manapság divatos lónyálcsorgató nyenyerészésekről. Ilyen a kompromisszum-mentes, erőteljes trió muzsikája is, mely a nagy elődök nyomdokain halad magabiztosan és mesterien!

...

Borzasztóan gyenge név, elképesztően erős zene! Ami a zenekar elnevezését illeti, már a Wytch albumánál is elmondtam, hanyagolni kellene az ilyen-olyan boszorkányokat! Dunát lehet rekeszteni velük a rockszíntéren. Arról nem beszélve, hogy itt ennél a bandánál csak egy boszorka van, nem több. Elvileg ugyan férfiemberek is lehetnek boszorkányok, csak arra nem a witch kifejezést használja az angol, hanem olyanokat, mint pl: warlock , maleficius ,  wicca ,   sorcier , vagy hexenmeister . De hát honnan is tudnák ezt a kanadaiak, oda már lassabban ér el az okkultista tudomány, annyira északon van…

...

Ismét kiragadtam egy albumot kedvenc ”popsztárom” életművéből, csak hogy bemutathassam, milyen a minőségi fekete könnyűzene. Bár itt konkrét bemutatásról nem lehet szó, mivel a lemez teljes mértékben elérhetetlen, szóval csak leírok róla ezt-azt. Így legalább bemutathatok egyet vele azoknak, akik annak idején elkaszálták hősnőnket a világhírnév felé vezető úton. Csúnya dolog volt, ez tény. Ugyanakkor talán pont ez kellett ahhoz, hogy Imani olyan kis vadóc legyen, amilyen. Ha marad slágerlista közelben, elképzelhető, hogy ma egy sort sem vesztegetnék rá.

...

Ötéves hallgatás után jelent meg a svéd Graveyard hatodik nagylemeze, mely külön címet nem kapott. Ez a 6-os is árulkodik azért valamiről, a korábbiaknál is komolyabb hangvételt, egyfajta ünnepélyességet jelez. Az időzítés sem véletlen, az évszakhoz illő őszi, melankolikus, levélhullásos, varjúröptetős muzsika szól a korongon. Kicsit olyan érzésünk is lehet, mintha ezzel búcsúznának a közönségüktől, mielőtt ki-ki a személyes dolgainak szentelné további életét.

...

Elvis-rajongó vagy? Oké, attól még nem biztos, hogy ez tetszeni fog. De nincs kizárva, hogy igen. Szeresd a királyt, ez alap, viszont az MC5 , vagy a Stooges legelborultabb pillanatait is tedd bele a rock’n roll főzetbe, hogy csípjen, üssön, rázzon, ablakot törjön. Na ez a ’68 ! Josh Scogin énekes/gitáros bandája Atlantából. A név egyébként Elvis Aaron Presley legendás fellépésére utal, (Comeback Special – A nagy visszatérés címmel ment a mozikban) a banda pedig mindössze két tagot számlál, a doboknál Nikko Yamada teszi teljessé a képet. Nem szabad ebből túl sok következtetést levonni, hiszen a lemezanyag lényegesen jobb, mint amit a szimpla felállás vagy a katyvaszos borító sejtet. Noise rock 2023!

...

Jakob Dylan egyszemélyben cáfol rá minden zsidó sztereotípiára, legyen az külső megjelenésre, vagy belső tulajdonságokra vonatkozó. Ő soha nem volt nagyorrú, elálló fülű, kövérre hízott, önmagát ezerrel fényező, tenyérbemászó ürge. A hétköznapi emberek többsége soha nem is hallott róla. Meg sem próbálta felülmúlni apja sikereit, közös fellépéseikről sem sokat lehetett hallani.  Az anyagi javakat sem hajszolta soha, mint ahogy a sztárságból is megelégedett azzal, amennyi saját kis bandája, a The Wallflowers révén számára kijutott. Szólólemezei száma sem túl egetverő: mindössze kettő. Az a kettő viszont mestermű a javából! A csendes/gitáros énekelőadás legszebb példája mindkét lemeze: a 2008-as Seeing Things és a ...

Ilyen egy abszolút pofátlan, seggberúgdaló debütálás a Suicidal Tendencies/Infectious Grooves jól kitaposott nyomvonalán! Fuuunk metal hardcore punk az abszolút spiccen! Nagyot szólnak, nem is kérdés! Csak addig nem hiszed, amíg fel nem teszed ezt a csodás borítóval készült lemezanyagot, mely az első nótával már be is szippant, s onnantól nincs menekvés, előre szóltam! Nos igen, a borító… hát az valami káprázatos, remélem két doboz sörnél többet nem fizettek érte a Southamptonból startoló srácok, mert ezért három már csúnya pazarlás lenne! De oda se neki, volt már rosszabb is a rocktörténelemben, a jó zenét szerencsére nem rontja el az ízléstelen csomagolás.

...

Aki a kilencvenes években nagy nehezen beszerzett valahonnan egy Digable Planets lemezt, rögtön levette, hogy ezek olyan alsóbb osztálybéli, tanult négerek, akik szebben beszélnek, jobban öltözködnek a többinél, és valószínűleg jazz konziba jártak. Legfeljebb kirúgták onnan őket, ezért lettek rapperek. Másképp nem lehet, hiszen itt hangszeres jazz felfogásban, dobbal, bőgővel, zongorával tolják a hip-hopot. Akkoriban felnőni azért volt jó, mert még nem létezett internet. Ezért a zene mögé ki-ki azt képzelt, amit akart, illetve amit tudott. Ehhez adott segítséget a videóklip műfaja, na meg a raklapnyi mennyiségű zenei magazin.

...

Herbie Hancock (sz.1940, Chicago) tekintélyes diszkográfiájának leginkább ismert albuma minden bizonnyal a Head Hunters 1973-ból, ezen kívül a Cantaloupe Islandot tartalmazó két korong, a ’64-es Empyrean Isles , valamint az 1976-os Secrets szokott legalább említés szintjén felbukkanni. Most egy olyan lemez kerül terítékre, mely talán rövid terjedelme miatt nem kapta meg a kellő rivaldafényt, holott kimagaslóan jó zenei anyagról van szó. A valóban szinte nyúlfarknyi Fat Albert Rotunda egy mindössze 34 perces, hét számos kiadvány, de az a hét szinte egytől egyig remekmű!

...

A magyar népzene számos alműfaja közül talán leginkább szívhez szóló a hallgató. Ami már nem altató, de nem is sirató, bár tulajdonképpen mindkettő lehet, jellemzően a (csalódott, magára maradt) szerelmesek műfaja. Tisztasága, komoly mondanivalója nem kíván túlzott zenei körítést. Akár minden kíséret nélkül is gyönyörűen szólnak a magyar hallgatók, de ha ezeket egy akkordhangszer, például lant, vagy cimbalom támogatja, arra egészen egyszerűen oda kell figyelni. Különösen igaz ez egy olyan rendhagyó esetben, melyet a spanyol gitár közreműködése jelent.

...

A Pink Floyd első két albumának jelentőségét sok rajongó alulértékeli. A legtöbb zenehallgató ezeket amolyan kezdeti, kísérletezős szárnypróbálgatásnak tekinti, miközben a hatvanas évek beat zenéjének a pszichedelikus rockba való átalakulását pont ezeknek köszönhetjük, s többek között olyan zenekaroknak adtak kiindulási alapot, mint a Hamburgban alakult Nektar . Egy olyan együttes, mely 1969-es alakulása óta 15 stúdiólemezzel és még ennél is több koncertkiadvánnyal gazdagította a zenetörténelmet. A formáció tulajdonképpen napjainkig aktív, de fénykorát 1970-től 1980-ig élte, ekkor évente jelentkezett egy, a mai napig izgalmasan hangzó, kísérleti/pszichedelikus rockzenét tartalmazó koronggal.

...

Megint itt vannak! Még mindig… És disznóbbak, mint valaha! A svéd Scumbag Millionaire Göteborgból – ideje megjegyezni ezt a nevet - elkészítette legújabb, pályafutásának harmadik nagylemezét, ami már két napja a boltokban. Mármint a svéd boltokban, természetesen, kemény 200 példányban. De ez csak a gyűjtők számára lehet érdekes, (ők bizonyára utánrendeléssel is birtokolhatják a kiadványt, ha esetleg a svédek szétkapkodnák, ami nem túl valószínű) a többi hétköznapi polgár számára ott az internetes változat és persze a videóklipek. Hát rajta, toljuk az arcba, mert ebből a fajta mocskos rock’n rollból soha nem elég!

...

Egy ”Minden idők legkevésbé elismert thrash bandái” listán előkelő hely illetné meg a brutálisan pengés Pissing Razors zenekart - méltánytalanul. Annak ellenére a teljes mellőzöttség jutott számukra osztályrészül, hogy 1993-tól 2004-ig jelen voltak a színtéren, sőt, 2021-ben egy nem túl dicsőséges visszatérésre is futotta erejükből. Ez volt az Eulogy Death March , ami talán feladta rájuk az utolsó kenetet. Szomorú dolgok ezek, hiszen a texasi El Pasoból származó csapat zenei öröksége mindenképpen figyelemre méltó a műfaj kedvelői számára. Nézzük csak meg kicsit részletesebben az általuk kiadott hét nagylemezt!

...

Ez a lemez volt Mal Waldron (1925-2002) első önálló szólóalbuma, vagyis az első olyan kiadványa, melyen a zongorista egyedül, önmagában hallható. Későbbi pályafutása során ezt még megismételte 14-szer, és bár ez így leírva jelentős számnak tűnik, a teljes életmű közel 200 nagylemeze között (ha a más neve alatti közreműködéseket is vesszük) ez a 15 úgyszólván jelentéktelen mennyiség. Waldron 1950-ben kezdte profi karrierjét és mint az üstökös haladt felfelé a pályán, hiszen már 1956-tól megjelentek kiadványai. Kezdetben olyanok dolgoztak a keze alá, mint John Coltrane , Art Taylor , vagy Art Farmer , de lényegében a Prestige kiadó házi zongoristájaként a teljes élvonallal jó barátságban volt, ezért is furcsa, hogy ...

Egy káprázatos lemezanyag a legendás Horace Silver (1928-2014) zongoristától. Teljes nevén úgy hívták: Horace Ward Martin Tavares Silver , s ebben a hosszúra nyúlt elnevezésben a Tavares már sejtet valamit a származásból. Ez a portugál családnév igen gyakori a Zöld-foki Szigeteken (Cabo Verde) ahonnan Silver édesapja emigrált az államokba . Horace már itt született, Connecticutban, egészen pontosan Norwalkban, ahol az iskolai zenekarban még tenorszaxofonosként tevékenykedett, csak később tért át a zongorára, mely hangszeren aztán bevonult a jazztörténelembe.  Portugál apa, amerikai anya, japán feleség – ez akár egy kvízjáték feladványa is lehetne, a családi vonatkozású adatok helyett azonban nézzük meg inkább, mit rejt a korabeli ...

A 2005-ben Allen Kramer gitáros és Roger Davis basszusgitáros által alapított pármai banda először 2009-ben jelentkezett a színtéren még saját névre keresztelt demójával. A következő évben aztán a Shinin' Shade kiadta debütáló, szintén saját címet viselő albumát az olasz Moonlight Records kiadónál, majd 2011-ben jött az igazi fordulópont: Jane Esther-Collins énekesnő csatlakozott a bandához, és ahogy a Slowmosheen EP-jük 2012 januárjában megjelent, azonnal kedvező fogadtatásra talált. A kiadványt sikeres koncertkörút kísérte úgy Olaszországban, mint Európa más országaiban. A kiváló énekkel felvértezett Sat-Urn  album egy, a képzeletet megragadó utazásra invitál bennünket, sötét és kietlen tájakon át, egyenesen a ...

Most olvastam, hogy új lemezén dolgozik a Rolling Stones . Félelmeim vannak ettől, mert az alkotóvendégek között Lady Gaga , Elton John és Paul McCartney nevei szerepelnek, és nem mondjuk a Scumbag Millionaire tagjaié, akik olyan szépen feldolgozták a Gimme Sheltert nem túl régen. De majd meglátjuk… Addig is vegyük elő a talán legkevésbé ismert, legkevesebbre tartott Rolling Stones lemezt, az Emotional Rescue- t. Szerintem ez úgy hibátlan, ahogy van, és ezt komolyan gondolom. Vegyük figyelembe az évszámot. 1980? Oké, rendben, mondom, hogy semmi baj ezzel. Kellett egy rádióbarát, táncolható, a kor divatjának megfelelő lemez, ami ugyanakkor ízig-vérig Rolling Stones. Ez össze is jött… kis szépséghibákkal… ennyi belefér.

...

A Black Moth nevű brit zenekar Leedsben alakult 2010-ben, mint stoner/doom/fuzz formáció. A csapat viszonylag rövid ideig tartó pályafutása alatt három nagylemezt készített. Ezek egyike sem lett megkerülhetetlen mérföldkő, mégis, mindegyikben van valami. Mint ahogy ebben az egész gárdában ott volt az esély, hogy kitartó, szorgalmas jelenléttel befussanak, s egy jól sikerült lemezzel esetleg nagyot szóljanak. Gyönyörűen keverték a Black Sabbath alapú koszos riffelést a pszichedelikus lebegtetéssel, a szép, hajlékony női ének is sokat dobott a hangzáson, a két gitár is megadta a módját, valahogy mégsem tudtak komoly hírnévre szert tenni. Ezért is szólnék most róluk bővebben.

...

Ez csak egy történet a sok közül. Talán érdekes, talán nem, de igaz. Mi értelme lenne bármit megmásítani? Ami az igazság félrecsúszásának másik lehetőségét, a memória begyepesedését illeti, szerencsére még tisztán látom magam előtt az eseményeket. Annak ellenére, hogy lassan 35 éve tekinthetem magam zenehallgatónak. A szám így leírva még számomra is megdöbbentő, az idő azonban nem tud egyhelyben topogni, fogynak a napok, a hetek, az évek, s a zene, ami egyszer csak bekopogott házam ablakán, azóta is itt lakik velem, mint állandó vendég.

...

Van egy zenekar a magyar könnyűzenében, melyet legalább hallomásból sokan ismernek, a dalaikat azonban már kevesen tudnák beazonosítani. Pedig annyira markáns hangú énekesük volt, akit azonnal ma is 100 közül fel lehet ismerni, meglehetősen magas, éles, mégis erőteljes hangszíne miatt. Ő volt Szatai Gábor , a No együttesből. Abból a gárdából, amelyben a húzónév s egyben a zenekarvezető Slamovits István volt, az Edda egykori gitárosa. Mindezekből kiderül, nem mai történetet bogozgatunk, amikor ezt a bemutatkozó nagylemezt elővesszük, hiszen annak felvételi, s megjelenési ideje 1992.

...

Augusztus 20-án úgy illik, hogy magyar lemez kerüljön terítékre. Legyen ez a Skorpió harmadik nagylemeze, a Kelj fel! című korong. Egy kevésbé ismert kiadvány a hetvenes évekből. Ma is jó érzés elővenni s a lejátszóban megdöngetni. Annál is inkább, mert a mai magyar rockzenekarok döntő többsége meg sem közelíti ezeknek a régi muzsikusoknak a színvonalát. Nagy kérdés, vajon generációk közötti különbségről van szó, vagy csupán az egyéni kvalitások közötti eltérések okozzák ezt az érzetet? Hogy ez a lemez minőségi rockzenét, mégpedig az akkori – egyébként nem gyenge – mezőnyből is kiemelkedő rockzenét tartalmaz, könnyű megállapítani. A hangszeres megoldások önmagukért beszélnek.

...

A Philadelphiában született Alfred McCoy Tyner (1938–2020) páratlanul gazdag, lemezfelvételekben bővelkedő élettörténete ma már zeneiskolások tananyaga. A John Coltrane Kvartett egykori zongoristája, öt Grammy-díj és számtalan kitüntetés tulajdonosa valahogy mégsem kapott kellő figyelmet erre az albumára, amely pályafutásának kiemelkedő darabja. Igaz, nem tipikus, nem jellegzetes Tyner-anyag, nem is klasszikus zongorás jazz, hanem egy amolyan ”kakukktojás”. Afrikai hatásokat ötvöz a legmodernebb jazz tónusokkal. Fúziós megoldásokkal teletűzdelt törzsi jazz.

...

A kortárs zenei élet blöffmesterei között akadnak olyanok is, akik egészen jó nevet szereztek maguknak tevékenységeikkel, a kitartó munka – mondják ők és rajongóik – meghozza gyümölcsét. Hogy ez a gyümölcs mennyire finom, azt már ki-ki döntse el maga – így aztán szó nem érheti a ház elejét. A Medeski, Martin és Wood trió már a kilencvenes években megalakult, - napjainkban alkotói szünetet tart - s 1992 óta nagyjából ugyanazt a semmit adta el vagy húsz alkalommal. Nehéz lenne a legjobb lemezüket megnevezni, a különbség köztük nagyjából ennyi: unalmas és még unalmasabb. Talán sejtettek ebből valamit 2018-ban, amikor máig utolsó nagylemezüket az Alarm Will Sound nevű, 20 fős kamarazenekarral vették fel. Jó döntés volt!

...

A 2020-ban 93 évesen elhunyt szaxofonos, Jimmy Heath életművének egyik legszebb darabját ajánlom az érdeklődők figyelmébe. Hagyománytisztelő, bársonyos tónusú, fülnek, agynak, fáradt testnek egyaránt kellemes muzsika a hatvanas évek elejéről. Igazi fejhallgatós csemege! Jimmy Heath regényes életrajzát érdemes vizsgálódás tárgyává tenni azoknak, akik kedvelik a rendhagyó eseteket: a rovott múltú muzsikus kétszer is összeütközésbe került a törvénnyel, s második alkalommal visszaesőként már nem is úszta meg. Hat évet kapott heroin árusításért, s ebből négyet le is ült a híres-hírhedt Lewisburgban.

...

Keveseknek adatik meg a jazz világában, hogy már életükben legendás státuszba emelkedjenek. Itt nem annyira könnyű az érvényesülés, mint a rock, vagy a pop műfajában, ahol egyetlen jól sikerült videóklip révén milliók rajonganak az előadóért. Itt általában végig kell mászni a szamárlétrát, pontosan úgy, ahogyan a New York-i születésű Gerry Mulligan (1927-1996) tette. Klarinétosként bontogatta a szárnyait az iskolai zenekarban, majd a család folyamatos költözései révén Pennsylvaniaban, Readingben kötött ki, ahol Sammy Correnti  zenekari hangszerelésre oktatta. Ez olyan jól sikerült, hogy hamarosan Gene Krupa, majd Claude Thornhill együttese számára hangszerelt – 16 évesen!

...

Elsősorban a gyűjtők figyelmébe ajánlom az egylemezes Street zenekar albumát, a kivételes hangú Anya Cohen énekesnővel a mikrofonnál. A nagylemezt felkutatni és megszerezni nem egyszerű, de a fanatikusok találékonysága, kitartása korlátlan. Miért is érdemes birtokolni az anyagot? Olyan színvonalú, gazdagon hangszerelt, fülbarát rockzene ez, amihez képest a Jefferson Airplane, vagy a Humble Pie lecsupasztott, korhadék fának tűnik csupán. Ráadásul a Street egyszerre merített a bluesból, a soulból, a folk rock hagymányokból, megöntözve mindezt egy csipet pszichedeliával – a kor szellemének megfelelően.

...

A lemezborítóról azonnal kitalálható, milyen a zene hangulata. Nyilvánvalóan nem depresszív death metal, vagy sötét doom a zenei műfaj, azt viszont már kevesen találnák el, mi is a Scree valódi csapásiránya. Már csak azért is, mert ez a New Yorkból származó trió meglehetősen sokszínű jazz muzsikát alkotott, olyannyira, hogy még a jazz meghatározás is kérdésessé válik a figyelmesebb meghallgatás után. Az alapok valahol jazzben sarjadnak, azonban akkor vagyunk talán pontosabbak, ha a szabad felfogású, improvizatív kamarazenével jelöljük őket. Három fiatal muzsikus első nagylemezéről beszélünk, ez magyarázatul szolgálhat arra, honnan is a kalandozó kedv. Friss, kellemes, álmodozó hangulatú gitárzene, ügyesen variáló kísérettel ...

Már nem mai srácok a San Joséból származó  Zed  zenészei, talán ezért utaznak stoner rockban, melyben ugyan van elég erő és lendület, de nem fogja senki csatakosra tombolni magát a hallgatása közben. Nem is kell, mondanák ők, ez nem erről szól. A fejek öntudatlanul megbillennek, a lábbak ütemesen verik a ritmust, két gitár adagolja a dallamokat. Inkább doomba hajló hard rock zene ez, mint bármi más, van benne egy csepp Led Zeppelin is, és eszembe juttatja a Screaming Trees első lemezét is még a nyolcvanas évekből, meg persze érezhető sok Kyuss, Clutch hatás, meg blues-gyökerek is, de összességében mégis van saját íze.

...

Ezt a 2012 augusztusában alakult svéd bandát nehéz beskatulyázni. Egyfajta post-rock, alternatív rock lehet a kiindulási alap. Tehát nem metal, de van súlya rendesen, nem is progresszív rock, de variálnak gőzerővel, nem punk, de tapintható benne a lázadás, nem kísérleti zene, inkább minket tekint kísérleti egereknek. A magyar Metal Hammer lemezkritikái Sokkoló Korongok címszó alatt jelentek meg a hőskorban, és e rovat végén ”Sokkoló Korongok Extra” is szerepelt. Ebben olyan lemezeket ajánlottak a rockerek figyelmébe, amelyeknek csak érintőlegesen volt köze a metalhoz (vagy egyáltalán nem), és itt lehetett olvasni beskatulyázhatatlan, elmebeteg rockzenékről (is).

...

Elvileg egy olyan nagyfokú feltűnési viszketegségben szenvedő, a hírnévért mindenféle állatságot bevállaló tévés személyiség, mint amilyen a norvég  Kristopher Schau , nem lehet egy valamire való rockbanda énekese. Mert az nem úgy szokott lenni. Ez olyan, mintha nálunk Bochkor Gábor vagy Friderikusz felkötné a bőrnadrágot, mikrofon mögé állna, és perfektül nyomatná a rock’n rollt… Az ilyesmi egész egyszerűen nem szokott működni. Száz esetből kilencvenkilencszer az efféle kísérletek erőltetett, izzadtságszagú, gyötrelmesen pocsék produkciókat szülnek… Úgy tűnik, ez pont az 1 százalékos eset!

...

2020 decemberében gyűlt össze 12 tehetséges angol muzsikus a londoni The Church stúdióban, hogy az akkor 50 éves Miles Davis album, a legendás Bitches Brew évfordulóját egy rendhagyó lemezfelvétellel megünnepeljék. Ugyanazt az alapkoncepciót próbálták követni, amit annak idején Miles és társai, azaz szabadon rögtönözve, a pillanatnyi inspiráció hatására szerettek volna alkotni. Ennek a kísérletezésnek eredménye lett a szóban forgó album, amely a London Brew címet kapta. Három napon keresztül zajlottak az előkészületek, ennyi idejük volt tehát a zenészeknek, hogy megismerjék egymást és hogy ki-ki tudásának legjavát mutatva valami maradandót hozzon létre. Hogy ez sikerült vagy sem, erre próbálok választ adni a következő ...

Ez a méltatlanul ismeretlen zenekar 1995-ben alakult, nem sokkal a szép emlékű Kyuss felbomlása után. John Garcia énekes szövetkezett Arthur Seay gitárossal és Miguel Cancino dobossal, hozzájuk csapódott Dave Dinsmore basszer és máris együtt volt az egyesülés, azaz spanyolul az Unida. Csak néhány év múlva, 1999-ben sikerült tető alá hozni a bemutatkozó anyagot, ez volt a Coping With The Urban Coyote , minden idők egyik legborzasztóbban kevert, nagyjából demó hangzású albuma. Miközben maga a zene nem volt rossz egyáltalán. Egyben is maradt a kis csapat és 2001 májusára el is készült a folytatás, mely a The Great Divide címet kapta, azonban a lemez soha nem jelent meg hivatalos kiadásban. Az egész cucc, ahogy volt, mehetett a kukába. ...

El lehetne viccelődni a derék németek nevével, mert Iron is és Walrus is, ez már olyan izé… a duracell nyuszi felturbózása, a ziccert azonban tiszteletből kihagyom. Ha nekik tetszik a Vasrozmár, akkor lelkük rajta, legyen ez. ( A Walrus talán éppen elég lenne, ez a tonnányi súlyú állat önmagában garantálja a mázsás riffeket, ha fémmel vonjuk be szegényt, akkor még nehézkesebben mozog, ha mozog egyáltalán.) Ami viszont megmozgatja a magamfajta zenehallgató fantáziáját az nem más, mint az Osnabrückből származó csapat legújabb lemeze, ami minden szempontból elsöprő. Olyan minőségű, zsigerből kivágott sludge/stoner doom keverék, amilyet még az államokban sem sok zenekar képes produkálni.

...

Napjainkban a stoner/doom bandák döntő többsége inkább a lájtosabb stoner irányba orientálódik, a vegytiszta Sabbath/Saint Vitus alapú sötét doom egyre inkább a háttérbe szorul. Különösen igaz ez az olyan formációk esetén, ahol énekes hölgy is erősíti a tagságot. Az amerikai Sorcia lehet a nagy kivétel ebből az áramlatból. Több szempontból is rendhagyó a csapat. Mindenekelőtt Seattle a bázisuk, és szemernyi grunge nincs a zenéjükben. Na, jó egy mákszemnyi mégis akad… de nem viszik túlzásba. A másik érdekesség, hogy az énektémákat ketten osztják meg, a gitáros Neal de Atley , valamint a basszer Jessica Brasch , és ez már valóban csemege. A harmadik tényező a kénköves, mélyre hangolt gitártónus, a letargikusan hideg, ...

Nem tudom, a forró nyári szezonhoz ki milyen zenét társít, szerintem ilyenkor az egyik legtutibb útitárs lehet a reggae. Talán éppen az a fajta, amilyet a Long Beach Dub Allstars produkált idén megjelent lemezén. A klasszikusok is fontosak, ugyanakkor az új hangok mellett sem szabad csukott fülekkel elmenni, ha azok valóban kellemesek. Az amerikai rasta-harcosok mindent tudnak a hagyományokról, és bármilyen meglepő, egyáltalán nem rombolják le azokat. Sőt! Döbbenetesen gazdag zenei körítésben tolták az orrunk elé ezeket a tételeket, még a tavasz végén. Éppen itt az idő felfedezni őket!

...

Ma ünnepli 86. születésnapját az a James Spaulding , akinek nevével itt a Zenehallgatás.blogon már több alkalommal találkozhattunk, hiszen vendégként szerepelt Freddie Hubbard és Max Roach lemezein is, azonban szólóalbumai közül még egy sem került fülhallgató közelbe. Most életművéből egy olyan kiadványra esett a választás, mely jól reprezentálja sokoldalúságát. Fő hangszerén, az altszaxofonon kívül játszott itt a teljes fuvolacsalád minden tagján, basszustól a pikolóig.

...

Egy életvidám, örökmozgó, állandó szereplési kényszerben égő párocska az Egyesült Államokból. Két fura madár, akik ma még nem akarják megváltani a világot, de holnap már igen. Röviden így jellemezhető a Sgt. Splendor két alapító tagja, a nagyszájú Kate Vargas és a kísérteties Eric McFadden . Sajátos egyéniségüknek megfelelően igazán sokszínű muzsikát alkottak legújabb lemezükön, amely második tőlük a sorban. Figyelem! Itt ma desert rock a desszert! A délutáni nasihoz pont jól fog jönni.

...

Zalatnay Sarolta sokak kedvence volt a hatvanas, majd a hetvenes években, s bár karrierje ezt követően folytatódott a nyolcvanas években is, ekkori népszerűségét össze sem lehet hasonlítani a hőskorral, amikor ő volt a magyar beat királynő. Énekelt a Táncdalfesztiválokon; rock’n roll esteken, tévében, rádióban gyakorta lehetett hallani slágereit. A nyolcvanas éveket egy diszkólemezzel indította, ezt vesszük most kicsit le a polcról, annál is inkább, mert nem lehet olvasni róla szinte semmit. Tehát Zalatnay – diszkó ritmusban. Terítéken a Tükörkép című nagylemez 1980-ból.

...

Egy habkönnyű funk rock lemez a 70-es évekből, Eric Burdon kísérő zenekarának ötödik albuma a The World Is a Ghetto . A cím talán keményen megalapozott, szókimondó zenét sejtet, erről szó sincs. Inkább egy laza, hátradőlős, pihentető zenei világot képzeljünk el. Ugyan már az ötödik kiadványuk volt a sorban, valójában csak a harmadik önálló, mivel a második közös album után Eric Burdon elhagyta őket. Az ily módon magára maradt War szépen átzenélte a hetvenes éveket, majd  nyolcvanas éveket, sőt, még 2014-ben is jelent meg lemezük. ( Evolutionary )

...

A kilencvenes évek thrash metal termelése legalább annyira értékekben gazdag terület, mint mondjuk a hetvenes évek rockzenéje, ezt azok kedvéért érdemes így meghatározni, akik ebből a termékeny korszakból csak a Metallicát ismerik, tőlük is jellemzően a Fekete Albumot. Vannak olyanok is szép számmal, akik a közvetlen élmezőnyön nőttek fel (Exodus, Testament, Megadeth, stb.) de már mondjuk a Forbidden, Dark Angel, Flotsam And Jetsam neve nem sokat jelent számukra. Ez már inkább a harmadik vonal, ami egyébként annak idején messze nem volt lebecsülendő, mivel tehetséges zenekarok ezrei próbáltak a teljesen ismeretlen státuszból ide felkapaszkodni. Ez a bravúr sajnos nem sikerült a Defiance nevű zenekarnak. Nézzük meg, vajon miért?

...

Minden újonnan megjelenő lemezanyag zenei gyökerei többé-kevésbé sikeresen visszaeredeztethetők valamelyik nagy áramlathoz, legyen ez a brit heavy metal, a német thrash vagy a grunge. Jelen vizsgálódásunk tárgya, a bécsi   Suricates   zenekar leginkább a füstös, blues alapú, hisztérikus rock'n'rollból merített. Abszolút jól és hitelesen. Hipnotikus gitárfutamok, éles sikolyok, rozsdás hangszín, zaklatott kedélyállapot, hatalmas dallamok, máris tömören jellemeztem negyvenhárom percnyi kiváló rockmuzsikát.

...

„ Amikor valaki egész életét a juhok között tölti, akkor általában úgy viselkedik, mint ők, úgy mozog, mint ők, és úgy béget, mint ők, szinte megkülönböztethetetlenné válik a nyájtól.   Itt azoknak a történetét meséljük el, akik nem ilyenek. Azokról mesélünk, akik sírnak, amikor mások nevetnek, és csak egy nehéz nap éjszakájára és nagy, fájdalmas szeretetre van szükségük, hogy emlékezzenek arra, kik is valójában.  Tehát amikor a pásztor azt mondja nekik, hogy ne kóboroljanak el, mert a farkas elkapja őket, akkor nem hagyják magukat becsapni...   Egyetértően bólintanak, de nem mert félnek tőle, hanem, mert bennük van a farkas. ''

...

Gyors, lendületes, kemény és szókimondó… mi az? Vagy egy nagyszájú nagymama, aki szabadidejét a karateedzéseknek szenteli, vagy egy gitárcentrikus hardcore/punk zenekar, mely megpróbál elindulni a buktatókkal teli zenei ösvényen, a legalább helyi szinten rájuk köszönő siker reményében. Ön melyikre tippel ez esetben? Kicsit segítek, nézzünk a borítóra… úgy van, a nagymama kiesett. Nem mintha nem lennének önvédelmi sportokban jártas, véleményüket véka alá nem rejtő nagymamák, a  Big Cheese  fedőnév alatt egy női gitárossal felálló brit HC zenekar rejtőzik, nem egy harcias anyóka.

...

A Kentuckyból származó négyes elérkezettnek látta az időt 2021-ben, hogy kövér riffekben gazdag, mélyre hangolt gitárral simogató bemutatkozó lemezét a világra szabadítsa. Az időzítés tökéletes volt, csak egy baj van vele: ezek után kinek kell a Monster Magnet ? Ha a kettő közül kell választani, inkább a zombik felé hajlik a kezem. Bár ami azt illeti, nagyon nagy eltérés a kettő között sem műfajban, sem minőségben nincsen. Azért a zombik érdekesebbek, mert ők beletesznek ebbe a sludge/stoner zenei ötvözetbe egy adag dark country-t, ez megdobja kicsit az összhatást.

...

Nem kell semmi rosszra gyanakodni, ez a lemez egyértelműen messze esik a kellemes élmény fogalmától. Embert próbáló még a kiadvány végighallgatása is (nemhogy az újrajátszása), de képtelen lennék lepontozni vagy ócska zajongásnak minősíteni, mert az értéktelennek tetsző felszín mélységében valódi értékeket látok. Csak aki nem lelkendezett még B-kategóriás, vagy ahogy mostanság mondani szokás ZS-kategóriás akciófilmek vagy sci-fik látványvilágáról, az vetheti rám az első követ, amikor kijelentem, ehhez a fajta művészethez is komoly tehetség kell.

...

Visszatekintés: 1970. március 30-án jelent meg Miles Davis egyik legjelentősebb alkotása a Bitches Brew , melyet sokan a fúziós jazz alapvetésének tartanak, amolyan megkerülhetetlen mérföldkőnek, nem is ok nélkül. Azt már kevesebben tudják, hogy néhány nap múlva, 1970. április 3.-án született egy nem kevésbé zseniális, szintén megdöbbentő, szintén határokat feszegető zenei album, immár Miles nélkül, Wayne Shorter zenei rendezésében. A relatív ismeretlenség egyik oka, hogy máig tisztázatlan körülmények között a lemezanyag 4 évet pihent (!), mire a Blue Note végre kiadta. Addigra már a jazz és a rock vegyítésének legkülönbözőbb formációi jelentek meg, így ez a lemez, a Moto Grosso Feio elsikkadt a többi között.

...

Harold Vick  (1936-1987) annak a Prince Robinson nak volt az unokaöccse, aki sokat tett a jazz népszerűsítéséért már az 1920-as évek elején. Robinson autodidakta szaxofon- és klarinétjátékos volt, többek között Louis Armstrong zenekarával fújta a rezet, de Billie Holliday kíséretében is szerepet kapott. A jólelkű nagybácsi ösztönözte Haroldot a zenei pályára, tőle kapta első hangszerét is. A legendás Jack McDuff orgonista vette pártfogásába, s az ő lemezein szerezte első tapasztalatait a hatvanas évek elején. Életében összesen nyolc szólóalbumot készített, az 1963-tól 1977-ig terjedő időszakban. A Don’t Look Back volt a hetedik a sorban. Ezen már egy érett, profi zenészt hallunk, aki mélyen tiszteli a hagyományokat.

...

Íme egy csodás hangú énekesnővel készült stoner lemez, ami 2021-ben elkerülte a figyelmemet. Szerencsére Nicodamien kolléga, a Stoner.blog.hu -n ezt sem hagyta szó nélkül. Az albumhoz magam is hozzáfűznék néhány gondolatot majd a végén, de előbb lássuk, hogy értékelte ő a kiadványt két éve: "Igazából nem tetszett - és most sem tetszik - a Wytch bemutatkozó lemezének a borítója. Sajnos a mostanában bejött lemezdömping hatására és az idő hiánya miatt az ember kénytelen választani, hogy melyik újdonságot hallgassa meg és melyiket rakja félre máskorra. Nyilván hajlamosak vagyunk a külsőség alapján választani és hát az Exordium borítója nem egy nagy durranás. Elsőre...Azonban Hudjik Henrik, aki ugyan olyan zenefüggő, mint én ...

A Dream Theater Falling Into Infinity  című albuma valószínűleg említésre kerülne egy olyan listán, amely minden idők legmegosztóbb metal lemezeit veszi sorra. Kapott ez a lemez hideget-meleget. A rajongók nagy része prüszkölt rá, mert már azt nehezen emésztette, hogy Derek Sherinian vette át Kevin Moore billentyűs posztját, nem beszélve a korábbinál dallamosabb, rádióbarátabb hangnemről, de a sajtó sem dicsérte az egekig. Túlságosan nagy elragadtatással senki nem beszélt róla, abban azonban rajongó, újságíró, zeneipari szakember, muzsikus, bárki, aki kicsit is ismeri a bandát egyetértett, hogy az utolsó számként bemutatott   Trial Of Tears   hibátlan darab. Akkor azért mégsem lehet annyira rossz ez a korong?

...

A San Francisco környéki thrash mozgalom egyik úttörő zenekara volt a Mordred . Nem indultak annyira korán, mint a Metallica, vagy a Testament, mégis mint alapzenekar hivatkozunk rájuk, hiszen elsők között keverték a funk rockot a thrash metallal, és ha csak kis mértékben is, de a hip hop is felütötte a fejét náluk. A hőskorban három nagylemezük született, ezek közül talán a legértékesebb kiadvány a sokakat meghökkentő bemutatkozó lemez, a "Fool's Game". 1989-ben kiállni a világ elé egy DJ-vel megtámogatva, és funky-alappal nyomatni a komplex thrash témákat elég nagy merészségnek számított.

...

Nicodamien írása a Stoner.blog.hu oldaláról: "Már megszokhattuk, hogy Lengyelországból minőségi doom/stoner...egyéb ehhez kapcsolódó zenék kerülnek be a nemzetközi vérkeringésbe. A Dopelord zenekar a manapság Doom-nak mondott műfajt képviseli felső szinten. (Én inkább lassú rockzenének, vagy neoDoomnak hívnám) Az előző lemezük, a Children Of The Haze se volt egy gyenge eresztés, azonban alig egy hónapja jelent meg új korongjuk a Sign Of The Devil. Nagyon aktuális, elég csak a címre, illetve a borítóra nézni. Már az első daluk, ahogy kezdődik, egyből megvett kilóra. Olyan mélységeket nyitnak meg a hallgató előtt, ahol még alig járt élő ember.

...

Az amerikai  Lungs sem találta fel a varázsszőnyeget. Amivel elrepítenek minket, az rendkívül egyszerű rockzene: gitár, basszusgitár, dob által megalapozott darálás. A lassú őrlés és a dühödt üvöltések keveredését a Crowbar , Down , és más louisianai zenekarok nyomán egyszerűen csak sludge metalnak minősíti a szakma, a kritikusok a Lungsot is ennek jelölik, ám ezzel némileg értékét vesztik az ilyen korongok, mint ez, mert napnál világosabb, hogy többről van szó, mint egy adott műfajnak való megfelelés.

...

Alapvetően nem vagyok a túlságosan extrém zenék híve, ezért a   Tod Huetet Uebel   lemezét első meghallgatásra elpasszoltam. De egy láthatatlan kéz visszahúzott hozzá, mert úgy éreztem, van benne valami különleges, mégsem lehet egy kattintással elintézni. Adtam neki egy második esélyt, és ekkor már működött. Furcsa ezt kimondani, de megszerettem. Pedig még black metalon belül is agyamenten szélsőséges dolgokat művelnek, csakhogy ezt az idegborzolást nagyon izgalmasan végzik!

...

Nicodamien írta a svéd Ordos harmadik nagylemezéről, a Stoner.blog.hu oldalán: " Nem is mertem gondolni arra, hogy már a 2019-es év elején ennyi jó album jelenik meg. Csak a Candlemass újdonság is egy ünnep a doomstereknek, a többit meg most nem sorolnám. Elég az, hogy megjelent az   Ordos új  nagylemeze, a The End . Először 2016-ban találkoztam velük a House Of The Dead Single kapcsán. nem tudtam őket hova tenni. Egyediek voltak. Doom, occult, progresszív, és sok más egyéb stílus és hangulat keveredett a zenéjükben, mégis egységes volt. Mély, komor és sötét. 

...

Megkísérlem a lehetetlent: Röviden jellemzem minden idők egyik legjobb rockzenei albumát. A zenét, a dallamokat, a szöveget, a költészetet, a mocskot és a csillogást. A nagylemezt a Rock Hard nevű szaklap a 462. helyre rangsorolta a legjobb 500-ból. Ez nevetséges! Talán voltak híresebbek, talán voltak jobbak is, valamikor a rockzene hőskorában, a hetvenes években, a Led Zeppelin , a Black Sabbath, a Deep Purple  ragyogása idején, de a modern rockzenében nem sok vetélytársa akad. Mother Love Bone - Apple - A legfinomabb alma az államokból.

...

Lemezborító és tartalom talán soha nem állt még egymással ennyire szerves egységben: műfajilag nehezen meghatározható, leginkább zavarba ejtő, ámulatot keltő, színes kuszaság. Ez lenne a párizsi fiatalok, a   Stömb   zenéje. A srácok 2015-ben még szürkében képzelték el sajátos világuk leképezését, bemutatkozó lemezük "The Grey" címmel került be a nemzetközi vérkeringésbe, ám túl sok sikert nem aratott, talán ezért mentek bele ezúttal a színkeverésbe. Pedig, ahogy azt a trafikos Sanyi bácsi mondaná: - Na, öcsém, azért az sem volt piskóta!

...

Amikor régi kedvencem, a Lankum idén megjelent lemezét elkezdtem hallgatni, nem gondoltam volna, hogy a komor, szinte már kísérteties kezdő nóta, a Go Dig My Grave jelenti majd a csúcspontot. Pedig szokás a legjobban sikerült dalokkal nyitni a lemezt, ám ez a tétel valóban annyira kénkövesen borzongató, hogy szinte követelné a lemez további része a feloldást, a lazább, élettelibb tónusokat – ezek mégsem jönnek. Lassú és terjengős felvételeket azonban találunk szép számmal, kérdés, akarjuk-e ezt? Még nekem is, - aki a derék íreket régről ismerem - nehéz volt az új album befogadása, egy mai fiatalnak alighanem meghaladja a türelmét. Holott az értékei most is megvannak, úgy mint korábban, csak valahogy nem tud megragadni a fülben.

...

Európában talán Dublinban a legerősebb a tradíciók tisztelete: számos folkzenekar, zenés pub és fesztivál biztosítja a rég hallott, feledésbe merülő dallamok továbbélését.  Az egyik ilyen hagyományőrző együttes a korábban Lynched névre hallgató   Lankum , akiknek 2019-ben a harmadik nagylemeze jelent meg Livelong Day címmel. (Lásd Cold Old Fire kritika) Ahogy a lemezt nyitó   The Wild Rover   indul, máris érezzük, ez a zene teljesen más, mint amit manapság a rádiókból megszokhattunk. Vissza kell repülnünk legalább egy, de inkább kettő évszázadot, ha a dalok keletkezési időpontját célozzuk meg.

...

Lucy Spazzy , a legendás ausztrál punkbanda, a   The Spazzys   basszusgitáros/énekese 2015-ben, Melbourne-ből Londonba költözése után alapította új zenekarát, a   Lucy And The Rats   nevű punkegyüttest. Legalábbis ez olvasható az interneten, és mondanom sem kell meglepődtem, amikor szembetaláltam magam ezzel az információval. Legendás? Ausztrál? Csajpunk? Lehetséges volna, hogy lemaradtam a XXI. század egyik legnagyobb hatású együtteséről? Ez már megint hogy lehet, mégsem élek a Holdon…

...

A Melbourne-i együttes bemutatkozó lemeze 2021. március 26-án jelent meg Sonic Mantras  címmel. Álmodozós hangulatú, lebegős, ahogy azt mondani szokás "tengerbámuló" muzsika. Olyasmi, amit sokkal könnyebb egyben jellemezni, mint felvételenként elemezni, mert valljuk be, hogy a szerzemények között túlságosan szembetűnő, markáns különbség nincs. Ez nem azt jelenti, hogy nesze itt egy lábvíz, lógasd bele a lábadat, hanem azt, hogy egységes a színvonal.

...

Scott Kelly   alapító gitáros zenekara azon csapatok sorát erősítik, melyekről lehet néha olvasni ezt-azt, előszeretettel hivatkoznak rájuk egy-egy interjúban, ám a nagyközönség egyáltalán nem ismeri őket, legfeljebb a megszállott gyűjtők tudják azonnal, miről is van szó, amikor ez a név előkerül. Holott az együttes 1985-ben alakult, aktívan működött a kilencvenes években, és tulajdonképpen napjainkban sem tekinthető lezárt fejezetnek (a legutolsó nagylemez, a ”Fires Within Fires” 2016-ban jelent meg).

...

Ahogy nincs két egyforma thrash metal vagy bluesbanda, úgy a stoner/doom is bámulatosan sokféle zenekar számára nyújt biztos menedéket, akadnak köztük hörgősek, prüszkölősek, sikoltósak, művészkedők, instrumentálisak, női énekkel kábítók, pszichedelikusak, stb. A közös nevező a lassabb tempó, és a melankólikus/depresszív érzelemvilág. Ezek a brazil kölykök a hetvenes évek progresszív érájához vonzódnak. M egérdemlik az elismerést! A 2019-es évjáratú harmadik albumuk ("Into The Dunes Of Doom" 2017, "Enter The Ceremony Of Damnation" 2018) telis-teli van elsőosztályú lassú hömpölygéssel. Csak belefekszik az ember, és nem tud kikecmeregni az örvényeiből.

...

Nicodamien cikke a Stoner.blog.hu oldaláról: "Az Aboleth zenekarral úgy ismerkedtem meg, hogy a véletlen folytán elém keveredett a No Good dal klipje. Egy gitáros hülyéskedik benne, egy fiatal kis csaj pedig süvöltözik. Ekkor még csak egy EP jött ki tőlük, de az annyira magával ragadott, hogy naponta többször meghallgattam. Alapvetően két főt takar a zenekar; a gitáros srácot Collyn McCoy -t, akit az Ultra Electric Mega Galactic -ból ismerhetünk és egy 21(!) éves leánykát. McCoy-t nem igazán kell bemutatni, hiszen aki Ed Mundell oldalán zenél, az nem lehet kezdő. Brigitte Roka viszont egy még kezdő énekesnő, amit érezni lehet az egész produkció alatt.

...

Aki még nem ismeri őket, annak valószínűleg meghökkenést okoz a belga   Brutus   trió brutális fültámadása. Olyan töményen koszolnak alá a srácok, ami már bőven a tűréshatárt feszegeti. Ezzel együtt van bennük valami megmagyarázhatatlan vonzás. Bizarr banda, annyi bizonyos. A belgák motorja és fáradhatatlan csodalénye Stefanie Mannaerts kisasszony, akinek szülei kis hangszerüzletet vezettek a Brüsszeltől nem túl távoli Leuven városkában. Zárás után a kislány kedvére zajonghatott a hangszerek között. Kezdetben a zongora ragadta meg, majd 14 éves korában hangszert váltott, és megtanult inkább dobolni.

...

„Jobb, ha megtanulsz táncolni az esőben, ahelyett, hogy csak a napot várod.” Megszívlelendő tanács. Megfogalmazója a Megadeth , a Super Collider album Dance In the Rain című számában, Különösen olyan időkben hasznos ez, amikor napsütést csak mutatóba lát az ember. Na persze ezeket a sorokat nem szó szerint kell értelmeznünk, jobb előre menni a magunk útján, mint mástól várni a változást, valami ilyesmi lehet az üzenet. A Megadeth klasszikus nagy himnuszai mellett kissé eltörpül ez a remek kis szerzemény, pedig ha rendesen odafülelünk, jól hallható, hogy megadták a módját és a 2013-as albumon is tudtak maradandót alkotni.

...

A Black Rain volt Ozzy tizedik szólóalbuma, s talán a különleges alkalom vagy a jól sikerült beharangozó miatt óriási sikerrel nyitott a zenei piacon. Az amerikai Billboard 200-as listáján a 3. helyre ugrott fel, rengeteg mainstream popsztárt és rappert megelőzve. Nem rossz teljesítmény egy 60-hoz közeledő énekestől! Ugyanakkor az ősi Sabbath- és Ozzy-fanatikusok egy kicsit csalódtak, mert egy kevésbé populáris, a gyökerekhez erősebben kötődő lemezt vártak. A számokat Ozzy most Zakk Wylde gitáros és Kevin Churko producer közreműködésével írta, így kis túlzással ez akár egy Ozzy által felénekelt Zakk Wylde lemeznek is felfogható.

...

A kilencvenes évek meghatározó évtizede volt a rocktörténelemnek, csak úgy ontotta magából a jobbnál jobb rock- és metallemezeket. Az egyik ilyen volt a Seattle-ben alakult Queensryche zenekar Empire című albuma. A legtöbb rajongó a mai napig ezt tartja a banda legjobban sikerült lemezének, s bár az Operation: Mindcrime komoly vetélytárs e tekintetben, annyi bizonyos, hogy a legnagyobb sikereket ezzel érték el.

...

Mátyás Attila neve a magyar rockrajongók számára elsősorban a Sex Action zenekar révén lehet ismerős, ahol a szólógitárt kezelte éveken át, egészen az Action-korszak lezártáig. Emlékszünk még: az együttes stílusában óriási fordulat állt be, a hosszú hajak leugrottak, a western-kalapokat felváltották a fejkendők, a csajozós szövegek is a múlt emlékévé váltak, majd a csapat feloszlott, s a banda tagjai külön utakat járva a maguk stílusában nyomultak tovább. Ekkor alapította meg Attila a dark/gothic rock gyökerű Agnus Dei formációt, mellyel sok szempontból a kultikussá vált F.O. System világát idézte, némi Cultos, grunge-os, elszállós, spirituális ízzel ötvözve a befelé fordult, sötét tónusú dallamvilágot.

...

A Kuba kellős közepén található Camagüey városról szóló Wikipédia szócikkben, a híres szülöttek és elszármazottak címszó alatt egy árva szót sem ejtenek Omar Sosa zongoristáról. Ma még. De hamarosan eljön az idő, amikor hírneve elhomályosítja a jelenleg ott szereplő röplabda-játékost, kutatóorvost, írót is. Igaz, hogy a jelenleg 58 éves Omar 1965 óta nem volt minden tekintetben hűséges szülővárosához. Tinédzserként az addigi marimba-tanulmányokat félretéve Havannába költözött, (ahol egészen az egyetemi évekig a zongora tanulás töltötte ki mindennapjait), aztán 1993-ban Ecuadorba, Quitoba tette át székhelyét, majd két év múlva San Franciscoban telepedett le.

...

Fúziós latin album Kenny Burrell életművéből, 1974-ből. Egy furcsa kakukktojás ebben a hagyatékban, még mindig sokkal inkább jazz, mint rockzene, a gitáros korai albumaihoz (és a késeiekhez képest is) mégis meglehetősen más. Nem is a Blue Note adta ki, még csak nem is a Prestige, sem pedig a Verve ( e három gondozta a legtöbb Burell anyagot), hanem a viszonylag kisebb nevű Fantasy Records . Burrell a hetvenes években kicsit elkalandozott ebbe az irányba, ezt néhány nagylemez megőrizte számunkra. Az egyik ilyen izgalmas kalandozása volt ez a kiadvány. A szereplők létszáma vele együtt hat tagot számlált. Nem igazán ismert nevek gyűltek itt össze, talán ezért adtak bele mindent, mert az album ragyogóan sikerült!

...

Úgy tűnik, nincs egyszerűbb feladat egy old school riffekre épülő banda megalapításánál: egy dobossal, egy basszerrel és egy gitárossal elmegy az egész. Sőt! Hallottam már dob-gitár, vagy dob-basszus felállású stoner/doom párosról is. Ami azt illeti, a Cream sem állt túl sok tagból, nem beszélve Jimi Hendrix kísérőzenekaráról, a gond csak ott van, hogy ők nem pusztán a frázisokat puffogtatták, mint jelenlegi követőik (túlnyomó többsége), hanem ténylegesen jó dalokat írtak. Na ez az, ami az újkori termésből leginkább hiányzik. A Manchesterből származó  Ritual King   lehetne a nagy kivétel ebben az iszonyatos túltermelésben.

...

Ha engem zenei producerként azzal keresne meg egy induló banda, hogy szeretne egy „beauty and the beast” énekduóra alapozott death metal formációt létrehozni, melyben a dörmögő-hörgő férfihangot egy magas, kimunkált női vokál egészíti ki, akkor valószínűleg visszakérdeznék: biztosan ezt akarjátok? Mert ez már annyira lerágott csont, hogy sok húst nem lehet rajta keresni. Annak idején, amikor   a Theater Of Tragedy első lemezei megjelentek, akkor mindez újdonságnak számított, azóta viszont már annyi víz lefolyt a Styx medreiben, hogy ne tovább! Bizonyára előítéletes vagyok, de bevallom, valami felfoghatatlan csodával magyarázható, hogy egyáltalán esélyt adtam a   The Project Hate MCMXCIX   nevű svéd csapatnak.

...